Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-21 / 42. szám
693 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 694 Sokan ennek okául, a vallástani kézikönyvek hiánvait említik. Az bizonyos, hogy nagyon kívánatos volna egy minden tekintetben célszerű kézikönyv. Ámde ne felejtsük, hogy minden tantárgyban, de főként a vallástanitásban, a tanítónak kell érvényesülni, a mit maga a tankönyv, legyen bár a legjobb, nem fog eszközölni. Többen meg az állami tanítóképző intézeteket okozzák. Az igaz, hogy már nekem is volt gyülekezetemben olyan két tanitóval dolgom, a kik hegedű s ha a húr elpattant, fütty-szóval tanították az éneket, mert énekelni egyáltalában nem tudtak. A vallástanitásánál is óvakodtak megerőltetni magokat; de hát ezek — hiszem — hogy csak kivételek. Külömben meg, ha mi az állami tanítóképzőkkel hozakodunk elő, akkor csak hintsünk hamut a saját fejünkre, a miért oly elhirtelenkedve eltörültük a saját tanítóképzőnket. Hogy egyházkerületünk mily nagy hibát követett el akkor, mikor ezt az egyházmegyék megkérdezése nélkül oly lázas sietséggel eltörölte : arról sokat lehetne beszólni. De csak annyit emlitek meg, hogy a kik tanítóképzőnk eltörlésének értelmi szerzői voltak, ma már azok is elismerik, hogy nekünk a saját intézetünket nem pótolja az állami. Nyílt titok, hogy az eltörlésnek főoka az volt, hogy Tisza Kálmán ur Ö Excellenciája megbiztatta kerületünket, hogy a Dunántúlra tervezett uj tanítóképző intézet Pápán lesz felállítva. És ma a nagyváradi ref. tanitónőképző intézet javára adakozásra kibocsátott „Felhívó Szózatában mit mond Tisza Kálmán ? Azt mondja : „Mi protestánsok ma már odáig jutottunk, hogy elemi iskoláink nagy részébe oly tanerőket kell beállítani, a kik nem egyházunk légkörében növekednek jel, a legjobb akarat mellett sem tudnak lelkesedni és lelkesedést kelteni azon magasztos eszményért, melyért a prot. egyház évszázadokon keresztül számtalan sebből vérzett, vagyon- és életet áldozott.“ Ha ezek a szavak ezelőtt tiz évvel vannak hangoztatva s ha a pénzkérdésnél eszünkbe jut, a mit Yimmer Ágoston felsőlövői pap a lövői gymn. építésekor mondott, hogy : „remélem, hogy az Ur Jézus Krisztus még nem mondott csődöt14: bizony másként állanánk ! Merthogy nálunk sem mondott csődöt, mutatja az, hogy a képezdészek segélyezését a legnagyobb részben újabb áldozatkészség fedezi. Ha abban az időben, az akkori fentartási költségekhez még annyit áldozunk, mint a menynyit e célra most kifizetünk : bizony most is áll képezdénk s legalább nem taníttatnánk más kerületeknek s postások és vasutasoknak. Mert a dolog ma úgy áll, hogy az egyházkerület által segélyezett 40 növendék közül csak egy rész marad nálunk. Egyrésze megy más kerületbe vagy állami iskolákba, a többi pedig megy világi pályára, a mit könnyen meglehetett volna és lehetne most is akadályozni az által, ha kerületünk csak azokat segélyezné, a kik lekötik magokat, hogy kerületünkben szolgálnak. Bizony erre a kérdésre is nagyon ráillik Eötvös Károly adomája, a melyet 1883-ban mint pápai képviselőjelölt programmbeszédjében mondott. A közös hadseregről volt szó. „Úgy vagyunk t. polgártársak -- mondja Eötvös — a közös hadsereggel, mint az egyszeri emberek. Két szomszéd tanakodott, hogy miként szánthatnák fel földjüket. Mindeniknek csak 150—150 forintja volt. Elhatározták, hogy közösen vesznek egy pár ökröt és úgy cselekedtek-. Azt kérdi az egyiktől a komája : hogy volt ez a pár szép ökör? 150 forintomba van, volt a felelet. Hej de olcsó volt! Az ám, csakhogy más szánt rajta.44 Meggyőződésem szerint azomban, az állami tanítóképzőkből kikerülő tanítóinkkal sem rontjuk meg iskoláink prot. szellemét, ha azokat tanácsoljuk, vallásoktatásukat — lelkiismeretesen utána nézve — irányítjuk ; szóval iskoláinkban az ellenőrzést és felügyeletet szigorúan teljesítjük. És én épen ennek hiányában látom tanügyi bajainknak legfőbb okát. Igaz ugyan, hogy helyzetünk nehéz, mert még a kormány által kiadott hivatalos lapban, a Néptanítók Lapjában is az van hangoztatva, hogy az egyháznak az iskolához semmi köze. S ezt annyira bele akarja oltani a tanítókba, hogy midőn ellene felszólaltam, cáfolatomat a szerkesztő nem is közölte, nehogy valamelyik tanító ellenkező meggyőződésre jusson. Az ily irányú törekvésnek tulajdonítható, hogy tanítóink egy része oly nagy hangon emlegeti a szakképzettséget s követeli, hogy iskoláinkban tisztán tanítók legyenek a felügyelők. De hát mindezek dacára, sőt épen ezek miatt kívántatik meg tanügyi dolgainkban a lelkiismeretes munkásság s az erélyes felügyelet. S a melyik lelkész kényelem- szeretet vagy — a mivel úgy szeretnek sokan takaródzni - békesség okáért e téren nem teljesiti kötelességét.1 bűnt követ el egyháza ellen s tétlensége abban nyer büntetést, hogy az iskolából kikerült s a valláserkölcsi érzelmekben fogyatékos gyermekek felnövekedvén, nem fog velők boldogulni. Én tehát magára a lelkészre is, de főként az anyaszent egyházra fölötte hátrányosnak, sőt veszedelmesnek tartom a felügyeletben a gyengédségnek-gyengeséggó fokozódását, mert ezt látva tanerőink, lassanként gyökeret ver bennök az a hit, hogy már az egyház is elismeri, hogy a népiskolában a kir. tanfelügyelő a minden : a gymnasiumban pedig a tankerületi főigazgató. (Folyt, köv.) Bállá Endee, ev. ref. lelkész. Válasz őrségi urnák. Szives elnézést kérek mindenekelőtt e lap igen tisztelt olvasóitól, hogy ezen — őket távolról is alig érdeklő — polémiával, melyet velem szemben Őrségi ur idézett elő, untatom s egyúttal megfosztom őket attól, hogy helyette más, közhasznú s inkább gyönyörködtető közleményt élvezhessenek. Mert elismerem, hogy főkép a mai. nehéz napokban, a mikor nemcsak minden egyes munkásnak tettre készen kell helyén állani, de az összetartásra, a békés együttműködésre még iukább szükség van — ma az efféle vitatkozás, versengés nem egészen helyes dolog. Ámde tekintve az egyházmegyénkben levő viszonyokat, melyeknek e polémia csak egyik jelensége, szükséges, hogy — ha már valami a nyilvánosság elé dobatott — ugyanott intéztessék is el s ennek — hiszem — lehet is annyi eredménye, hogy a helyzet némileg tisztul s a közérintkezésben több őszinteség, nyíltság fog helyet foglalni. 42*