Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-18 / 46. szám

763

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

764

lási tudatlanság és a sötétségben szenvedők, mint a kik Zichy gróf nyilatkozatát tetszésnyilvánitásukkal magukévá tették. A Krisztus evangélioma szeretet. Ez a szeretet inditson sajnálkozásra azok iránt, a kik sötétségben születve és élve: nem látnak világosságot. Mert hát valósággal tehetnek-e ők erről ?

„Vannak bizonyos állatok — mondja Drummond — pl. a vakond; melyek élőtöket a föld szine alatt töltik. A természet egészen természetes utón állt rajtok boszut -— lezárta szemeiket. Ha sötétségben akarnak élni, —• igy okoskodik — a szem egészen fölösleges nekik. Ezek az állatok nyilván kimutatták, hogy nincs a szemre szükségük. A természet egyik alapelve pedig az, hogy cél nélkül semmi se legyen. Szemeiket tehát elvette, vagy durványnyá változtotta. Vannak halak, melyeken szintén a rettentő büntetést hajtá végre. Ezek. t. i. oly sötét barlangokban élnek, a hol szemre szintén nincs szükségek.“ „Ha valaki megtekinti azokat a piciny crustaceákat, melyek századok óta élnek a kentucky-i mainmuth-barlang tavaiban, meglepetve veszi észre, hogy az állatoknak látszat szerint tökéletes szemök van. Fejőkön 2 fekete folt van s ezek nagyon szembetűnnek, mivel külömben az egész testük halványszinü. A felületes vizsgáló látó szerveknek véli azokat. De mi szükségük van arra a földalatti vizekben ? Ott örök éj uralkodik! ! Vájjon a törvény itt nem érvényesül? Egy gyors vágás, nagyitó üvegen keresztül egy pillantás s titkuk fel van fedezve ! Az egész szemfényvesztés ! Külsőleg látószervek, elölről nézve tökéletes szemnek látszanak, — de belől a szemnek csak romja van meg. A látóideg egy összezsugorodott, elsorvadt, érzéketlen fonal. Ezeknek az állatoknak van látó szervök, de nincs látások. Van szemök, de nem látnak. Épen ily módon vész el a lelki szem is, tisztán természeti törvény következtében, ha a lélek jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot.“ És az ilyen lelki sötétség és vakságban felnőtt emberekről, midőn a reformatiót, tehát a felvilágosodás eszközlőjét igyekeznek befeketiteni, a mély sajnálkozás hangján mi is csak annyit mondhatunk, mint Newton mondott Diamond kutyájára, midőn az világraszóló munkálatára a tintát rádöntötte, hogy: „Szegény kutyácska, mit tudod te, hogy mit műveltél.“

Ámde nekünk nem elég csak sajnálkozni ezen lelki szerencsétleneken, hanem tennünk is kell. Talán támadjuk a római egyházat? Igen is támadjuk ! ! Félre ne értessem, nem jogaiban, nem szabad vallásgyakorlatában gondolom én ezt: kiváltságaiban és hittételeiben. A mi fegyverünk csak az evangélium világosságában megkristályozódott szellem lehet. Ezt azonban forgassuk erélylyel, mert erélyes munkásság nélkül nem fog teljesedésbe menni az, a mi pedig mindnyájunk működésének kell hogy célja legyen, hogy t. i. az az egy akol legyen, melynek az Ur Jézus Krisztus a főpásztora.

Másrészről meg egyházunk érdekeinek érvényesitése, vagyis inkább a vallás egyenlőségből eredő törvényadta jogaink tiszteletben tartása végett: egyházi és világi embereinknek egyakarattal kell kopogtatni, zörgetni s ha szükséges döngetni az államkormány kapuján. Az elutasító végzésekre, eddig sablonszerű „sajnálattal vétetik tudomásul“ határozatoknak meg kell szűnni. Féltékenyen kell őrködnünk, hogy az államkormány a római egyháznak, a mely egész elétében kifelé gravitált, más felekezetek hátrányára előnyöket ne biztosítson s még kevésbbé adjon, mert ez nem csak a mi egyházunk, de tapasztalat szerint a magyar állam önállóságának gyöngitésére is vezet. Mert nagyon helyesen mondotta Bismark 1872-ben, hogy „Nem tartom lehetségesnek, hogy dogmái után a kath. egyháznak sikerülne valamelyik világi hatalommal concordatumot kötni a nélkül, hogy ez bizonyos mértékig lemondjon önmagáról, a mit legalább a német birodalom megtenni nem fog ; mert, Uraim a felöl teljesen nyugodtak lehetnek, hogy Oanossába nem megyünk sem állami, sem egyházi tekintetben-“

Mélyen tisztelt értekezlet! Ezen eszközökkel gondolja csekélységem előbbre vinni anyaszentegyházunk építését. Szives türelmöket hálásan megköszönve, a felvetett kérdéseket mindenek szives figyelmébe, magamat pedig jóindulatukba kérem és ajánlom.

Csetény,

Bállá Endre,

ev. ref lelkész.

A mormonok vallása Amerikában.

(Folytatás.)

4. A menny rejtelmei.

E szobát elhagyva, a felavatandó maga mögött hagyja a földi realizmust és belép a mormon menny rejtélyes országába. A teremben, a hová belép, ugyanazon tájképek tárulnak szemei elé, de egészen más idea szerint festve le. A csendes, szelid természet helyett zűrzavaros chaosz. A csörgedező patak helyét zuhatag foglalja el, mely bőszükén nyargal alá a sziklákon. Rettenetes vihar söpör végig az erdő fái között, meghajlítva törzseiket. Az eget felhők burkolják be. Az oroszlán vadul támad a gyengébb állatokra s a sólyom üldözi a kisebb madarakat. Az összes emberiség — idegen és rokon — háborúságban él egymással. Ez az állapot, mely jutalma leend mindazoknak, kik a mormonizmus szent tanait hallották ugyan, de a vallás prófétáinak szavait nem követték. Ez a földi királyság, hol nincs szerelem és megbocsátás, hanem követték. Ez a földi királyság, hol nincs szerelem és megbocsátás, hanem csak szenvedés. Az itt lakók csupán csak azt remélhetik, hogy majdan szolgáivá lesznek azoknak, kik a teljes megváltás üdvében részesültek.

E teremből egy lépcső vezet a felső szobákba, melyek a menny legmagasabb országát jelképezik. Az első szoba sajátságos, rejtélyes benyomást gyakorol a belépőre. Titokzatos homály uralkodik. A vastag, áttetsző üveggel födött villanyos lámpák csak gyér világosságot töveinek alá a magasból. Az egyes alakoknak ssakis körvonalait láthatni. A falakon értékes festmények függnek j az ablakokat drága gobelin függönyzi be, de mindezekben az uralkodó félhomály miatt gyönyörködni nem lehet. A terem hátterében, a nehéz függönyök nyílásain egyik magasabban fekvő szobából fé