Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
841 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 842 nem jutok arra a meggyőződésre, hogy többé a kötelességnek, ha nem is úgy, hogy az még valami hasznot hozhassan az egyházra, megfelelni nem tudok, addig egyházam és hazám szolgálatában kívánom eltölteni napjaimat; de fogadják egyszersmind azt a kérésemet, hogy a mely percben — mert az ember sokszor ámítja magát —■ Önök látják, hogy ha meg van is még a jóakarat, de meggyendült már az erő, baráti utón tudassák azt, hogy helyet adhassak nagyobb erőnek. Újból is nagyon köszönöm szives megjelenésüket!“ . . . A küldöttség lelkes éljenzéssel felelt e beszédre. Főgondnok ur egy ideig barátságosan beszélgetett a küldöttség tagjaival s d. u. 2’/2 órára a Hungária szállóba meghívta őket ebédre. Délután 1 órakor Nagyvárad város és Biharmegye 80 tagú köldöttsége tisztelgett az ünnepelt előtt, hozzájuk csatlakozott az országgyűlési szabadelvű pártkör részéről nehány képviselő. Itt Hlatky Endre a nagyváradi ügyvédi kamara elnöke volt a szónok s ékes szavakban tolmácsolta a város és vármegye jó kivánatait. A biharmegyei kaszinó és váradvelencei Népkör küldöttsége következett még, mely utóbbinak a nevében dr. Dési Géza tartott szép beszédet. A banketten az első felköszöntőt Tisza Kálmán mondotta a királyra; majd Antal Gábor püspök köszöntötte föl az ünnepeltet, ezeket mondván : Dunántúl és Tiszántúl találkozott itt, nem is jött, de vonzatott; vonzotta az igazi nagyság, a mely sajátja annak az államférfiunak, a ki önzetlenül és hiven szolgálta a hazát és egyházat, soha egyiket a másik rovására. Negyvenegy esztendővel ezelőtt, a magyar reformált egyház alkotmányát védve — a mint mindenki elismerte — a hazának szolgált. Mikor a hatalom kezében volt, akkor sem szolgált soha egyházának más felekezet vagy a haza rovására, hanem szolgált úgy, hogy rá illenek a költő szavai : „Titkon kisérem lépteid, mindegyre hiven.“ A dunántúli egyházkerület nevében, a mely 32 évvel ezelőtt vezéréül választotta Tisza Kálmánt, hűsége viszonzásául hűséget fogad újból a vezérnek, a kit ilyennek az Isten sokáig tartson meg! Dr. Márkusz László a nagyváradi szabadelvüpárt nevében tartott remek szónoklatot, a melyben Tisza Kálmán államférfiul érdemeit méltatta. Dr. Darányi Ignác Tisza Kálmánnét, az édes anyák mintaképét köszöntötte föl. Sokan, nagyon sokan köszöntötték föl szóval, üdvözölték írásban ez alkalomból közelből, távolból Tisza Kálmánt; de mindannyi közül kiválik egy, a mit legelőször kellett volna emlitenünk, mert a legelső magyar ember, 0 Felsége, a király küldte hű emberéhez, mely igy hangzik : „Igen örülök, hogy ön kedves Tisza, munkás és érdemekben gazdag életének hetvenedik évfordulóját teljes szellemi és testi erőben érte el és szivemből kívánom, hogy az isteni gondviselés önt a haza javára még évek hosszú során át tartsa meg.u A legfelső magántáviratot maga Tisza Kálmán olvasta föl általános csendben; utána fölhangzott az „éljen“ a jó, öreg királyra. Öt óra jól elmúlt már, mikor Tisza Kálmán fölköszöntötte a magyar anyákat s a társaság az ünnepelt éltetésével eloszlott. Végére érve krónikás tisztünknek, újból meghajlunk a nagy ember kiváló érdemei előtt és igaz szívvel kívánunk neki hosszú, boldog életet! Adventi gondolatok. (Folytatás.) Magunknak lelkipásztoroknak is azért vissza kell térnünk a bibliához. Ennek szünet nélkül való olvasgatása és az imádság, tehát az Istennel való örökös társalkodás által el kell jutnunk hivatásunknak s ebből folyó kötelességeinknek mélyebb és igazabb felfogására. Százféle dolog elvégzését várja ugyan tőlünk a világ, az igaz ; de mégis csak egy dologban kell nekünk igazán foglalatosnak lennünk ; ebben az egy dologban föltétlenül nekünk kell első munkásnak, vezetőnek, mindennek lennünk. A község házában, a törvényhatósági bizottságban, a különböző, politikai természetű választásoknál és még sok más dologban jó, ha sokat nyom szavunk a latban, de nem mulhatlanul szükséges, hogy mi legyünk a vezetők; ilyen téreken versenyezni: nem a mi hivatásunk. Vigyázzunk hát, hogy ez egy szükséges dolgot, a mire hivattunk, olcsó dicsőségért el ne hanyagoljuk, áruba ne bocsássuk. A mi hivatásunk : hirdetni az evangyéliomot, Istennek a Jézus Krisztusban megjelent üdvözítő szeretetét, terjeszteni az Isten országát. Ebben a munkában igyekezzünk elsők lenni. Ez a mi terünk : ezen kell a sikerekért szinte rajonganunk. Ehhez a munkához azonban csak úgy foghatunk hozzá jó kedvvel, s még a biztosan fölismert nagy akadályoktól se félő bátorsággal, ha érezzük, ha megvagyunk győződve arról, hogy az Isten küldött bennünket és csak úgy folytathatjuk lankadatlan buzgósággal, ha napról-napra megcsendül fülünkben ez az isteni szó: ime én téged prófétává teszlek, hogy gyomlálj, ronts, veszess, törj, építs és plántálj. Valamire küldlek téged, elmenj és valamiket parancsolok néked, megmondjad. Ne félj tőlük, mert veled vagyok én, hogy megoltalmazzalak. Azért övezd fel magadat és felkelvén mondd meg nékik azokat, a miket én néked parancsolok: ne félj tőlük, hogy téged előttük el ne veszesselek. (Jer. 1 : 10, 7, 8, 17.) Egy pillanatra se szabad felejtenünk, hogy titkainak sáfáraiul rendelt bennünket az Isten (1. Kor. 4: 1.) Más dologban: a földmivelés, szőlőtermelés, selyemtenyésztés és ezekhez hasonló gazdasági dolgokban, az orvosi, jogi és más tudományokban a tudósabb és gyakorlottabb embereknek egész sora állhat körülöttünk; de az Isten titkaiban nekünk kell a legjártasabbaknak lennünk. Nekünk csak az ezekkel való hű sáfárkodás adhat tekintélyt. A hű sáfárkodás pedig azt teszi, hogy hirdessük az Istennek minden akaratját; hirdessük úgy, mint vettük. A hírnöknek nem szabad megmásítani küldőjének izenetét. Hir-51*
