Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
845 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 846 Jól esett meggyőződni, látni e lap legutolsó hasábjain, hogy nem fukarkodik a pápai egyház ma sem vele, oly felemelő, oly lelkesítő az az áldozatkészség, az a hithez, valláshoz ragaszkodás, hogy felemel, tiszteletet gerjeszt és jogos önérzettel, büszkeséggel tölti «1, innen a messze távolból is, az embernek lelkét. Beszéljetek hát, közönyösség, hitetlenség, lágy, melegségről ; a nép, a nagy tömeg, a három millió ember keveset tud arról, az tesz, lelkesedik, áldoz, csak a cél legyen szent és igaz és a vezérekben ne a csüggeteg kételkedés, hanem a tettreserkentő, akadályokat meggyőző lelkesedés ! Itt van szomszédomban Léva városa ! együtt 6U00 róm. kath lélek már csaknem két évtizeden át tervezgetik, gyűjtögetik a torony építéséhez szükséges öszszeget s talán 2 éve olvastam a kimutatást, hogy a toronyépitési alap 1000 írt körül jár ! S mégis panaszt, kétségbeesést nem hallani náluk, mig mi, a mikor igazán kalapot kell emelni híveink áldozatkészsége felett, magunk huzzuk meg a vészharangot, magunk röpítjük világgá a „dissolutiót“ és megújítjuk bajainkat, melyeket egy kis kormányzói bölcseséggel, utánajárással megelőznünk, orvosolnunk lehetne ! Azért dobog itt Barsbaa is örömtől szivem, s azért üdvözlöm innen távolból is a pápai gyülekezet nagy és nemes szándékát, igazán felemelő és hit-felekezetűnk egyetemére is fényt veto áldozatkészségét. Én Pápán soha sem jártam iskolába, nem is voltam benne, nem is láttam mig egyházmegyém megtisztelő bizalma folytán kötelességemmé vált elmenni oda. Nem tagadom, hogy bizonyos fenkölt, ihletett érzés fogott el, olyan a minőt szokott érezni az ember nagy tetteket hirdető, nagy embereket személyesítő ércszobroknál, emlékjeleknél vagy olyan helyeken, hol a fűszál is régi dicsőségről, történelmi kegyeletes érzelmekről beszél: hittem, reméltem, hogy itt egy oly gyülekezetét találok, mely legelső a mi egyházkerületünkben, temploma, lelkészlaka, iskolája példaszerű, minta mielőttünk, a többiek előtt! S mily nagy vala a csalódás, midőn mindezektől semmit, de épen semmit sem láttam. Temploma, iskolája, látatlanul, eldugva, elrejtve, mintha félne mutogatni magát, mintha szégyelné magát, a mellett a hatalmas két torony mellett, mely szinte uralni, lenézni látszik a várost, a dunántúli ev. ref. kerület központját! Bizony aludt, a tétlenség párnáján heverészett sok ideig, a múltak dicsőségének verőfényében sütkérezett sok éveken át a pápai gyülekezet. De most tenni, alkotni, teremteni akar. Megmutatták tagjai, hogy az ősök szelleme, az apák buzgósága él az utódok, a fiák szivében. Főiskolánk nagynevű, lánglelkesültségü világi gondnoka megadta a példát s megmondotta, hogy Pápának kell templomának lenni. Már látszik, már mutatják a jelek, hogy meg is lesz, méltó régi fényéhez, emlékeihez ! De legyen is, mert kerületünk neve, hire, tekintélye, érdeke megköveteli, hogy legyen. Eléggé kifejtette ismeretes memorandumában a pápai egyház, hogy törekvése, célja ábrándja : nemcsak helyi, hanem kerületi érdekek is, kerületi követelmény is. Segélje elő kerületünk is a pápai egyház törekvéseit, ezerféle útja, módja van annak, még a mi legegyszerűbb, legkisebb gyülekezeteink is megteszik a tőlük telhetőt, megértik annak az egyháznak szavát, meghallják annak kérését, mely az idők viharaiban megfogyva bár, de törve nem, haladni akar, fejlődni a korral, kerületünk, hitfelekezetünk dicsőségére, annak jó hire, neve érdekében. Csak előre ! előre lelkesen a cél félé ! Nagy és nemes törekvésében vele érez a pápai gyülekezettel minden református lélek, s mi innen a távolból is .eredményt, áldást, sikert kívánunk, a szép és magasztos törekvésnek. Patay Károly. Szemelvények, a nagyszombati prof. egyházak múltjából, Szelczer nGeschtliche D irstellung der sehr merkwürdigen Schicksale und Glaubenskämpfe der ev. Kirchengemeinden, sowohl Augsb, als Helv. Confession in der königl. Freistadt Tirnay in Ungarn1-1 cimü müvéből. 16. A hitszónokok sorreudszerinti megnevezése, kik i't az ág. hitv. egyház első korszaka alatt az Ur szőlőjében munkálkodtak. Wiszkidenszky lelkész hátrahagyott s gyakran említett kézirata szeriut 1), a következő férfiúk hirdették itt különféle szorongattatások között, a megjelölt időszakban, az igaz s tiszta evangyélioinot, részint a templomban nyilvánosan, részint magánházakban : I. Lingelius Bálint. Született Nagyszombatban2) Wittenbergben szentelték fel és csak rövid ideig viselte a lelkészi hivatalt, mert már 1576-ban II. Sibolthy Demeter, szintén nagyszombati születésű, hivattatott meg lelkésznek 3). Ez magasabb tanulmányait szintén Wittenbergben végezte, mint Melanchton Pülöp tanítványa. Miután 1562-ben az akkori világhírű egyetemről hazaérkezett, előbb Gyulán, majd Csepreghen, gróf Nádasdy birtokán, mint iskolatanitó működött, a honnan Seraptére hívták rektornak. Ezután Jókára jött, mikor a nagyszombati gyülekezet hitszónokká választotta, s felszentelés végett Wittenbergbe küldötte. Nagyszombatból Győrre, s innen Semptére előléptetve : 1584-ben a dunáninneni s dunántúli magyar gyülekezetek pü-pökévé emeltetett. III. Bornemisza vagy Abstenius Péter. 1582 tői kezdve volt a helybeli gyülekezet lelkésze és különösen a magyar nyelven irt „Postilla“ cimü könyvének kiadása által igen nagy hirnévre tett szert. Mint szeredi pásztort, azon környék magyar gyülekezetei püspökükké választották IV. Kolini Sámuel nagyszombati születésű, 1600- ban Wittenbergben szentelték fel ezen egyház hitszónokául, b Ezen összeállításról azt mondja Wiszkidenszky: „Prae cones repurgatae Evangelicae doctrinae, iu quantum hinc hide mihi conquirere licuit, erant sequentes.“ 2) Lásd: Függelék 5- szám. 3) U. o. 7—19. szám.