Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-28 / 4. szám
57 felterjesztésnek tehát nines semmi értelme. De szerintem akkor se lett volna szükséges a hivatalból leendő felterjesztés, ha a vádlott megnyugodott volna is az Ítéletben, mivelhogy nem felmentő Ítélet volt az. Én úgy vélem, hogy a jelmentő ítéletek hivatalból leendő felterjesztésének az a kizártnak tekintendő, de mind a mellett is előfordulható eset lehet az oka, hogy a bíróság különféle befolyásolás folytán a hivatalból fegyelmi vizsgálat alá vett egyént fölmenti, a mit aztán a vádlott természetesen nem föllebbez meg. Hogy ilyen visszaélés ne történhessék, erről gondoskodik a 391. §. 3. A föntebbi ítéletet az egyetemes konvent rendes fegyelmi bírósága 1899. ápr. 11. tartott ülésében vizsgálat alá vevén, következőleg Ítélt; „Az első fokú bíróság ítéletét, a fegyelmi büntetés kimérését illetőleg, megváltoztatja s vádlottat az egyházi törvények 303. §. e) ]). értelmében hivatalától való végleges megfosztásra ítéli; az Ítélet többi részét pedig indokainál fogva helybenhagyja. A másodfokú és végleges Ítélet után az illető lelkészt elmozdították állásától. Nem lehetett mást tenni. Az elmozdított lelkész azonban perújításnál élt. A perujitási kérvény fölött a mult év szept. 16-án döntött egyházkerületi fegyelmi bíróságunk. A vonatkozó tárgyalás megolvasható az 1899. évi szept 17. s köv. napjain Csurgón tartott egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyve 178—189 lapjain. A bíróság a perujitási kérelemnek helyt adott s uj vizsgálat tartásának szükségét nem látván, a fegyelmi ügy érdemben való azonnali tárgyalását elrendelte. Ennek a végzésnek az indokolásán én ismét igen fennakadtam és nem is tudok vele megbirkózni ma se! Az egyházkerületi bíróságnak 1898. évi Ítélete indokai között ezeket olvashatjuk „vádlott ezen alapítványt (Vincze Sámuelné) önhatalmúlag kezelte, jövedelmét a jogosult egyház megkérdezése nélkül — habár iskolai célokra — felhasználta, sőt 4 •/. alatti számadása szerint magát az alapítványi tőkét is 2725 frt 17 kr erejéig elprédálta s az által annak örök időkre való fentartását lehetetlenné téve, az i—i ev. ref. egyházat az alapítvány nagyobb részétől megfosztotta, a kezére jogellenesen jutott alapítványt hűtlenül kezelte. Megállapítható vádlott lelkész ellen azon bűnös cselekmény is, hogy ezen alapítványról 1897. évi május 9-ike előtt (1876 óta, tehát 21 évig!) számadást nem vezetett, hogy az ügyiratoknál szereplő számadásait utólagosan (talán csak hogy a bíróságot félrevezesse ? !) midőn a fegyelmi eljárás által szoritva volt, állította össze, s az alapítványi tőke jelentékenyebb részét nem gyiimölcsöztette, hanem saját céljaira használta. . . . Vádlott lelkész urnák az említett 1675 frt 80 kr (az i—i egyház javára az egyházkerületi pénztár által folyóvá tett s 1891. jul. 1-től 1898. márc. 2-ig vádlott lelkész kezén volt összeg) kezelésére s gylimölcsözésére vonatkozólag tett három rendbeli s egymással ellenkező nyilatkozatáról megállapítja a bíróság, hugy vádlott lelkész az 1675 frt 80 krt, vagy legalább is annak f. hó 2-án készpénzben átadott részét 1139 frt 58 41 krt gyümölcsözőleg nem kezelte, hanem jogtalanul önmaga használta s a f. hó 1-én kelt számadásába, az ott megjelölt évekre 4% kamatot csak jogellenes cselekménye el palást olására vette fel, megállapítja tehát, hogy ezen összeget hűtlenül kezelte. (Folyt, köv.) JfeJrulog. Szűcs János. 1817-1899. „Megemésztjük a mi esztendőinket mint a,beszédet“ • . . az a hetven avagy ha feljebb nyolcvan esztendő, mely felől Ígéretünk vagyon, magában véve ugyan hosszú idő — mégis oly hamar elzúg fölöttünk. A múló idő gyorsan rohan, repül s ragad magával minket is, múlandó gyermekeit. Mindegy az akárhogyan töltöttük is el az életet. Akár hivalkodva, akár szerényen és hasznosan munkálkodva. Egyforma végok van a bölcseknek és a balgatagoknak. De még sem . . . „boldog szolga az, kit az ő Ura talál az ő tiszti szerint cselekedni, mikor haza jövend.“ Az Ur eme szolgái közé tartozott a mult év december havának 10 ik napján jobblétre szenderült Sziics János enyingi lelkész s a mezőföldi ev. ref. egyházmegye esperese. Úgy szólván a munkából dőlt ki. Még súlyos betegsége idején is teljesitette hivatása kötelességeit. Erőteljes alakja, hatalmas szervezete -— úgy látszott — még évtizedekig képes lesz dacolni az enyészet hatalmával. A hosszú élet terhe nem tudta meggörnyeszteni vállait. Csak a halálos kór súlyos csapásai alatt roskadt össze. Bevégződött tehát ismét egy tiszteletre méltó élet. Érdemeseinknek egyéb kitüntetést úgy sem tudunk adni, mint sírjaikra helyezni az elismerés virágaiból font koszorút. Megkísérlem azért, avatatlan kezekkel, röviden vázolni egy tanúságokban gazdag életnek lefolyását, hogy halottunk iránt az elismerés és kegyelet adóját lerójjam. Született 1817 augusztus 18-án Csajághon, Veszprém vármegyében. Atyja Szűcs István, tekintélyes és gazdag földműves, a m. kir. tanulmányi alap jobbágyainak 30 évig korona bírája, anyja Fa Erzsébet voltak. Szülei, kiket Isten anyagi javakkal bőven 'megáldott, az élénk eszü és szép reményekre jogosító fiút 12 éves korában, a mint otthon a falusi iskolát bevégezte, Pápára vitték magasabb kiképeztetés végett. Ifjúkora nemzeti létünk ama válságos és szép időszakába esett, a midőn a nemzeti újjászületés követelménye már hatalmasabban jelentkezett. A midőn nemes és magasztos eszméktől volt terhes a levegő a kinai falakkal körül zárt hazában. A midőn a nemes ideálokért való rajongás kora volt nálunk. A gondviselés által támasztott nagyjaink tói az eszmékért való lelkesülés eláradt az egész nemzetre s különösen az ifjúságra. Melynek hatása meg is látszott az ifjúságon : sokkal több volt bennök a komoly törekvés és kevesebb a léhaság, mint a mai sivár időnkben. Ám, a derék ifjak közöl is kivált a szorgalmas és szerény ifjú. Kedvelt tanítványa DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP
