Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-08 / 27. szám
443 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 444 a kihullott szemekből minél többet felkapkodhassanak!» Az auguroknak a legszentebb dolgok feletti mosolya nincs-e ott nemcsak «műveltjeink,» hanem a faluk egyszerű embereinek ajkán is? Korunk hamis gondolkodásmódja és bűneiből nem óhajtok ostort fonni, nehogy csekélységem miatt úgy tűnjék fel, mint vesszőparipa mellett a játékkorbács. De annyit talán a megmosolyoghatás veszélye nélkül is mondhatok, hogy a régi bűnök, — habár kétségkívül, a szeretet vallásának behatása alatt tetszetősebb, alakban ; de megvannak. A kiküszöböltek helyett újak állottak elő; hogy egyházi és polgári társadalmunk kötelékei szakadoznak; sok szent dolog: a haza, szabadság, szeretet, testvériség, hit, kegyesség, az életben hazugsággá lesznek. Ha gyógyítani akarunk, a sebeket ne tagadjuk. Nem úgy van-e, hogy mi keresztelünk, ama letörölhetlen bélyegnek az egész életre kiható erkölcsi lekötelezettségének érzete nélkül? Confírmálunk, a hitben erősödés munkás megnyilatkozása nélkül? Úrvacsorát osztunk, a jobb, kegyesebb életre törekvés ígéretének teljesítése nélkül? Plázasokat esketünk szeretetre, a mi legtöbb esetben nincs jelen. Halottaink koporsója mellett a feltámadás, az örökélet, a jócselekedetek jutalmával vigasztalunk, a bűnök büntetésével fenyegetünk, a feltámadás, a jutalom, a büntelés hite nélkül. Feltárjuk az evangélium gazdag kincses tárházát, annak szerető megbecsülése nélkül. Nem akarom sötét szemüvegen át nézni a világot, hiszen, a ki a poklot festené is, nem használhatna csupán fekete festéket. De megvallom, kápráztató színes üveget sem szeretek használni, mikor a való élet nyilvánulásait vizsgálom. Tudom, hogy a legnyomottabb valláserkölcsi viszonyok között is voltak Mózesek, Keresztelő Jánosok, Gammálielek, Arim. Józsefek, kegyes Máriák, hivő Magdolnák ; találkoztak apostolok, voltak a martyrkorona után vágyódok is. Látom a keresztyén szeretet tényeit, az élő hit munkás fellángolását. Ismerem a humanismus magasztos cselekedeteit, intézményeit: de a melegítő, fénylő sugarak mellett lehetetlen nem látnunk az ezer alakban váltakozó ferde gondolkozást. az örök szépet, igazat tagadó bűn romboló erejének lelki nyomorultjait, a kik sántikálnak, nem látnak vagy önvesztükre nem akarnak hallani és látni és ép ezért tagadásba veszik: a mi szép és igaz. Mi, kik a hivatal e nemét vettük, a beteg lelkeket gyógyítani, a bénákat vezetni, a tanácstalanokat tanácsolni, a sebeket hegeszteni tartozunk. Ép ezeknek és a megismert szép és igaznak érdekében ama sötét alak: a ferde gondolkodás és bűn elleni harcban csüggedni, fegyvereinket elhagyva félreállani, a küzdelmet abba hagyni nem szabad. Sőt magán és családéletünkben, az iskolában, a szószéken, a társadalmi életben, a tanácskozási termekben az igazi «jobbak« közt is az első sorban kell államink, hogy a mi tisztünknek vádoltatás nélkül eleget tegyünk. Az árral szemben gyengék vagyunk? Igen, ha lefekszüuk meghalni, hogy a hullámok rajtunk átcsapjanak. De ha a habok között ingatlanul állunk: mellettünk leszen a legnagyobb erő, az isteni akarat, mely nem lehet más, mint az örök erkölcsi jónak és igaznak győzelme. Kevesen vagyunk? Am mellett, hogy az apostolok is kevesen voltak, a hegyek is porszemekből, a tengerek is cseppekből állanak — itt vannak bölcs, erős vezérférfiaink, a nemesebbeknek is egész serege. Nem mondom, nem is várom, hogy egyháztársadalmi bajaink ellen valami varázshatásu csudát, rendkívülit tehetünk. Elég, ha tisztünk kötelességének hű végzésére, annak szépsége, jelentőségéről való bizalmas szóváltásaink közben erőt, kitartást merítünk. Ha közügyeink iránti buzgó érdeklődésünket folyton ébren tartjuk s egy-egy életrevaló gondolattal azokat előremenni segítjük. Elég, ha erőnket egyesítjük, tudásunkat egymással közöljük, akaratunkat szilárdítjuk, az együvétartozás, közös cél érzetét erősítjük; az örök szép és igaz útjában álló akadályokat elhárítani s Krisztus ügyét győzelemre segíteni törekszünk. Kedves hitem, hogy ez a cél lelkesített titeket, midőn meghívásomnak engedve, megjelenni szívesek voltatok, hogy a marcalvidéki ev. ref. lelkészértekezletet szervezzük, megalakítsuk, azon hittel, hogy jóra törekvő akaratunkkal vele leend az isteni kegyelem. Hogyan tanított Jézus? A zsidók vallásos képzeteiből, kifejezéseiből sokat átvett azon uj viszony jelölésére, a melybe az emberi nemet Istennel hozta. Azokat az egyházi szertartásokat, azokat az áldozatokat, a melyeket a műveletien népek csecsemőkorának megfelőleg Mózes életbe léptetett, már az ó-kor bölcsei értékteleneknek tartották. Már szent Dávid, már Esaiás tanította, hogy állati áldozatok s tulkok vére Istennek nem tetszenek, hanem a kegyes érzület és jámbor élet kedvesebb az Ur előtt, mint bármely áldozat. így tanitott Jézus is. A zsidók azt hitték, hogy az évenkénti engesztelő áldozat vére bűneiket eltörli s Isten haragját kiengeszteli. De már Esaiás egy kegyes lélek szenvedése és halála által eszközlendő magasztosabb kiengesztelésről jövendölt, a ki népéért föláldozza magát és a kinek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. Mert semminek' sincs olyan kiengesztelő és megigazító hatása, mint az igazságért
