Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
755 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 756 — Fölmentő Ítélet lett a vége megint a Sárospataki Lapok ellen indított sajtópernek, mely onnan keletkezett, hogy ^Homoki Antal kisgőcei ev. ref. lelkész egyik cikkében a r. kath. egyházról s annak intézményeiről állítólag tiszteletlenül nyilatkozott. Az érdekes tárgyalás okt. 29-én folyt le, mely alkalommal, mint említettük, az esküdtszék nem látta beigazoltnak az ügyészi vádat. Ugyan ügyész ur : olvassa-e ön a Religiót, a Közművelődést, az Alkotmányt vagy akár a Hazánkat ? ! — Vegyes házasságot 16‘269-et kötöttek Magyarországon 1899-ben. A házasuló felek 3315 esetben egyeztek meg, hogy gyermekeiket egy vallásban fogják nevelni; 1769 esetben a anya vallása volt mérvadó, 1545 esetben pedig az apáé. A megegyezés legjobban kedvezett a pápás egyháznak, mert 1312 esetben az ő javára egyeztek meg, 12 esetben pedig a gör. kath. egyház javára. Rajtuk kivid mindenik felekezet veszített, és pedig: a gör. keletiek 187, az ev. ref. egyház 568, az ág. ev. 495, az unitáriusok 20, az izraeliták 53 esetben, — „Az állatok világa.“ Brekm hatalmas müvéből a melynek magyar kiadása most indult meg, a második füzet is napvilágot látott. Ebben szintén a majmok rendkivül érdekes életét festi a szerző azzal a bá' mulatós közvetlenséggel és azzal a mesteri leírással, a mely a munkát az egész világon kedveltté tette. Ennek a második füzetnek a szövegét kilenc kitűnő rajz illusztrálja. Adva van még a íüzethez egy fekete nyomatú műlap és egy szines nyomatú műmelléklet. Az állatok világa Légrády testvérek könyvkiadóhivatalában (Budapest, váci körút 78.) jelenik meg s minden könyvkereskedésben megkapható. Egy fazet ára 80 fillér. Tájékoztatót a kiadóhivatal ingyen és bérmentve készségesen küld. — Az ezernyolcszáziiegyveiinyole c. képes díszmunkának ott kell lenni minden magyar ember asztalán. A mint lapunk boritékán olvasható, csekély havi részletfizetésre megszerezhető a Révai-Testvéreknél. I{ivat;dús rész. Pályázat. A mezőföldi ev. ref. egyházmegye igari egyházában (Fehérmegye) ürességben levő másod tanitói állásra pályázatot hirdetek. Javadalom : 200 kor. az egyháztól, 600 kor. az államsegélyből. Lakásul egy szoba és konyha,' '/2 hold kert, illetőleg ennek bérösszege. Kötelesség: három alsó osztályban, esetleg az elkülönített leányiskolában, törvényszerű tantárgyakat tanítani. Okmányok, kérvények j. évi november 28-áiy alulírotthoz küldendők Balatonfőkajárra — Veszprémmegye — postahely. Id. Medgy Assza y Vince, ev. ref. esperes. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — Többeknek. Azok a képezdészek, a kik segédtanítóul ajánlkoztak, már a múlt héten mind kimentek illető helyeikre, Sz. S. Mcrnye. Úgy van! Erre az évre már csak 4 koronával tartozol. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Császári és királyi szabadalmazott Adriai Biztosító-Társulat (alapittatott 1838. évben.) Magyarországi osztálya : Budapesten, a társulat házában. IV. kér., váci idea 20. szám. Báró Podmaniczky Frigyes, intéző. Lichtenberger Ignác, vezértitkár. Frigyessi Mór, Lenk Sándor titkárok. Biztositéki alap: Részvénytőke......................... 8,000.000 kor. — fill. Tartalékok.............................. 62,781.897 „ 96 „ Évi dij- és kamatbevételek . 25,115.359 „ 18 „ 95,897.257 kor. 14 fill. A későbbi években esedékes dijkötelezők és váltók által fedezett dijak tesznek . . . 50,350.613 kor. 38 fill. A társulat 1897. évben. . . . 14,538.583 „ 06 „ és 60 évi fennállása óta . . . 41.4,880.638 „ 30 „ fizetett ki kártérítések fejében. Az Adriai Biztosító-Társulat elfogad a legkuláosabb feltételek mellett biztosításokat tiiz* villám és robbanási károk ellen, továbbá tűz vagy robbanás okozta bérveszteségeket, nemkülönben köt biztosításokat vizen és szárazon történhető szállítási károk ellen, végre köt életbiztosit ásókat különféle módozatok szerint ; és pedig tőkéket és járadékokat, melyek vagy a biztosított életbenlétekor, vagy halála után fizetendők, kiházasitási biztosításokat stb. Az Adriai biztosító-társulat Magyarország nagyobb városai és helységeiben vezér-, tő- és kerületi ügynökségek által van képviselve, mely képviseletek a biztosítást illető tudnivalók iránt a legkészségesebben adnak felvilágosítást és ajánlatokat elfogadnak. Az Adriai biztosító-társulat képviselői jégverés elleni biztosításokat is elfogadnak a Triestben lévő „Déli“ jég- és viszontbiztositó-Társaság részére, mely az Adria biztosító-társulat kezdeményezése folytán készpénzben befizetett Három Millió korona részvénytőkével lépett életbe. Az Adriai biztosító-társulat ügynökei továbbá fel vannak hatalmazva az általa alapított „Nemzetközi baleset ellen bizt. részví.“ részére ajánlatokat elfogadni, s e tekintetben is a leg^ készségesebben fognak felvilágosításokkal szolgálni. Pápán 1900. az ev. ref főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.