Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-07 / 1. szám

5 DUANTÜL1 PROTESTÁNS LAP. 6 miket egyetemes konveutüuk tett, várhatjuk, hogy mielőbb teljes megoldást nyer ez az életbe vágó kérdés is. Úgy tetszik azonban, hogy itt a mi egyházkerületünkben lelkészeink — általá­ban szólok — nem foglalkoztak oly érdeklődés­sel ezzel a kérdéssel, mint a milyenre számít­hatott. Nyíltan, lapban legalább nem. Megoldásra vár egyházkerületünk leányin­ternátusának önálló tanintézetté fejlesztése. A Dunántúli Prot. Lap mult évi 37. számában igen jól megokolt, a költségek felől is teljes tájékozást nyújtó javaslatot tett erre nézve dr. Horváth József theol. tanár, a leányinternátus jelenlegi felügyelője. E javaslat alapján a főis­kolai igazgató tanács ajánlotta a főt. egyházke­rületnek, hogy mondja ki, miszerint kívánatos­nak tartja az internátussal kapcsolatban egy fel­sőbb leányiskolának és pedig egyelőre 4 osz­­tálylyal beállítandó másodrendű felsőbb leányis­kolának felállítását és kérte utasítani a gazda­sági tanácsot, hogy készitsen tervet és költség­­vetést s azt a főiskolai igazgató tanács utján terjessze be a f. év tavaszán tartandó egyházke­rületi közgyűlés elé. A közgyűlés ideje közeleg. A tervet és költségvetést, illetőleg az ide vo­natkozó egész munkálatot jó volna hát mielőbb nyilvánosságra hozni, hogy többen is egész nyu­godtan és jól megfontolva szólhassanak hozzá. A rendes, hétköznapi teendőkön kivül ime egész sora tolul előtérbe a nagyjelentőségű fel­adatoknak és intézkedéseknek. Vajha ne tévesz­tenénk egyiket se szemünk elől; vajha nagy jóakarattal és egyetértéssel sikerülne dűlőre ju­tatni valamennyit! Könyörögjünk a kegyelem Is­tenéhez, adjon mindnyájaknak erőt, kitartást, szent lelkesedést és híven teljesített munkánkat koronázza meg óhajtott sikkerrel ez aj esztendőben! Miben van a baj ? Vitázunk és emlegetjük bajainkat, keressük annak okát és majd ezt a hivatalt, majd amazt a helyzetet vonjuk elő és poroljuk amúgy magya­rosan. Hát hiszen egy kis hiány, egy kis tévedés lehet itt, lehet ott, a fő baj azonban nem a hivatalokban, hanem az egyénekben keresendő és már ezek között ott lehetnek a papok ép úgy mint a laikusok. Nem félek kimondani, mert igaz, hogy minden bajunk oka az egyes egyének vallás­­talansága, léhasága, Istennel és az isteniekkel nem gondolása. Különösen nehezíti e bajt az egyéni közöny hitelveink iránt. Hallottam, hogy büszkén vallja magát protestánsnak, kivált az evangeliom hirdetőjének x y pap, de aztán elszomorodva hallom, hogy lean) gyermekét — pap létére — apácáknál taníttatja, hol beszivja gyermeke a romanizmust, megtanul keresztet vetni, dicsérni a katholika egy­ház dallamos énekeit és ha azután haza kerülvén el is megy kényszerítve apja templomába, ott énekelni nem tud, a helyett imakönyvébe búvik és a gyülekezettől elválva szenteskedik. Erre van elég példa. Itt hiányzik magában az igehirdetobeu, a papban a krisztusbani erős hit, hiányzik a meg­tisztított vallásbani rendületlen meggyőződés, mert ha az nem hiányoznék, nein eugedné meg a katholicismus, pláne ultramontanisinus házába való bevonulását, mert bizony-bizony mondom többet ér a jó házi nevelés ezen szellemben vezetve, mint az apácai, zárdái nevelés a maga sallangjaival. Minden ut Rrótnáé lesz, ha nem vigyázunk . . Ne védje magát a prot. lelkész, ki ezt tette, mert nem védheti. Hozhat fel száz, ezer okot, engem meg uem győz, mert végre is első az, hogy ha pap lett, legyen hiv mindhalálig és ne adjon rossz példát híveinek, Én, kivált most, mikor vannak prot. növelőintézeteink és pedig jók, határozottan elitélem azon papjainkat, kik leányaikat a kedves testvérek védszárnyai alá helyezik, mert ezzel ki­mutatják, hogy hitökben gyengék. Tudom, hogy a laikusok azt felelhetik, azt teszem, a mit akarok, s ott nevelem lányamat hol akarom. Teljesen szabados ez, de nem protestáns irányú beszéd és az egyéni hit hiányát jelzi. Nem elég ám egy évben egyszer tüutetőleg megjelenni a templomban, vagy a közélet terén, a zöldasztal mellett mellét verni az embernek, hanem buzgó­nak. istenfélőnek kell lenni annál is inkább, mert sokat vett az Úrtól. Minél több az anyagi és szellemi ajándék, annál több legyen a hála. Nagy baj az, ha a mi külömben tisztelt világi nagyjaink, oszlopembereink, intézőink egyidejűleg nem tündö­kölnek az Isten beszéde hallgatásában, az úri szent vacsora élvezésében és az imádkozásban. Hát csak a szegény pór emberért lett testté az ige ? Avagy nem vagyunk-e porok és hamvak mindnyájan és megvéd-e az örök haláltól és kárhozattól a tudo­mány, a rang és hatalom ? Ugy-e hogy nem ?! Ha nem, akkor ragaszkodjunk erősen a Krisztushoz, mert ég alatt, föld felett uem adatott más név, mely által kellene megtartatnunk. A világiak táp-1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom