Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-04 / 9. szám
135 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 136 is szól. Mert gondoljuk csak el, hogyan gondolkozik a templomról, miként tanul meg érezni az iránt az az ifjú, a kit a „szolgai kényszerűség“ elhajt ugyan oda, de abba tanárja két hónap alatt sem néz be egyszer ? Meglehet-e ilyen körülmények között 2—3 órai börtönnel büntetni azt az ifjút, a ki látva a példát, nem megy templomba ? Én legaláb jó lélekismerettel nem tudnám ezt tenni. És abban igaza van a tanári karnak, hogy midőn a tanár ilyen példát ád növendékeinek, akkor azok nem lesznek kálvinista jezsuiták; haj pedig, de elkelne nálunk kálvinistáknál is, a jezsuitákéhoz hasonló lelkes, szintvalló, felekezeti munkásság! Azt mondja a tanári kar, hogy én rossz hiszemiileg fegyvert kovácsolok a tanári kar nagy többsége ellen a közelebbi lelkészválasztásból is. Hát én ismét nem a nagy többségről szóltam ez ügyben sem, hanem azt mondtam: míg akadnak közöttük ... Es ezt nem én kovácsoltam, hanem magok az illetők kovácsolták, a kik a Héregi-féle korcsmái korteskedések alkalmával verték a vasat a most már megválasztott lelkész ellen. Hogyan is kovácsoltam volna én? Hisz nem én alkottam az egyházi törvény 234. §. b. pontját, hanem csak olvastam ; nem én költöttem Sebestyén Dávid, Győri, Makai és Sarudi tanár urak korteskedési módját, hanem csak Pápán és vidékén halottam, mikor még a háztetőkön a verebek is csiripelték. Hogy azután „a tanári kar ezen része tiszta meggyőződéséből cselekedett s legszentebb jogát gyakorolta akkor“ (??? Oh , oh) ennek a megítélését a közvéleményre bizom. Azt módja a tanári kar, hogy ezen dolgok szellőztetése „nem használhat sem az ügynek, sem egyes személyeknek. De ártani, árthat.“ — Nohát kérem szépen az igen tisztelt tanári kart, annyira még se kicsinyelje az egyházkerületet, hogy a saját tulajdonában ne tudna és ne akarna rendet csinálni! És ha a szélrózsa minden irányában elterjedt hírek után nem csak én szellőztettem, hanem az egyházkerület, mint iskolafenntartó testület is talál szellőztetni: bizony használ az az ügynek, a főiskola és az anya szentegyház ügyének s csak egynémely', határtalan függetlenségre törekvő s s az után vágyó személyeknek árthat. Hogy pedig e lap szerkesztője miért közölte cikkemet, arra a felelet ez: azért, mert én a közügy érdekében határozottan követeltem. És mig e lap homlokán az lesz, hogy: „A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye“ addig mindig megköveteljük, hogy az egyházkerületet közelebbről érdeklő cikkek ebben közölve legyenek. Megköveteljük ezt még akkor is, ha az egyházkerület főgymnásiurnának tanári kara ezen dolgot „szomorú szivvel“ veszi is tudomásul. Főiskolánk egyházkerületünknek féltett és drága kincse. Ez a reménye, ez a jövője. Felette argus szemekkel kell őrködnünk s aki ennek kapuin belől él s fél a világosságtól: annak távozása áldás reánk! Befejezem válaszomat s vele itt az egész íigy'et azzal, hogy ez a paedagógiai szép nyelvezet: „nem igaz,“ „igaztalanul támadott,“ „roszhiszemű“ kényszeritett a válaszra s benne annak bizonyítására, hogy' én hazudni nem szoktam. C se tény. Bállá Endre ref. lelkész. Egy közpap tűnődése. Olyan állapotban vagyok, mint az egy éves tanácsbiró ur, ki azon a bizony'os perújításon nem tud eligazodni. Pölvilágositást kérek hát a nyilvánosság utján mindenkitől, de különösen ő tőle. Február 20-án a b.-somogyi egyházmegye bírósága G. D. h—i 80 éves lelkész és F. J. h. tanító és segédlelkész között felmerült fegyelmi ügyben ítélkezett. Az Ítélet igy hangzik : „F. J. tanitó működhetik tovább is, de a lelkészi teendők elvégzésétől eltiltatik. A felmerült költségeket az agg lelkész fizeti.“ Én úgy tudom, hogy' az egyházmegyei bíróság csak is azon lelkészek és tanítók felett itélkezhetik, kik kötelékébe tartoznak. Miután pedig F. J. sem mint tanitó, sem mint segédlelkész az egyházmegyébe bekebelezve nem volt: mi módon Ítélkezhetett felette az egy'házmegyei bíróság ? Erre kérek először is feleletet. Aztán mindnyájunk előtt tudott dolog az, hogy az a F. J. miért fosztatott meg n—i lelkészi állásától ; tehát kérdem: helyes dolog volt-e Őt épen a somogyi egyházmegyébe befogadni tanítóul, hol az ő bűne már azelőtt is közbeszéd tárgya volt itt. Tegyük fel, hogy' a b.-somogyi egyházmegye tanügyi bizottságának elnöke — kinek jogkörébe van utalva a tanítói állások betöltése — a szóbeszédből semmit se hallott, vagy ha hallott is valamit, nem hitte el. De arról már mégis hallott, sot#tudott, hogy az illető miért vesztette el állását s miért fosztatott meg lelkészi jellegétől ? Hallom a feleletet: igen, de hiszen én őt csakis tanítónak alkalmaztam. Ezt én megengedem, de azt mondom, hogy' még tanítónak se kellett volna alkalmazni, mert mindannyian tudjuk, hogy a mi tanítóink lelkészi szolgálatokat is végeznek ott a kathedrán ? Elfoglalván F. J. tanítói állását: papi díszbe felöltözve, megtartotta beköszöntőjét. És aztán, mint tanitó, minden lelkészi teendőket is végzett októbertől kezdve, mignem ezelőtt 4 héttel nt. esperes ur állásától felfüggesztette. Igaz, hogy nt. esperes ur nem segédlelkészül rendelte. Ezt elismerem, de azt meg világosan tudom, hogy tudomása volt arról, hogy F. J. a lelkészi teendőket végezte. Mi jogon ? Köszönettel fogadom a felvilágosítást mindenkitől. Közpap.
