Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-30 / 52. szám

855

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

856

a, jelenséget, hogy miért ünnepelték raeg éppen a 900-ik évfordulót s miért nem ülték meg annak idején a 800-ikat, 700-ikat stb. Hiszen az alkalmat a szervezkedés mai napjaiban meg kellett ragadni s az alkalmak kizsákmányolásában soha senki sem bizonyult még olyan ügyesnek, mint a római pápaság.

Ezen ügyességnek egyik jele a sok közül az is, hogy a római katholicismus teljesen lefoglalta magának a keresztyén nevet s saját magának követeli rnindamaz érdemeket, melyeket a Krisztus vallása az emberiség előbbvitelének szent munkájában szerzett.

Távol legyen tőlünk, hogy a kizárólagosság eme szült ösvényén kövessük, Mi nem tévesztjük össze a keresztyénséget világpolitikai irányzatokkal, mi nem engedjük kizárólagos tulajdonná tenni a keresztyén nevet egy felekezetnek sem, megtudjuk különböztetni a keresztyénség minden alakulatában azt, a mi mennyei eredetű, attól, a mi földi járuléka.

Ilyen szempontból nézzük a keresztyénség 900 éves szerepét hazánk ezeréves történetében. Elkülönítjük a pápaság cselekedeteit a keresztyénség befolyásától, hogy tisztábban lássunk.

Miféle szolgálatokat tett a pápaság hazánknak ? E kérdésre a történelem azt válaszolja, hogy semmi jót, de annál több rosszat. Abból az udvariassági tényből, hogy első királyunk Rómának védnöksége alatt koronáztatja meg magát (a korona pedig csak természetes hála volt Rómától azért, hogy István a keleti keresztyénség terjedését a nyugatival elnyomta), következetesen azt a jogot képzeli magának a pápai szék, hogy hazánk sorsát ő igazgassa, mert ez az övé. Ilyen joggal látjuk fellépni Salamon, Imre, II. Endre, III. Endre* Róbert Károly, I. Ulászló, Zsigmond, I. Mátyás idejében, többször egyenesen trónkövetelőként áll elő, polgárháborúba keveri e nemzetet s trónra segít a nemzet igaz akarata ellenére olyanokat, a kiket járszalagon vezethet majd; beleavatkozik a nemzet legsajátabb ügyeibe, keresztes háborúba bonyolítja II. Endrét akkor, midőn a pártos nemzetben ezer szükség volt a király honnlételére. Ilyenek voltak a pápa kezének nyomai hazánkon, zenghet-e hát halleluját neki a múltért az igazi honfi ! ? A reformáció fellépése óta viselt dolgait minek emlegetni! hiszen valahányszor megkasonlott nemzetünk a vallás miatt, valahányszor üldözni kezdte honfi a honfit vallásáért, a háttérben mindig a pápaság intéző kezeit láthatjuk mozogni és a mikor a nemzeti szabadság és függetlenség legvégső tűzhelyének, a protestáns egyházaknak szétrombolását vette munkába az osztrák hatalom, vájjon nem a pápaság sugalmazására cselekedett-e s vájjon ha sikerült volna megtörni a protestántizmusban a nemzeti szabadság legerősebb oszlopát, nem pápai áldás üdvözölte volna-e az absolut hatalmat legelőbb is trónján ! Zenghetsz-e hát halleluját a múltért a pápának s várhatsz-e tőle jövőben valami jót, igaz magyar vérem ?

De nem Írjuk fel a keresztyénség rovására a pápaságnak gonosz cselekedeteit. Krisztusnak semmi köze a

Belliállal. Ma, midőn 900 év történetére tekinthet vissza a magyar keresztyénség, a hála érzelmeivel kell leborulnunk Istennek azon bölcs intézkedése előtt, hogy minket, a mi eleinket Is bevezette a Krisztus népei közé. „Kard szerzetté, kereszt tartotta meg e hazát !“ teljesen igazat mondott eme szavakban Vaszari Kolozs a milleniumi istentiszteleten a Mátyás-templomban, ha a kereszt alatt nem kizárólag a katholicismust értette. Krisztus, a Krisztus vallása szilárdította meg nemzeti létünket és tartotta fenn 900 év zivatarai között. Mert a keresztyénséggel tiszta erkölcs, tudomány, műveltség járt karöltve.

Tény, hogy ha túlzottak is az idegen történetírók ama feljegyzései, melyek honfoglaló eleinket nyerseknek, vadaknak írják le, de mégis erkölcseikben bizonyára sokkal több szilajság mutatkozott, semhogy abban az állapotban tartós életet ígérhetett volna e nemzet önmagának a hármas bérc és négy folyó ölén. A keresztyénség jámborságot, szelídséget visz magával mindenfelé s a mint úgyszólván szemeink előtt alakulnak át a napjainkban megtérített vadnépek, bizonynyal ezt az átalakító hatást gyakorolta a harcias magyar nemzetre is a keresztyénség. Mihelyt a Krisztus vallásának szelíd fénye bevilágított a különben is nemes érzelmű és a fenséges iránt mindig fogékony magyar faj szivébe, azonnal pihentetni kezdi irtó fegyvereit, rabló és kalandos életmódját elhagyva, földet miivel, iparral foglalkozik s ez mig egyfelől helyhez köti, másfelől uj mezőt jelöl ki küzdelme számára. Nem mese, de igazhogy föld növelésre, okszerű állattenyésztésre és iparra a barátok tanítják a népet.

Lassan-lassan megnyílik a tudomány ajtaja is, és pedig éppen a keresztyénség által, nemzetünk előtt. Az Árpádok alatt ugyan még igen gyéren csörgedez a tudás patakocskája, de már koronás főink közül is dicsekedve mutathatunk egy Könyves Kálmánra, a ki, mert papságra készült, szerette a tudományt. De ha nehezen is, gyökeret kezd verni a tudomány szeretete, hiszen I. István mélyrelátó bölcsessége oly célból alapit fejedelmi vagyonnal biró püspökségeket, hogy ezek tanítsák a népet. Es feltünedeznek a tudomány hajlékai, a népis-' kólák, a káptalani iskolák, majd egyetemek is. E téren is, mint más országokban, a kér. papság jár elöl. Barátok jegyezgetik fel a nemzet történetét, ők tanitgatják az ifjúságot, a főpapság pedig a magasabb kiképeztetésről gondoskodik, iskolákat létesít benn a hazában és külföldön a híresebb egyetemeken nevelteti a tehetségesebb ifjakat. így vezetgeti nemzetünket a tudomány kies mezejére a keresztyénség.

Meg kell emlékeznünk még az általános műveltségre gyakorolt hatásáról is a keresztyénségnek. Már maga a kér. istentisztelet felkölti a művészet érdeklődését és munkáját. Művészi jelleget ad az építészetnek, mikor fejedelmi székesegyházakat emel, ápolója lessz a szobrászatnak, festészetnek, mikor templomait felékesiti, szárnyakat ad a költészetnek, zenének, mikor énekeket készit Isten tiszteletére s azokat zeuekisérettel adja elő. Majd még nagyobb lépéseket tesz hazánk a