Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-28 / 43. szám

713

DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP.

714

képviselőjét és kérte, hogy ő Felsége legdicsőbb nevében nyissa meg az intézetet.

Széli Kálmán ministerelnök gyönyörű válaszát igy végezte : „Ezt az Otthont önök Erzsébet királyné dicső, szent nevére keresztelték. Es jól cselekedtek. Nem lehet méltóbban megörökíteni őt, mint ilyen kegyeletes cselekedetekkel és a hány köny ebben az Otthonban fel fog száradni, a hány szív és lélek megmarad erkölcsösnek és vallásosnak és a hány hazafiassá nevelődik és az marad : megannyi emléket állítanak önök a mi dicső királynénknak, a legszebbeket, a lemaradandóbbakat, a legértékesebbeket. O Felsége legkegyelmesebb urunk parancsából az ő legmagasabb elismerését van szerencsém kijelenteni mindazoknak, a kik e szép, hazafia.'!, emberbaráti intézetnek létrehozásán fáradoztak. Isten áldását kérem ez intézetre és Isten áldását mindazokra, a kik azt létrehozták és ezzel az intézetet megnyitottnak nyilvánítom.

A vendégek ezután megtekintették az intézetet. Csinos két emeletes palota az Erzsébetház. Egy magaslaton épült. Köröskörül a budaeörsi kamara-erdő övedzi ezt a nyugodalmas otthonát ötven elzüllött, árva gyermeknek. A palota homlokzata Budaeörs leié néz. A ház jobboldali homlokzatán Erzsébet királyné jelmondata ékeskedik, hirdetvén a nagy igazságot: „Neveld a gyermeket munkára, megél és jó maracl.u

Apró és fehérre meszelt kis szobákból áll az árvák hajléka. Apró öklömnyi kis teremtések a humanizmus uj palotájának lakói. Olyik a nevét sem tudja. Most egyelőre csak harminc lakója van az „Erzsébetmenedékháznak,“ de januárig kiegészítik a létszámot ütvenre. Két éves a legfiatalabb közöttük, nyolc éves a legidősebb.

A megnyitásnak szinte családi jellegű folytatása volt az a kedves meglepetés, a melyet a társaság tagjai Hegedűs Sándornénak, a társaság fáradhatatlan elnökének szereztek, midón az Erzsébet-ház egyik termében leleplezték az elnöknő arcképét, kinek a megnyílt intézet létesítése körül kifejtett nagy munkából az oroszlánrész jut.

Emlékbeszéd Erzsébet királynéról.

(Folytatás.)

Bánatunkban, nehéz körülmények között mindenkor segítségünkre sietett. Tisza Kálmán ministerelnöksége idejében történt, hogy a horvátok Zágrábban ledobták a hivatalos helyiségekről a magyar zászlót. A bátorságot talán onnan vették, hogy épen ez időtájt az udvartartás miatt, s a német nyelvű tiszti vizsga miatt a leghevesebben támadta Tiszát az Ugron-párt. Hazánkban a pártok szenvedélyének tüze lángolt, a mely elsöpréssel fenyegette a Tisza-kormányt. A kormány e válságos helyzetéhez járult most a zágrábi zászló sértés. A király elnöklete alatt ministertanácsott tartottak. Tisza állását kötötte azon kívánalma teljesítéséhez, hogy a magyar zászló a zágrábi hivatalokra a katonaság hozzájárulásával helyeztessék vissza. S a visszahelyezett zászló

előtt az ezen alkalomra kivezényelt zágrábi helyőrség tisztelegjen. így kell visszaállítani a sárba tiport magyar zászló becsületét. A zászló visszahelyezésnél a király a katonaság hozzájárulását mellőzni kívánta, de Tisza és ministertársai nem engedték. Állásukat kötötték óhajukhoz, s a király hajthatatlan marad. Telt az idő kínosan, majd izgatottan folyt a tanácskozás. Minden szónak, minden percnek meg volt a maga fontossága, de megegyezésre jutni nem tudtak. E percben megjelenik az ajtóban a királyné küldötte, az izenettel, hogy a kocsi készen van és ő már felöltözve várja a királyt. O Felsége a legnagyobb kedvetlenségben szó nélkül hagyta ott a ministertanácsot. A helyzet a legnehezebb volt. Estére kelve az egyik főherceg estélyén megjelennek a ministerek és ugyanott megjelent a királyi pár is.

Mi történt ma a ministertanácsban, fordul kérdésével a ministerek felé a királyné, s azok sietnek tudtul adni az esetet és megmagyarázzák Magyarország jogviszonyát Horvátorszéghoz, a melyet éj) oly érdekkel hallgat a felséges asszony, mint egykor 1848-i függetlenségi harcunkat Horváth Mihály ajkairól.

Előadják hogy katonai hozzájárulással kell az elégtételnek megtörténni.

Hát csak ennyi az egész ? A königrützi csata óta nem látta ily levertnek a királyt, szól, mosolygva a királyné.

Ez az egész, szóltak a ministerek ; de ebből egy betűt se engedhetnek.

Az a mosoly felbátorította Őket és másnap a ministertanácsba lépő királyunk e szavakkal nyitotta meg a tanácskozást, hogy hozzájárul Tisza Kálmán ministerelnök óhajához. így vett részt a királyné küzdelmeinkben.

Volt még nekünk egy országos bánatunk, egy nagy veszteségünk, a mit még ma is siratunk s ezt a mély bánatunkat is közösen hordtuk felséges asszonyunkkal, együtt sirattuk összetört reményeinket, mi a magyar trón örökösét sirattuk, királynéük a mellett siratta még egyetlen fiát is. Ebben a nagy bánatban is találkoznunk kellett tehát s mintha a személyes találkozás csak még inkább nevelte volna bánatát, mióta a nemzet, egész Magyarország a szép reményekre jogosító trónörökös, Rudolfot siratta, ő kerülte azóta hazánkat, ki vigasztalhatta volna itt, a hol mindenki érzi a veszteséget és elvonult a tenger egy szigetére, hogy bánatába temetkezhessék. S valóban egész élete innen kezdve nem volt más a szerető anyának, mint egy álarcos halál. . . . Magyarország történetét lapozom az 188b jan. 30-i éj óta, de már nem látják szemeim a királynét, a királyné már meghalt, csak az anya élt. Élt bánatának, kereste a magányt, a tengert és a mely ország felé ifjúkori emlékei voltak és érdeklődése irányult, ugyanezen névhez tért vissza bánatával. A jövőben semmi megnyugtatóra nem találván, a múltra tér vissza és a Görögországhoz tartozó Korfu szigetére fehér márvány jjalotát építtetett, az Achilleont, „Jonia édes, puha tavaszára, a narancserdők bóditó illatára, a hellén tenger és a hellén partok egymásba folyó szi-