Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-22 / 29. szám
477 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 478 árnya alatt ezerek az örökkévalóságot is túlszárnyaló üdvözülésnek örvendeztek : akkor úgy találjuk, hogy ezen fának mindenkor szörnyű viharokkal kellett megküzdenie, melyek között gyakran megfosztatott levelei — és ágaitól, s ismét növekedést vett, mig végre törzse s gyökerével együtt kitépettuek látszik. A világosság, a söiétség leghatalmasabb elemeivel közdött itt egy iszonyatos forró harcot. És ha végig tekintünk ezen küzdelmen, mely mint egy veres fonal, gyülekezetünk sorsán csaknem egész a mai napig áthúzódik : akkor a legfőbb tisztelet fogja el lelkünket egyrészről a nemes küzdők iránt, mig más részről kimondhatatlan fájdalmat érez keblünk azon győzelem felett, melyet a vallásos fanatizmus vivott ki, s mely az első evaug. gyülekezetnek sirt ásott. Hosszantartó sir volt az! Teljes 77- esztendőu át lengette az enyészet szárnyait a Krisztus temploma felett: mig végre ismét felsütött az igazság napja. Két részre oszlik tehát ezen igénytelen könyvecske, az első rész, a nagyszombati evang. keresztyének sorsát a reformáció kezdetétől az 1708. év végéig foglalja magábau, a második pedig a jelenlegi ev. gyülekezet alakulása és fejlődésének 1785-től a mai napig tartó történetét tünteti fel. Jelen közleményem csupán az első részt öleli fel. ELSŐ RÉSZ Rövid vázlatok az evang. gyülekezet szorongatott és viszontagságos életéből a reformáció kezdetétől vallásszabadságunk teljes elnyomatásáig, 1708. év végéig. 1. §. Az evang. kér. tan magváuak első vetése és korai felvirágzása. Azon mag, melyet Grynaeus Simon s a történelemben nevezetes magyar apostol Dévay Mátyás, Meláncliton tanitváuya, szélylyel hintett és a mely a bartfeldi szül. koszorús költő, csász. és kir. udvari törtéuetiró Sambuch vagy Sambucus János törekvése folytán csírázni kezdett, Nagyszombatban oly fogékony talajra talált, hogy ezen város számtalan polgára még Luther halála előtt 1545- ben áttért az ágostai hitvallásra. Felette nagy lehetett az evangyéliom követőinek száma 1576-ban, vagyis azon időben, midőn az ország kilenctizedrésze ezen tant vallotta, mert Telegdi Miklós prépost és esztergomi vikárius, a párizsi vérmennyegzőt egy emlékérem veretésével ünneplő NIII Gergely pápához irt levelében fájdalommal emliti, hogy : a nagyszombati eretnekek romlása nem történt meg, sőt az eretnek hitszónok számára a zarándokok temploma van kijelölve, a hol serényen mennydörgi az ő gyalázkodásait és sokan hallgatják az istentelen emberek nagy tetszésnyilvánítása és kurjongatása között. 2. §. A helybeli hath, székes egyház egykor az evangélikusoké volt. A reformációtörténet előadása szerint, miután az ujon- I an megvilágított evangyéliom első követői át voltak hatva azon valódi jámbor hittől, hogy ők a kath. egyház kebeléből semmikép sem léptek ki, hanem csupán a pápaságról lemondva, Krisztusnak az apostolok által hirdetett eredeti tanításaihoz tértek vissza : mi volt természetesebb, minthogy csaknem az egész város elfogadta az evang. vallástételt és hogy a szent Miklósnak ajánlott székesegyház, a túlnyomó többségben levő evangélikus kér. birtokában maradt. Hogy ezen templom a reformáció első korszakában csakugyan birtokában volt a még akkor ágostai és helvét felekezetre nem oszlott evangélikusoknak, megdönthetetlen és Írásbeli bizonyítékok által igazolható. A város jegyzőkönyveiben, valamint a kath. plébánia anyaköuyveiben legnyilvánosabban láthatók a nyomok, melyek szerint egy bizonyos időhatáron át ezen székesegyházat az evangélikusok bírták, azt saját költségükön uj tetővel ellátták és tornyait kakasokkal, mint az evangéliumi éberség jellegével díszítették, mely utóbbiak még mai nap is láthatók. Kétségbe vonhatlanul bizonyítja ezt azonban Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek a nagyszombati elöljárósághoz Pozsonyból 1619 dec. 20-áu kelt rendelete. A magyar karok és rendek által 1620-ban királylyá, kikiáltott, de ezen méltóságot el nem fogadó fejedelem említett rendeletében u. i. azt parancsolja, hogy: „Miután országgyűlési határozat szerint minden helységben a főtemplom a számosabb hitvallásunkat illeti és ez idő szerint Nagy- Szomőatbau a katholikusok vannak többségben : A Szt. Miklós temploma (székesegyház) a helvét hitvallású evangélikusoktól vétessék vissza s nekik e helyett a jezsuiták Keresztelő Szt. Jánosról nevezett temploma adassék át.“ 3. §. Azon templomok megjelölése, melyekben legelőbb tartatott ev. isteni tisztelet. Viszkidenszky hitszónok (1806—1817) hátrahagyott kéziratai szerint a reformáció első korszakában az evang. hittétel , tekintette] a három hazai nyelvre, következő templomokban gyakoroltatott: a később többnyire helvét hitvallású magyarajku evangélikusok istenitiszteletüket a szt. Miklósról nevezett székesegyházban, majd pedig mint emlitve volt Keresztelő Szt. János templomában tartották. A tótok számára 1563-ban a székesegyház közelében egy kápolna emeltetett, mely szt. Mihály nevet nyert, de 1580-ban a jezsuitabarát Rudolf uralkodása alatt a evangélikusoktól el vétetett. 18 Ibiig fennállott ugyan, de ekkor mint felesleges épület leromboltatott és anyaga árverés utján eladatott. A németek 1578-ban külön templomot, paplakot és iskolát építettek magukuak a pozsonyi kapu mellett, mely épületek miután tőlük elvétettek s polgári kórházzá alakittattak át : a hozzá tartozó szántóföldekkel együtt a város tulajdonába meutek. Ezen mai napig is fennálló kórház szemlélésénél azon fájdalmas érzés fogja el minden evang. keresztyén kebelét, hogy abba n mindeddig egyetlen elszegényedett evang. polgár sem részesülhetett ellátásban. Azon időben, midőn az evaugelikusok még a túlnyomó többséget képezték, bogy a székesegyház birtokukban maradhasson, Írásban arra kötelezték magukat, hogy a sokkal csekélyebb számú kath. keresztyének számára salát költségükön egy kis templomot építenek. Ezen kötelezettségüknek meg is feleltek és körülbelül a Ferencrendüek mai klastroma helyén egy templomot építettek, a mely később a most nevezett rendnek adatott át. Ezen tények bizonyítékául Wiszkidenszky a város jegyzőkönyveire a kath. plébánia anvaköuyveire, a megelőző századok. 29*
