Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-24 / 25. szám

415 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 416 tatás folytán, bogy ott kevesebbet kell fizetniük. Főtiszt, püspök ur igyekezett őket saját, jól felfogott egyházi érdekükről fölvilágosítani s megrótta azon eljárásukat, hogy miután közös erővel kötelezték magukat az ulja­­niki lelkészlak és imaház megépítésére, most, mikor az készen van, igyekeznek más egyházhoz csatlakozni, hogy az adósságtörlesztéshez való járulástól meneküljenek. A XC-ik zsoltár. Xapi renden van a mi énekes könyvünknek, fő­kép a zsoltároknak átdolgozása, hogy azok a mai izlés és nyelvhez idomittassanak. Pin az eredeti zsidó szöveget nem értem, tehát azt megítélni nem tudora, hogy a tartalomnak, a régi, a használatban levő felel-e meg jobban, vagy az újra át­dolgozott ? Olvastam már több ilyen átdolgozást, de a külső formát nézve, akár a nyelv logicáját, akár a nyelvtan szabályait, akár a külső jó hangzást, akár a magyar nyelv természetét s a magyar nyelv érzéket tekintjük, még­sem közelitik a régieket s úgy látszik, hogy az átdol­­gozók Szenczi Molnár magyarságától, ennek vallásos kenetétől messze elmaradnak. Plzen lapok folyó évi lÖ-ik száma mutatványkép közli a XC-ik zsoltár átdolgozását. Ez a zsoltár (t. i. a régi) egy nagyszerű Hymnu*, mondhatnám dythiramb, mely nem csak énekelve, de csupán olvasva is, annyira megragadja az emberi ke­belt, hogy észrevétlenül borul le az isteni nagyság és hatalom előtt. Átolvastam többször, én. nem találtam benne sem nyelvtani, sem logicai, sem széptani hibát; nyelvezete eredeti, tiszta és erőteljes, átdolgozására te­hát semmi szükség nincsen, csupán a 4-ik vers utolsó szava állatod helyett volna állítod; teendő az 5-ik vers­ben pedig, ezen sor: A mi napink miket nekünk en­gedtél, igy volna igazítandó: Napjaink, a miket nekünk engedtél. De nézzük egy kissé magát az átdolgozást p. a fönt jelzett zsoltár első sora: Te benned bíztunk eleitől fogva helyett ez van : Te benned bíztunk idők elejéiül, mely rossz azért, mert az idő csak egy, tehát idők nin­csenek, továbbá az időnek nem volt eleje, valamint nem lesz vége sem. Egészen mást fejez ki az eleitől, fogva t. i: azt az időt, a midőn téged megismerni kezdtünk; a második sorban fölösleges a minékünk, ez csak szószaporitás azért, hogy a sor a mértéket meg­üsse, de nyelvtanilag is hibás, mert ha a birtokrag már mellette áll a főnévnek, akkor a birtokos névmás ki­tétele nem szükséges, kivéve azon egy esetet, midőn a hangsúly a birtokragra esik. Hát ez micsoda ? Mikor még hegy egy se, föld se volt formálva, hát hogyan is lehetett volna csak egy hegyis, mikor még a föld se volt formálva? ezenkívül az e magánhangzónak ez az összetorlasztása nagy hát­rányára van a jó hangzásnak. A magyar nyelv7 úgy7 is fölöslegesen bővölködik az e hangzóval, éppen ezért az egyhangúság eltávoztatása végett teremtette a magyar nyelv geniusa az e hangzónak három árnyalatát e, é, é p. o. fej, szem, kéz; tovább : Rá se borult még boltos egek sátra. Igen is a mi boltos az borul, de hát mi­szükség egy rövidke sorban ugyanazon fogalmat két­szer kifejezni ? az egeknek pedig nem sátra volna, ha volna, hanem sátora . . . odébb : te vagy örök való, ide sem való, hanem valóság kellene, de ennél is jobb a régi te vagy örök Uten. A mult és jövendő nem egybe foglaltatik, ha­nem összefoglal tatii,, mindegyiknél jobb azonban a mint a régi mondja : te voltál, vagy és megmaradsz minden időben. A hibáknak csak a nagyjait említem : a második vers harmadik sora, nyelvtanilag is hibás, logicailag sem jó u. i. porladozni fogtok, kik porból születtek ; a fogtok második személyben van, a születtek a harma­dikban, holott a főmondat állítmányával, a rá vonat­kozó mellékmondat állitmányának egyezni kell, továbbá az ember nem porból született, ez soha és sehol nem áliitatik, hanem porból lett, mely nem a porból való közvetlen születést, hanem igen helyesen, a származás nagyon távoli eredetét jelenti és ez felel meg a tudo­mány mai álláspontjának is, — tovább : Mert ezer év tenálad csak arasznyi, ez is bántja az ember nyTelvér­­zékét, mert az időt nem a hosszúság mértékével arasz­­szol vagy7 méterrel mérik; a 6-ik és 7-ik versben pedig ismételve tenyérrel méri az időt, a min a legegysze­rűbb ember is elmosolyodik: alább az ezer év rövidségét hasonlítja az egy éjjeli őrjárat rövidségéhez. Nohát a ki katona nem volt, ezt meg sem érti, mert azt sem tudja, mi az az éjjeli őrjárat. Pin úgy tapasztaltam, hogy mikor az ember ellenség előtt áll és éjjeli őrjá­ratot teljesít, kivált hóban, fagyban, zivatarban, az el­lenséggel gyakori goly'óváltás közben, nohát akkor egy éjjeli őrjárat nagyon hosszú. A 3-dik versben helytelen értelemben használja a szavakat u. i. az álom szerinte egyik sorban veszendő, a másikban szertebomló, holott ezen jelzők az álomról soha és sehol nem használtatnak u. i. az álom elmúló, elenyésző, a virág s a füvecske nem meghal, hanem el­hervad, elszárad, soha senki nem mondja, hogy a virág, a füvecske halva fekszik. A 4-ik versben a 3-dik sor ha áll, vagy való volna, de nem is hiszem, hogy az eredeti szövegnek ez volna az értelme ! úgy az emberiség sorsa valóban két­ségbe ejtő lenne, igy7 mondja u. i. Mert halálos bűn valamennyi tettünk, e szerint bűn volna születnünk, bűnt követünk el, ha jótékonyságot gyakorolunk, bűn ha le­­fekszüuk, bűn ha fölkelünk, bűn ha imádkozunk, bűn ha szeretjük egymást sat. Szerintem az már csakugyan bűnt követ el, a ki ilyen átfordítást csinál, ilyent még a legrajongóbb askéták sem állítottak. A 5-ik versekben, ha a három utolsó sorokat ösz­­szehasonlitjuk, nagyon föltűnő azon különbség, mely a régiek és az újak között van. A régi szerint: napjaink, miket nekünk engedtél, mintegy hetven esztendei idő, hogy ha több, tehát nyolcvan esztendő, az uj : Élni, la­

Next

/
Oldalképek
Tartalom