Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-16 / 50. szám
829 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 830 gatni nem lehet, hanem meg kell torolni. Az egyházmegye elnöksége nem akarta a további lépéseket megtenni, hanem az 1899. év nov. 22-iki fegyelmi biróság elé terjesztette az ügyet, hogy az mondja meg, mit tevők legyenek vele. A fegyelmi biróság e következő végzést hozta : „A biróság, úgy esperes, mint a többi érdekelt egyházhatósági személyek és testületek érdemeit és tiszta, érdektelen eljárását bőven ismeri és azokat a közönség is teljes elismeréssel méltányolja és minden ilyen megtámadás felett állónak ösmeri: miért is nem tartja szükségesnek, hogy az illető kifakadásait, mint érdemleg semmi sulylyal nem bíró támadásokat tárgyalja és megtorolja.“ Ezzel az ügy megszűnt. Ez a végzés be van jegyezve a fegyelmi biróság jegyzőkönyvébe, kmllitottam annak idején a kivonatot és elküldöttem esperes urnák, hogy ifj. Csire István úrral közöltessék, a ki — hiszem — el is küldötte, mert hiszen azért kérte a kivonatot, de mivel nem ajánlva küldötte, hanem csak egyszerűen hivatalosan, most igen kényelmes dolog azt állítani, hogy ő nem kapta meg. Nekem pedig azért kellett ezen fegyelmi végzést felolvasni, hogy indokolva legyen a közgyűlés azon határozata, mely szerint immár utoljára bocsátja meg az ilyen durva személyes sértegetéseket, mert már előzetesen is volt rá eset. Igaz, hogy a felolvasást a tárgyalás alkalmával azzal is okoltam, hogy mivel a fegyelmi birósági jegyzőkönyvek pár év óta a közgyűlési jegyzőkönyvekkel nincsenek kinyomatva, igy a közgyűlési tagok arról tudomással nem bírhatnak, tehát hogy teljes világosságban lássa mindenki a közgyűlés határozatát, szükséges volt felolvasása. Ez az a nagy dolog, a mit a közönség elé hoz, hogy én ki nem nyomatott és nem tárgyalt ügyekről is tudok jegyzőkönyvi kivonatot felmutatni. Igenis, nagyon is volt tárgyalva azon ügy és örök emlékezet okáért be is van jegyezve a fegyelmi birósági jegyzőkönyvbe. Hogy meghiva nem lett, az azért történt, mert érdemileg tárgyalva nem volt. Ha ezen ülésen fegyelmi eljárás megindítása lett volna kimondva, akkor értesítve, kihallgatva, meghiva lett volna, Azt mondja továbbá, hogy én mint előadó azt véleményeztem, hogy ifj. Csire István ur vagy kérjen bocsánatot vagy tétessék át az ügy a törvényszékre. Igaz. Es most az egész közönségre apellálok : mondja meg, ítélje meg, melyik eljárás szebb és magasztosabb: valakit gyűlölni és vérig sérteni-é ? vagy a krisztusi bocsánatot hirdetni ! Nem szégyenlem javaslatomat. Nem tagadom, nehéz dolog volt ez a véleményezés, de előttem lebegett Krisztus példája, ki a halálos küzdelmek közt igy szólott: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.u S mikor esperes ur felkérte ifj. Csire urat, miután a közgyűlés elfogadta javaslatomat, hogy kérjen bocsánatot, s az egész ügy békésen intéztessék el, ifj. Csire István ur hetykén felugrott, s azt mondotta : „ Azt nem teszem! De sajnálom a megtörténteket.“ Azután hosszasan leirja, hogy Ragályi L. aljegyző beismerte, miszerint nem egyházmegyei határozat, melyet ő fogalmazott és hogy Barakonyi esperes ur is kijelentette, hogy ő ehez a határozathoz nem járult. Szemen szedett hazugság ! Sem Ragályi, sem Barakonyi azt úgy, mint ifj. Csire István ur állítja, nem mondották. A dolog igy áll: minden jegyző tartozik a hozzá kiosztott ügydarabot áttanulmányozni és azt referálni, vagyis teljes világosságban feltárni a közgyűlés előtt. A hiányos számadások Ragályi aljegyző úrhoz tétettek át. Ezen ügy a közgyűlés második napján lett tárgyalva. A gyűlés első napján Ragályi ur — nagy tisztelője lévén id. Csire István urnák — úgy magán beszélgetés közt felemlítette, miszerint fia mélyen megsértette Peti Lőrincet, s ő neki az az előadói javaslata, hogy az ügy tétessék át a fegyelmi bírósághoz s holnap ezt fogja véleményezni. Id. Csire István ur erre igen megkérte, hogy változtassa meg javaslatát, hiszen még nem késő, holnap lesz csak tárgyalva, tekintse fiának beteges kedély állapotát, szabad ő neki jobb meggyőződésre jutni stb. Erre Ragályi rögtön azt felelte: szivesen megteszem, s ha a közgyűlés elfogadja, jó, ha nem, határozzon úgy, a mint neki tetszik. Szépen megnyugodtak benne mindketten. Másnap, mikor ezen ügy tárgyalva lett a plénumban, Ragályi felolvasta a következő határozati javaslatát az egész közgyűlés előtt: tekintettel a sértő fél beteges kedély állapotára, a sértést ezúttal, de utoljára bocsássa meg a közgyűlés stb. Barakonyi Kristóf esperes ur, kinek jóságos szive és szelíd lelkülete még csak árnyékát sem tudta elviselni annak, hogy ha esetleg ebben sértés volna, ahoz ő hozzá járuljon, azonnal felállt és azt mondotta : Ilyen indokoláshoz nem járulok. Ezután Ragályi aljegyző azt mondotta : kérem az édes atya kívánsága az, hogy ilyen javaslatot terjesszek elő, Ő maga mondotta azon szavakat. Erre esperes ur kijelentette : ha igy van a dolog, akkor ő elfogadja a véleményezést és hozzájárul. Ezután felkérte a közgyűlést, vajon elfogadja-é vagy nem ? A közgyűlés egyhangúlag elfogadta, igy ment jegyzőkönyvbe szószerint és úgy lett hitelesítve. Tehát az nem áll, hogy a közgyűlésen csak egy betűvel is más lett volna a határozat, mint a jegyzőkönyvben van, vagy hogy az nem volna határozat. Ezek azok a dolgok, melyeket felvilágosítani kellett. S szt hiszem, hogy okos ember olyanokat nem mond és el nem hisz, a miket ifj. Csire István ur állit, hogy t. i. bármelyik jegyző nyilvánosság előtt felmerjen vagy tudjon mutatni olyan jegyzőkönyvi kivonatot, a mely gyűlésen tárgyalva soha sem volt, vagy hogy a gyűlés határozatképtelen volna s mégis hozna határozatot, vagy hogy nálunk vagy bárhol lehetséges dolog volna annak a jegyzőnek úgy fogalmazni, a mint neki tetszik s mást nyomatni ki, mint határoztatott. Ez ellen határozottan tiltakozom, s ifj. Csire István ur ezen rágalmát visszautasítom. Megemlítem még azt is, hogy bizony megbotránkoztam, talán más is megbotránkozott azon, miszerint
