Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-24 / 25. szám

419 NADUNTULI PROTESTÁNS LAP 420 meg. A hivek szép száma, mely ott megjelent, alapos re­ményt nyújt arra is, hogy a tervbe vett templomépités az Isten dicsőségére már nemsokára testet ölt. Az isteni tiszteleten id. tág Albert szügyi birtokos is részt vett: ott volt Zeke Kálmán is, a fiókegyház gondnoka, a pres­­byterium tagjai és a hivek nagy serege. Az egyházi be­szédet Bnranyay Károly diósjenői segédlelkész tartotta s Lukács evangélista apostoli cselekedetekről Írott könyve II. részének 39. 38. 41. 42. 46 és 47-ik versei alapján valóban szép és talpraesett beszélőt tartott, meleg sza­vakkal buzdítván a híveket a jeruzsálemi első kér. gyü­lekezet példájának követésére —, hitre, vallásos buzgó­­ságra, áldozatkészségre, egyetértés és összetartásra, mert — mint igen helyesen mondá — csakis ezen erények bir­tokában remélhetik, hogy csekély számuk dacíra összera­kott filléreikből emelendő templomukban dicsőíthetik az Istent. Az egyházi beszédet confirmatio, ezt pedig Urvacsora­­osztás követte. A Salgó- Turjánban és környékén lakó evang. reform, hivek pünkösd másod napján az itteni ev. lelkész ur nt. Rutkay Sándor által fölajánlott ág. ev. templomban úrvacsora-osztással egybekapcsolt istenitiszteletet tartot­tak. Az istenitiszteletet Baranyay Károly diósjenői se­gédlelkész végezte nagyszámú és jobbadán intelligens kö­zönség előtt. A modern berendezésű, szép és impozáns templom alig bírta befogadni a valláskülönbség nélkül egybesereglett érdeklődőket, kikhez is az ifjú lelkész o'y szép és elragadó beszédet intézett, hogy nem maradt szív megindulás-, szem könnyek nélkül. Egyszóval úgy a pré­dikáció, mint az Urvacsoraosztási beszéd annyira alka­lomszerű, hit és vallásos buzgóságtól áthatott volt, hogy az a 80 református, ki az Úrvacsorával élt, igazi lelki örömének adott kifejezést s kérve-kérte az istenitisztelet után köztük megjelent lelkészt, miszerint ennekutána gyakrabban jelenjenek meg náluk lelki éhségük és szom­júságuk megoltására. (Ezen ref. istenitisztelet a legelső volt Salgó Turjánban.) X'syyEs ^nzleményE^.- Az előfizetési pénzek szives beküldését kérjük. — Személyi liir. Főtiszt. Antal Gábor püspök s Czike Lajos főiskolai gondnok urak mult héten a fő­­gymnasiumi vizsgálatokon elnököltek s meghallgatták a papnövendékek párb^/édes vizsgálatait. — Tanári vizsga. Deák Géza, főiskolánk főgyra­­násiumának derék rajztanára a múlt hét folyamán Bu­dapesten az ábrázoló mértanból letette a tanári vizsgá­latot. Gratulálunk ! — Adományok László József szobrára: Tisza Kálmán 100 kor.; Darányi Ignác dr. 100 kor ; Antal Gábor 20 kor.; Galamb József 10 kor.; Ke­­nessey Miklós 10 kor. Összesen 240 korona — Egyházmegyei gyűlések. A tatai ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezlete e hó 26-án lesz Ácson ; 27-én számvevő szék; az egyházmegyei gyűlést pedig 28- ikán tartják Tatán. A veszprémi ev. ref. egyházmegye közgyűlése jul. 2-án lesz Veszprémben. A komáromi ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezlete július ll-én, közgyű­lése 12-én lesz Komáromban. — A nagylóthi tüzkárosultak részére az egy­házkerület gyülekezetei részéről eddig 780 korona érkezett he a püspöki hivatalhoz, mely összeget a pozbai ev. ref. lelkészi hivatal útján meg is kapták a károsultak. A gyűj­tői vek legnagyobb része még nem jött vissza. — Veterán tanácsbiránkat, nagys. Csépán Antal somogy-jákói földbirtokos urat igen szépen ünne­pelték e hó 1-én Szőllősgyörökön. Maár Gyula Somogyi­­vármegye jelenlegi alispánja a következő gyönyörű fel­köszöntőben méltatta érdemeit: „Maga ez a név egy megtestesült fogalom, a törvényhatósági önkormányzat határtalan szeretető. Önzetlen, nemes szivét egy nagy érzés, a vármegyéhez való rendithetlen ragaszkodás uralja. Kristály-jelleme és kötelességtudása, dús tapasz­talatai és higgadt megfontolása, széles emberismerete és végtelen tapintata szakadatlan lánczolatban jellemzik hosszú közszolgálatát. Es ezen hosszú idő alatt (1833 — 1890; mint alispán 24 évig szolgált) mindig igazsá­gos és humánus volt, bölcs és szerény maradt; szenve­délyt vagy előítéletet nem ismert, hanem mindenkinek jóakarója, a népnek pártfogója, a tisztikarnak pedig barátja, tanítója, atyja volt. Szóval vezérelvét képezte, hogy ha szép és nagy szerencse egy ily tekintélyes vár­megye tiszteletét, szeretetét, bizalmát megnyerni, annál magasztosabb feladat azt meg is tartani. És ezt el is érte. Mere mig a közélet legtöbb halandójának sorsa, hogy előbb-utóbb lejárja magát, ez ő nála kizárva volt s nagy pályafutásában népszerűsége az évek folyásával egyaránt gyarapodott. Ennek tanúságául visszaléptekor a vármegye az elismerés cserkoszoruját fonta érdemdús fejére és tanácskozásai szentélyének életnagyságu arcz­­képével állandó lakójává tette . . . Reá, vármegyénk hazafiul erényekben és polgári érdemekben megőszült vezéralakjára emelem poharamat azon forró kívánattal, hogy Csépán Antal ur ő nagyságát az Ur Isten még soká éltesse!“ Mi is szívből visszhangozzuk a köszöntő utolsó szavait! Éljen! — Közgyűlés. A pápai ev. ref. egyházmegye f. évi közgyűlését Bnkony-Magyar-Szentkirályon tartotta, jun. 19-én. Jövő számunkban részletes tudósítást köz­lünk majd. — Húsz éves találkozót tartottak Pápán ma egy hete azok a tanulótársak, a kik 1880. ban tettek érettségit. Az igen szépen sikerült találkozóról — tárgy­­halmaz miatt — csak jövő számukban számolhatunk be.- Kiigazításul. A tatai ev. ref. egyházmegyébe kebelezett napysaápi ev. ref. egyház orgonista és kántor­iamtól állomásra mult számuukban közölt pályázati hir­detés kiigazításául adjuk a következőket: „Évi fizetés 502 frt 30 kr.j vagyis 1124 kor. 60 fi'lér, az állás 11-od osztályú, melyre pályázhat minden oly tanító, a ki jeles képesítéssel bir, vayy ha jó képesítése van, két évi s ha elég képesítése van, négg évi gyakorlatot igazol.“ — A főiskolai igazg. tanacs julius 4-én Darányi Ignác dr. és Czike Lajos főisk. gondnokok elnöklete alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom