Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-28 / 4. szám
Tizenegyedik évfolyam. 4. ázám. Pápa, 1900. január 28. DUNÁNTÚLI r A lap szellemi részét illető közleményeit a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czi— mére külöendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli cv. rét. egyMzkenilet hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési diiak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reclamatiók Faragó János fomunkatárs ozimére küldendők. A lelkész és a szociálizmus. Erős meggyőződésem, hogy a már hazánkban s szórványosan jelentkezett szociálizmus, mely egy többszörös budapesti háziúr, Várkonyi, a «szegények barátja» kegyelméből szükebb hazámnak Szabolcsmegyének népét is boldogította fényes Ígéreteivel 1898 év telén — a szociálizmus nem rakta le fegyverét, csak pihen és — készülődik újabb rohamra. Nem is uj keletű az az eszme, melyet a szociálisták terjesztenek, hiszen már Menenius Agrippának is baja volt a «misera plebs contribuens»-sel ott a «Mons Sacer»-en, parasztlázadásról hazánk történelme is regél: de uj benne az, hogy úgy szólva nemzetközi jelleget öltött magára s veszedelmes agitátorai az egész müveit világot behálózták már pokoli szálaikkal. Harcra készül a világ, melyben nem nemzeti, nem vallási jelszavak fognak a seregek zászlóin szerepelni, de a melyet az «urak és szegények» fognak megvívni egymással. Nekünk lelkészeknek, az általunk szolgált szent ügy, mint Krisztus szolgáinak egyenesen kötelességünkké teszi, hogy ne ölbe tett kézzel figyeljük a jeleket, hanem lássunk serény munkához, hogy kevesbbitsük az ellentétek mérgét és készítsük elő az üdvös kibontakozást. Tennünk, cselekednünk kell nem azért, mintha csakugyan megrettentene a szociálastáknak «le a papokkal!» jelszava, mert hiszen az őrültségbe csapott francia nagy forrradalom is, a mely detronizálta az Istent, újra felállította más nevek alatt az oltárokat, a mi által csakugyan világossá lett, hogy vallás nélkül s a vallás szervei nélkül emberi társadalom fenn nem állhat: de tennünk, cselekednünk kell azért, mert — pásztorok vagyunk, a lélek pásztorai. De tenni, cselekedni kell —a józan értelem higgadt tauácsát követve — mindenkinek, a kinek csak van szive, mely megesik a félrevezetett tömeg vad pusztításain, melyekkel másokban is, magában is kárt tesz. Minden humánus érzésű ember magasabb szempontokra ügyelve részt vesz az ellentétek kiegyenlítésének nagy fontosságú munkájában. Én itt, e helyen csupán a lelkészek munkájára szorítkozom. Lehet-e és mit lehet tennie a lelkipásztornak a szociálizmus ellen ? Azokkal tartok, a kiket az igehirdetés gyér gyümölcseinek szemlélete nem kedvetlenitett el a munkától, de úgy gondolkoznak az apostollal, hogy „Istennek beszéde élő és ható, hatósabb minden kétélű fegyvernél, elhat az akaratnak és az elmének, a tagoknak egybekötéseig és a velőknek megoszlattatásáig, megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait“ (Zsid. IV. 12), Istenuek beszédével, az igazságnak erejével, miután „a mi vitézkedésünknek fegyverei nem testiek“ (II. Kor. X. 4.), hathatunk legjobban a téves társadalmi eszmék, e mérges növények kiszaggatására. Szurony, fegyver, csendőr sohasem fogja legyőzni a szociálizmust, mert ha egy fejét levágják, tíz nő helyette. Eszme ellen csak eszmével, igaznak vallott elvek ellen csak a tiszta igazság erejével lehet és erkölcsileg egyedül szabad is harcolni. Mert ki tagadhatná, hogy a szociálizmus eszmeáramlat ! Sőt tovább megyek! Maga az a jelenség, hogy a szociálizmus keresztyén államokból indult ki s keresztyén államokban terjed, egyenesen arra mutat, hogy a félreértett keresztyén tanokban rejlik az egész áramlat gyökere. Ki tagadhatná, hogy a józan szociálizmus a keresztyénség édes gyermeke ? 4