Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-07 / 1. szám

11

DUNÁNTÚLI PROTEST ANS LAP.

12

István földrajza mind igen jó és hasznos könyv volt -a maga idején. Ma azonban senki sem óhajtja, hogy akár az egyiket, akár a másikat használjuk, akár a középiskolában, akár a népoktatási intézetekben. Igen, mert ez idő óta az egyes tantárgyak tanításának módszere nagyon sokat haladott! Szerény nézetem szerint ép az a bajunk a hit- és erkölcstani oktatásánál, mert ennek a tárgynak a módszere nem haladt lépést a többi tantárgyak tanításának a módszerével. A többi tantárgyakból egész sereg „Vezérkönyv“ áll a tanító rendelkezésére, ebből a tantárgyból azonban igen sok tanító van, a ki — nehány évi gyakorlati működés után — jóformán többet nem is tud, mint a mennyit a gyermekeknek tanítania kell. Vezérkönyvről, módszeres utasításról nálunk szó sincs.

Vannak, a kik a „Vezérkönyv“-eknek, módszeres utasításoknak nem barátjai. Azt mondják : járszalagjai ezek a tanítóknak, megölik az önállóságot, korlátolják a teremtő erőt; bénítják az egyéniség kifejlődését. Ez igaz is lehet a — kitűnő tanítókra nézve. Csakhogy azoknak, a kik a módszertani vivmányok népszerűsítése, elterjesztésére törekednek, számolni kell a mindennapi élettel. Megengedem és tudom, hogy a kitűnő tanító nem szorul rá, a „Vezérkönyv“-re“, de a kezdő fiatal ember, a közepes és a gyenge tehetség sokkal jobban fejlődhetik, ha bizonyos eljárásokat lát. Nem tapogat a sötétben. Az adott módszertani utasításokat, eljárási módozatokat a saját egyéniségéhez, iskolája körülményeihez átalakíthatja. Ezért tartom én sokkal fontosabbnak a gyermekek kezébe adandó tankönyvnél azt, hogy a tanító kezébe a hit- és erkölcstanra vonatkozólag is vezérkönyo adassék. A ki nélkülözheti, ám járjon a maga lábán, de a ki egy és más dologban fennakad, legalább tudja: hol lehet ennek vagy annak utána nézni.

Az, hogy a hit- és erkölcstan oktatásra vonatkozó vezérkönyv nem valami hallatlan valami, mutatja Németország példája, hol még a bibliatörténetek tanítására vonatkozólag is igen sok vezérkönyv áll a tanitó rendelkezésére. Állításom igazolására a régebbi időkből csak a következő könyv cimeket irom ide:

Wangemann: Handreichung beim Unter.ichte der Kleinen in der Gottes-erkenntniss. Anweisung zum Gebrauche der «biblischen Geschichten Für die Elementarstufen mit bildlichen Darstelungen» nebst einen Plane für den Keligionsunterricht in mehrklassigen Schulen» ^Leipzig. Reichart. 1880.)

Wernecke: Der biblische Geschichtsuntericht in der Elementarklasse in ausgeführten Lektionen methodisch bearbeitet. (Delitzsch. Papst.)

Peschei: Ausfürliche Erklärung der wichtigsten Bibelstellen für den Katechismus Unterricht. (Meiszen. Schlimpert.)

Heine: Täglichen Betrachtungen über Sprüche aus der heiligen Schrift, nach der Ordnung des Katechismus und des Kirchenjares. ^Cötben. Schettler.)

Kahle: Der Kleine Katnechismus Luther’s anschaulich, kurz und einfach erklärt. (Breszlau. Dülfer.)

Az ujjabbakból meg csak a következőket említem fel.

Eibach: Vademecum catecheticum für den evangelischen Katechismus-unterricht (Berlin Reuther, ésReichard 1898.)

Hardeland: Die Katechetishe Behandlung des kleinen Katechismus (Berlin. Reuther és Reuchard. 1899.)

Nagyon sok jó és használható eszme van a következő czimü folyóiratban is

«Zeitschrift für den evangelischen Religionsunterihchte. Előfizetési ár: egy évre — négy füzet 6 márka)

A mi szükségesnek, hasznosnak látszik Németországban a hit- és erkölcstani oktatás módszerének fejlesztésére, a tanítók munkájának megkönnyítésére, nem lenne az felesleges nálunk sem. Egyházkerületünk tanügyi bizottmányának oda kellene hatni, hogy ilyen vezérkönyv minél előbb adassék tanítóink kezébe. Addig, míg ilyen, megfelelő vezérkönyvünk nincs, fel sem vethetjük a kérdést: tekintettel arra, hogy a vallásoktatás célja inkább az értelmek felkeltése s irányítása nem lehetne-e e tantárgyat a népiskolában tankönyv nélkül is tanítani ? okvetetleniil szükséges-e, hogy ebből a tárgyból a gyermek kezébe tankönyvet adjunk?

Tudom én is, hogy az ilyen vezérkönyvirásnál kettős nehézséggel találkozunk, és a kettős ok működött közre abban is, hogy eddig ilyen vezérkönyv nem jelenhetett meg. Az egyik az, hogy a Helytartó-tanács felállítása előtt és után annyi sanyargatást szenvedtünk éppen mi Bécstől, hogy a németnyelv nem tanulása, a német szellemhez való nem alkalmazkodás valóságos erényünkké vált. Ennek a következménye azután az, hogy egyházi és iskolai életünk tevékeny munkásai éppen a nyelvi nehézségek folytán nem mindig vehetik igénybe a külföldi vívmányokat. A másik baj meg az, hogy az elméleti tudás és a kipróbált gyakorlati alkalmazás csak a legrövidebb esetben van nálunk egy kézben. Már pedig a ki ilyen vezékönyv Írásra vállalkozik, annak egyrészről nagyon is jártasnak, theologilag képzettnek kell lennie egyházunk hitelveiben, másrészről ismernie kell a népiskolai gyermeket s tudnia kell mit s hogyan kell a gyermek képességéhez alkalmaznunk. Éppen ebből a szempontból nagy bajnak tekintem én, hogy lelkészeink közül aránylag hevesen foglalkoznak, elemi népiskolai tanulók hit- és erkölcstani oktatásával. Dacára e nehézségeknek, lelkészeink közül egyházkerületünk területén is vannak elegen olyanok, a kiket e feladat méltó megoldására alkalmasaknak ismerek. A tanügyi bizottság tagjainak volna az éppen feladata, hogy ezeket az erőket felkeressék s kerületünk tanügyének előmozdítására felhasználják.

Azt hiszem, ha egy ilyen, részletes vezérkönyv előttünk volna, ez mindennél hangosabban bizonyítaná, hogy ma a sokat markolás és keveset fogás elvét követjük. Akkora anyagot szabunk elő, a melyet csak a leguagyobb megerőltetés mellett lehet a népiskolában módszeresen feldolgozni. Akkor láthatnók: milyen nagy ideje már, hogy a hit- és erkölcstan tanításnak joga és kötelessége a lelkészi karra ruháztassék. Tudom én azt, hogy ez a nézet mind a lelkészek, mind a tanítók egy részénél visszatetszést szül. Ha lelkész indítványozná, ellene szegülne a tanítók igen nagy része. Ha tanitó állana elő vele, akkor meg a lelkészek volnának nagyobb részt ellene. Tudja mind a két fél, hogy a hit- és erkölcstan oktatásában baj van. Az egyik fél nem szeretné, ha újabb „nyüg“-öt ruháznának rá. A tanitó meg megszégyenítésnek tartaná, ha eddigi jogát