Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-03 / 22. szám

367

a beszélgetés módszere- Fel van jegyezve számunkra a Nikodemussal és a samáriai nővel való beszélgetése, melyek minden időben követendő mintául szolgálnak c téren. Ha e két beszélgetést tüzetesen vizsgáljuk, láthatóvá leszen, bogy mily finom tapintattal alkalmazkodott azok körülményeihez, mily ügyesen és lelket felrázóan vezette a társalgást az általa kitűzött cél felé.

Ez a művészet igen nehéz, mert a vallásos beszélgetésnek természetszerűnek kell lenni. Vallással megteljesedett szívből kell folynia, különben hasztalan, sőt még ennél is rosszabb leszen. De mégis megmérhetetlen értéke van és a fáradságot nem szabad sajnálni. hogy elsajátíthassuk. Nekem úgy tetszik, nagyobb szükségünk van azokra, a kik a vallásról beszélgetni tudnak, mint azokra, a kik prédikálni tudnak róla. A prédikációt a hallgatók igen gyakran másokra tartozónak vélik s a tanulságot nem alkalmazzák magokra. De a beszélgetésnél nem repülnek el úgy a szavak. Kivált ha tiszta nemes jellemű ember szájából hangzanak azok, mindenüvé áldást árasztanak. A csendes otthonokban, a hol megfordult, emlékét tiszteletben tartják, mint olyanét, a ki a vallást valósággá tette. Bár ne is emlegessék nevét a földön, lépteit áldólag kiséri a mindeneket látó szeme.

Mindamellett föl kell említenünk, hogy Jézusnak nem kellett mindenkor kezdeményezőnek lennie. A legtöbb esetben maguk az illetők, a kikkel a lelkiekről beszélt, terelték a beszélgetést ez irányba. A vallás iránt érdeklődő egyének maguk keresték fel, mert ösztönszerüen érezték, hogy mindazt tudja, a mit ők tapogatózva sejtenek. Jézusnak az emberekre való hatása legtalálóbban a mágneshez hasonlítható. Miként az magához vonja a vasdarabokat: úgy vonzotta O is magához az Istennel rokon emberi lelkeket. Minden keresztyén közösségben van egynéhány oly egyén, a kik többékevésbbé ugyanezt a functiót töltik be. Azok ezek a kik birják az élet titkát; a kik keresztül mentek a szomorú tapasztalatokon és megértik a szenvedőket. A megterhelt lelkiismeret keresi az ilyenek rokonszenvét. Bizonyára drága kiváltsága ez azoknak, a kik a lelkeket megnyerni óhajtják. Munkájuk soha sem oly eredményes, ha ők keresik az elesetteket, mint ha az elesettek keresik őket.

IV.

E munka tárgya a Krisztus követése, ezért Krisztus életét és munkáját természet szerint abból a tekintetből vizsgáljuk, hogy Öt utánozhassuk. De sohasem szabad felednünk, hogy végtelen magasban áll felettünk. Messze elmaradva és tántorgó léptekkel követhetjük csak. Nagy a n sok dologban egvátalán nem is vagyunk képesek követni.

Áll ez különösen a jelen tárgyra is. Némileg, mint kimutattuk, követhetjük példáját a lelkek megnyerése dolgában. De itt odáig ment, a hova mi nem tehetünk egy lépést sem : jött „nem csak felkeresni, hanem meg is váltani az elveszetteket.“ A pásztorhoz hasonlította magát, a ki utána megy és felkeresi az elveszett juhot s a vállán viszi haza örvendezve — ennyit mi is bá-368

torkodhatunk mondani a lelkeket megnyerni akarómunkánkról. De a hasonlatot tovább folytatta : „A jó pásztor az ő életét adja a juhokért.“ Nyomon követte a bűnösöket s felkereste rejtek-helyükön — ezt megtehetjük mi is. De még messzebb is ment, a pokol kapujáig s a gonosznak kezéből kiragadta a zsákmányt. Harcolt érettünk, eleget tett helyettünk, megnyitotta előttünk a halhatatlanság kapuit. De tényeit már nem látjuk tisztán és világosan, mert a hely, hol a harc lefolyt, kivül van látókörünkön. Csak annyit tudunk, hogy e dolgok sokkal nagyobbak és magasztosaidnak mintsem felfoghatnánk. Mi csak a külső jelt, a symbolumat láthatjuk — a Golgothát, hol teste megtöretett, vére kiontatott érettünk. És az a lelkeket mennyerő szeretetnek legmagasabb symbol urna.

Itt már meg kell hajolnunk és imádnunk kell őt, de utánzására nem gondolhatunk. Azonban itt is rejlik számunkra tanulság, a mit be kell vennünk, ha e művészetben jártasok akarunk lenni. Senkisem bírhat ez érdemben az emberekre befolyással, ha csak Isten nem gyámolitja. Ügy látszik, mintha a győzelem akkor dőlne el, a midőn az emberek engednek beszédünknek, holott a közbenjáró előzetesen már megnyerte azt. Megnyerte Jézus szenvedése és halála árán. Ezért ma sem lehet a lelkeket fájdalom és önfeláldozás nélkül megnyerni. Szent Pál mondotta, hogy ő betölté a Krisztus szenvedésének maradékát az ő testéért, az anyaszentegyházért. És mindazok, a kik részesülni akarnak a világmegtartása fölött való örömben a Krisztussal, először is az Ö szenvedésében kell részesülniük.

V.

Ha e művészet nehéz és sok szenvedéssel jár, jutalma is megfelelően nagy. Ismertem egy hires arcképfestőt, a ki az izgatottság valóságos paroxismusában gyötrődött, kínlódott, sirt, kezeit tördelte, mig csak a vonások hasonlóságán kivül a lélek arculatát, a jellemet is vissza nem tudta tükröztetni. Ha az sikerült, s az igazi képmás ott volt a vásznon, épen oly nagy és rendkívüli öröm ujjongásba tört ki. Minden esetre pompás látvány, a mint a vásznon úgy szólván a semmiből fokozatosan kifejlődik és előáll egy szép képmái. De micsoda ez ahhoz a látványhoz képest, a midőn a lélek a halálból életre támad, a természeti állapotból, mint valami durva és oesmány gubóból kikelve, szárnyait csattogtatva, röpköd az örök élet verőfényében ?

E látványnak Jézusra való hatását a legilletékesebb forrásból, magának az Urnák Lukács evangélioma tizenötödik részébe foglalt példázataiból ismerjük. A pásztor egybehívja barátit és szomszédit, mondván: „Örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juhomat, mely elveszett vala. “ A tékozló fiú apja pedig arra hívja föl házanépét: „lakozzunk vigan.“ Meg is mondotta, hogy az öröm mit jelent: „mondom néktelc örömök vagyon az Isten angyalainak egy megtérő bűnösön.“ Az angyalok öröme csak viszfénye az Ur örömének.

Földi éltének történetében legelább egy esetben

NADUNTULI PROTESTÁNS LAP