Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-25 / 12. szám
203 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAI 204 Tudósítás a bakonyvidéki lelkészi értekezlet/ríil A pápai ev. ref. egyházmegyéhez tartozó, úgynevezett bakonyvidéki egyházak lelkészi kara f. hó 5-én tartotta ez évi értekezletét Taápon Örvendetes jelenség az, hogy az értekezleten, mely reggel 8 órakor isteni tisztelettel vette kezdetét — minden lelkész megjelent, mindenkinek volt valami tárgya — a mit pertraktált s valami fontos közérdekű közleni valója. — Mintha csak az iró e szavai „a napok gonoszok“ teltek volna be s ösztönöznék a lelkészt az eddigieknél komolyabb munkára, fokozottabb tevékenységre ! Nem csak a régi hiányok pótlása foglalkoztatja a kedélyeket, de uj alapok, uj intézmények létesítésén fáradozunk. Legélénkebben foglalkoztatja a kedélyeket a lelkészi nyugdíj ügye, a mi itt már évek óta napi renden van. Róla rokonszenvesen értekezett íodor Gyula b.szt.-királyi lelkész; majd a lelkészi korpótlék, melynek jó oldalait Barthalos Kálmán dudari lelkész fejtegette szabadon. l)e meglátszik, hogy a korpótlék eszméje nem az egyház földjéből nőtt ki, hogy ennek alapja nincs sem a nép életben, sem az egyház alkotmányban, sem a törvényekben, iránta a lelkészi kar épen nem lelkesül. Sokkal actualisabb kérdések ez utóbbinál az egyházjeyyelem és a lelkész teendője a vegyes házasok körül — melyeknek elsejéről Bállá Endre csetényi, másodikáról Jeremiás Béla pázmándi lelkész értekezett, kimerítő dolgozataikban sok üdvös és megszívlelendő dolgot közöltek, mindvégig lekötve a ügyeimet. Beszélgetés tárgyát képezte még egy egyházmegyei monographia Írása és kiadása,— a Tiszáuinneni kerület által kiadott szabályzat a lelkészi könyvtárak felállításáról és végül a B.-Szt.-Királyon tartandó egyhm. gyűlés fuvar dijairól — melyek körül az első mint nem feltétlenül szükséges az óhajtandó ügyek közé soroztatok, az utóbbi ügyben készített javaslata az elnöknek elfogadtatott. Bezárólag megkellene emlékezni a szives vendéglátásról, a fehér asztal örömeiről, a mint sokan nagy előszeretettel és még nagyobb Ízléstelenséggel csinálni szokták. De az asztalalok és konyhák méltatása nem értekezleti tárgy s ezzel összeköttetésben nem áll, — azért száraz és rideg közlésemet azzal az óhajjal zárom, hogy az összetartás testvéries érzete a jövőben is hozza össze a bakonyvidéki lelkészi kart — a jó Isten pedig adja áldását az Ő kicsiny szolgáinak jó igyekezetére ! Györffy. KöiiyvismEiítEíés. Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházker. történetéhez. Közli Földváry L. Kiadja a Dunamelléki ref. egybker. Ára 4 frt. A következő fejezet „a dunamelléki (itt már így) egyházkerület területén született amaz egyének névsora, kik 1523—1600-ig külföldi egyetemeken megfordultak.“ Sokat mondó cim, de szerzőnk beleunt, ugylátszik, a nagymező tarlózásába és csupán csak a wittenbergi egyetemen tanultakat sorolja fel (35—62 11.); a nevezetesebbekről rövid életrajzi adatokat is közöl, mely adatok sok utánjárásról tanúskodnak. Kár hogy a címben mást mond, mint a mit tulajdonképen közölt s ha már elkezdte, a többi külföldi egyetemeken megfordultaknak közlését is előszámlálhatta volna, hiszen mind közkézen forognak ezeknek nomenclaturai. A III. fejezet „a hercegszőllosi zsinat kánoninak magukat aláirt prédikátorok“ névsorát tartalmazza. — Hogy miről jó ez ? nem tudom megmagyarázni s nem értem, mit keres az alsó-baranyai egyházkerület területén tartott zsinaton jelenvoltaknak névsora ebben a gyűjteményben, mikor a szerző a felsöbarany ti egyházkerület történetéhez sorolta össze adalékait, s amarról e névsoron s az előző fejezetben felsorolt pülfoldön megfordultakon kívül nem szólt semmit. Vagy ha már felvette ezt a névsort, miért közli a Tóth Ferenc kézirat gyűjteményében levőt és az Ember Pál által közlöttet, mikor megvan az eredeti szöveg is ? „Az Alsó-Dunamellék püspökei“ cimü IV. fejezet legszebb része a kötetnek, úgy látszik szerző is erre fordított legtöbb gondot, a minthogy önállósága is itt tűnik ki leginkább, annak megemlítésével, hogy szokott gyengesége mégis erőt vett rajta itt is, mert miután Bakonyi Albertról és Szegedi Kis Istvánról a 65—-83 lapon szólt volna, Körtvélyesi János püspökről úgy emlékezik meg, mintha ő fedezte volna fel az ismeretlenség homályában, holott Dr. Erdélyi Pál a Magyar Könyvszemlében már ezelőtt 13 évvel hirül adta Körtvélyesi nevét az egyházunk múltja iránt érdeklődőknek, mit a histórai hűség szempontjából el nem hallgathattam. Szépen megírta szerzőnk Simándi Mihály püspök életrajzát (87—112 1.) Kár hogy ebbe belekeverte „a jeles és erélyes kormányzó Pathai Istvánnak püspökségétől és pápai papságától ugyanezen év (1629) elején „megszökése“-1, mert hogyan szökhetett el az, a kit „Bethlen fejedelem önagysága vitetett el közülünk Belénesbe“ mint az 1629 évi körmendi zsinatról Írják az atyák a pátrónusoknak. Annak a sok egyenetlenségnek az okát, mely a somogyi papokat a dunántúli kerületből való kiszakadásra indította, megtalálhatta volna szerzőnk Kanizsai levelében. „Somogyi traktusba karjaink nem nyúlhattak ki az egyházi fegyelem kemény zablájának meg feszítésére.“ A mi tehát azt jelenti, hogy a püspökön kívül függő okok miatt nem lehetett ott rendet tartani, s ez az ok a Török volt. Ezen fejezetben közölt néhány egyház nevének hibás olvasására még vissza térek. A dunamelléki egyházak történetéhez tulajdonképpen az V. fejezettel kezdi meg szerzőnk az adatok közlését, a 113. 114. lapon egy nomenclaturával, mely az 1626. évi márc. 15-én, Ráczkevében tartott synoduson megjelent atyák és egyházaik nevét tartalmazza. Az érdekes emlék 68 lelkész és ugyanannyi egyház nevét örökitette meg, s mint ilyen kútfői becscsel bir.
