Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-26 / 34. szám
567 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 568 van 3, iskolatermünk pedig csak 2; de azok se olyanok, hogy dicsekedve mutathatnánk be a vidékről ide sereglő atyánkfiainak, mint mintaszerű iskolatermeket; nem, mert szükek, alacsonyok, sötétek felszerelésük igen hiányos és udvaruk is igen kicsiny. Tanító- és paplakásul szolgáló épületünk se illik be ma már sehogyse a környezetébe. Megjegyezzük még azt is, hogy csak egy tanítónak tudunk lakást adni. És ez ami szegényes helyzetünk annyival kirívóbb, mert városunk az utóbbi évek alatt minden téren igen nagy fejlődést mutat föl. Nem akarunk foglalkozni az utcák, járdák, vízvezeték kiépítésével, a gyárak és uj városrészek képződésével, csak azokra az áldozatokra akarunk rámutatni, amiket az állam és másvallásu atyánkfiái tettek a vallás és közoktatás ügyének előmozdítására. Az állam két intézetet is létesített: négy osztályú polgári leányiskolát és fi-tanitóképzőintézetet. Fölösleges mondani, hogy ezek mintaszerűek. A v. hath, hilközség mintaszerű egyemeletes népiskolát emelt 1890-ben; az apácák vezetése alatt álló elemi leányiskoláját polgári leányiskolával is kiegészítette. Ag. er. atyánkfiái már 1863-ban olyan derék uj iskolát és tanitóilakot építettek, ami ma is teljesen megfelelő. 1882-ben régi paplakásuk helyett újat építettek. 1884-ben régi, torony, harang és orgona nélkül való templomunk helyet díszes uj templomot emeltek toronnyal, harangokkal, orgonával. Náluk hát már régen ékesen és szépen rendben vannak mindenek. Pedig ők Sopron, Kőszeg, Felső-Lővő és Győr mellett csak egyik kisebb, vidéki gyülekezetét alkotják a dunántúli ág. ev. egyházkerületnek. Az izraeliták temploma és iskolája mintaszerű. Eyyli ízkerületiink is szinte hihetetlenül előrehaladt itt lévő közintézeteivel. A főgimnázium, a theologiai akadémia és konviktus épületei nemcsak szépek és megfelelőek, de jogos önérzettel töltenek el mindnyájunkat. A leánynövelde pedig, a maga gyönyörű kertjével, egyszerűen páratlan intézet. Ilyen fényes lévén minden irányban a környezetünk, lehet-e csodálni, ha se a helybeliek, se a vidékiek nem tudnak kibékülni a mi elmaradottságunkkal és már elodázhatatlannak tartják külső megújulásunkat s szinte lesik-várják, hogy megmozduljunk és adjuk jejét annak, hogy tudatában vagyunk hivatásunknak és igyekszünk fölemelkedni arra a színvonalra, amit intelligensünk és központi helyzetünk számunkra kijelöl. Bátran mondjuk, hogy minket magunkat is kellőképpen megszállt már az alkotás vágya. Erőnk azonban csekély; a sok teendő és nagy célhoz éppen nem elégséges. Hisz gyülekezetünk csak 1401 lélekből áll. A hivek évi egyh ázi adójának összege 1685 forint 20 kr. Bár most már végleges az a kulcs, amely szerint ez az összeg kivettetett, mégis a helyzet hű feltárása szempontjából nem hallgathatjuk el, hogy ezt a kulcsot 1891-ben csak ideiglenesen fogadtuk el a következő indokolással: „tekintve, hogy az elköltött alaptőkék helyrepótlása végett az adó emelésére feltétlenül szükség van, az 50 % emelés elfogadtatik. “ Tehát még nincs 10 éve, amikor a régi adózást 50 %-kal emeltük. 1523 frt 34 kr. városi segélyt kap ugyan gyülekezetünk évenként; azonban ezt a városi közgyűlés szavazza meg minden 3 év elteltével. Nincs hát kizárva, hogy el is eshetünk tőle. A ránk váró nagy építkezéssel és telekszerzéssel szemben azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy gyülekezetünk adózó közönségében csak kevés a jómódú ; legnagyobb része szerény fizetésre utalt egyén (birák, tanárok, városi tisztviselők), aztán saját életszükségleteikkel is küzdő iparosok és földmivesek. Egytől-egytől hát nem lehet nagy segítséget, még kevésbbé nagy áldozatot is várni. Pedig az egyháznak tetemesebb öszszegre volna szüksége, akár megmaradunk a mostani helyünkön, akár újat keresünk. Részletes számitás közlésével nem fárasztjuk a főt. egyházkerületi közgyűlést. Csak annyit mondunk, hogy legalább is 80 ezer írtra lenne szükségünk. Ezt a nagy összeg pénzt több mint 4/5 részben még ezután kell előteremtenünk Isten segítségével. Van ugyan, amint költségvetésünk mutatja 14405 frt kihelyezett tőkénk, de ez alapítványi vagyon és igy csak azzal a kötelezettséggel nyúlhatunk hozzá, hogy a szükséget, a minek fedezésére szolgál, föltétlenül fedezzük; utóbb pedig, amint erőnk engedi, magát a tőkét is helyreállítjuk. De ezt mégis fölhasználhatjuk. Költségvetésünk a jövő évtől kezdve úgy alakul, hogy ha az alapítványi kamatok és az évi adók rendesen befolynak és népiskolánk helycseréje folytán némi megtakarítást eszközölhetünk: úgy 1781 frt maradna tőkésítésre. Mivel azonban mindig van valami rendkívüli kiadás: azért 1781 frt helyett 1600 írtnál többet alig vehetünk föl tőkésithetőül. Ez az évi tőkésítés 10 év alatt 21000 frttá gyarapodnék. Egyházközségünk tagjainak önkéntes adakozása, 3 év alatt befizetve, 10000 frt. 7 év alatt úgy 13000 frttá gyarapodnék. A konventtől, egyházkerületünk gyülekezeteitől és a testvéregyházkerületek segélyéből talán kapunk 10000 frtot. Mindez együttvéve 58405 frt lenne 10 év múlva! (Folyt, köv.) Vegyes lyiizlemények;. — Az előfizetési pénzek szives beküldését kérjük. — Értesítés. Theologiai akadémiánkon a beiratások szept. 1—5 napjain lesznek. A tanév ünnepélyes megnyitása szept. 6-án történik ; a mikor reggel 8 órakor istenitisztelet lesz a gyülekezeti templomban ; ezt követni fogja a főiskola nagy jóltevői emlékezetére endezett ünnepély é-i az iskolai törvények szokásos felolvasása. Az iskolai dij 16 korona, melyhez az akadémiába újonnan belépők 4 kor. 20 fillér felvételi dijat fizetnek és az újonnan kiállított leckekönyv példányért 1 koronát. Nyugdíjra 6 koronát kell fizetni. Az itt elősorolt dijak fizetése alól senki se menthető fel. Külö-