Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-20 / 20. szám
333 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 334 Theologusok congressusa. Ezután következett Vargha Kálmán pápai theológus értekezése: „A theológus önképzésről.“ Előadásában azon alapot, melyet az iskola rak első sorban, a biblia-olvasás által kívánja emelni; hogy pedig ez ne legyen az egyén szabadakaratára bízva, indítványozza, hogy az önképzőkörök hetenkint kétszer tartsanak biblia-olvasási és magyarázati órát, még pedig olyan beosztással, hogy a már előre kijelölt bibliai részt egy theol. académiai tanár felügyelete mellett — a növendékek ismertessék, egymást folytonosan felváltva. De hatalmas segédeszköznek tartja az önképzésre a symbólikus könyvek és az egyháztörténet ismeretét is; a Heidelbergi kátét, a Helvét hitvallást, mint hiterősitő könyveket; egyházunk múltjának történetét pedig olyannak, melyekből vallásunk iránt érdekkel viselkedő szorgalmas lélek erőt, bátorságot és buzdítást meríthet a jövőre nézve. Felemliti még egyházi énekeink szöveg- és dallam-ismeretét, de felemliti azt is, hogy már a theológusok előtt meg kell kedveltetni a speciális lelki gondozás elveit. Majd a közös diáklap s a congressus megismétléseinek hasznosságára mutatva még egyszer összefoglalja a mondottakat s előadását befejezi. A tartalomban gazdag értekezés — bár hibákra és hanyagságokra is figyelmeztette a hittanhallgatókat — élénk tetszéssel találkozott ugy^ hogy a congressus minden másitás nélkül magáévá tette a hallottakat és kimondotta, hogy a felemlített módokat és eszközöket a theol. académiákon — az önképzőkörök hatáskörében és segítségével — megvalósítja. A következő pontnak : „A theológus közös diáklap létesítésé“-nek előadója: Farkas Károly kolozsvári theológus volt, ki első sorban szükségét látja annak, hogy a theológusok lelki szemeikkel folytosan vizsgálhassák egymás életét, munkásságát. Ez pedig csakis egy folyóirat megindításával válik lehetségessé. Szükségesnek tartja tehát a lap megindítását ezért is, de másrészről különösebben azért, hogy e lap hasábjain bárki is értékesítheti munkásságának gyümölcseit és az egyes intézetek közt esetleg felmerülhető polémiák bizonyára mindig csakis áldásos eredménynyel lehetnek azok növendékeire úgy, hogy mig egyrészről e lap a munkásság szintere lenne, addig másrészről buzdító és lelkesítő is a munkára. így állván a dolog, e lap szükségessége kétséget nem szenved, s ezért az előadó annak cimére, alakjára, kiadási helyére, majd a szerkesztők megválasztására s megjelenési idejére nézve mindjárt meg is tette ajánlatait és ezzel végzett értekezésével. Elénk eszmecserét kezdett most a congressus, melynek eredménye az lett, hogy a debreceni Önképzőkörben már régebb idő óta megjelenő „Közlöny“-t általánosítva, a következő tanév kezdetekor, mint az öt ev. ref. egyházkerület theológia ifjúságának lapját indítja meg, s megrendelését minden theológusnak erkölcsi kötelességévé teszi. Az utolsó pontnak, vagyis : „Tehetnek-e valamit a theológusok a vallásos élet emelésére“ — előadója : Mészáros János, budapeati theológus volt. Általános pillantást vetett a jogi, orvosi, fizikai szakon levő hallgatók s általában az egyetemi élet vallásos közönyösségére, igy forditja meg a tételt: „mit kell“ tenniük a theologusoknak a vallásos élet emelésére. Ezután áttért a tárgyalásra, melyben fejtegette, hogy a theológusok első sorban a néppel szemben tehetnek valamit; le kell tehát ereszkedni hozzájuk s velük gyakran érintkezve, társalogva kell őket oktatni. De nem kell megijedni az uriosztálytól sem. Az egyetemi ifjúsággal barátságban élve, azok közvetítésével lehetséges volna a főúri körökben is némi eredményt elérni. Leghelyesebben cselekednének azonban a theológusok akkor, ha vallásos ifjúsági egyesületeket alakitanának s abba bevonnának szegényt és gazdagot egyaránt. Ezekben a körökben munkálkodva, azoknak igazi evangéliomi szellemet adva — talán nem volna nehéz megtalálni vallásos életünk sebeire a másként hiába keresett orvosságot, amit azonban itt is csak úgy találhatnak meg, ha kezüket szivükre téve, először megvizsgálják magukat, hogy készen vannak-e arra a nagy munkára, melyet magukra vállaltak, ha megtanulnak először imádkozni, Istent lélekben és igazságban tisztelni. Ekkor és csak ekkor láthatják újra érvényesülni az evangéliomi papságot, mert szive nem volna annak, ki nem látná e papság elveszését, reménye nem volna annak, ki nem látná visszatérését. Az evangélium sava hassa hát át a húst, mert máskülönben rövid idő alatt megrothad az. A congressus a szónokias hangú fejtegetést a maga teljességében elfogadta s utána Makay Lajos budapesti senior imájával az ülést bezárta. A congressus végeztével bankett volt az „Angol királynő “-ben, mely főtiszt, és mélt. Kiss Áron püspök ur, gróf Dégenfeld József egyházkerületi főgondnok, Simonffy Imre polgármester és a debreceni egyház főgondnoka, Zsigmond Sándor egyházkerületi főjegyző, több vidéki lelkész és a theol. académiai tanár urak jelenlétében a legkedélyesebben folyt le. Az első felköszöntőt a királyra — a megjelent ősz püspök mondotta. Azután Csomasz Dezső senior üdvözölte a diszelnÖkséget, mire Csiky Lajos rectorprofesszor válaszolt, megköszönve a megbízatást. Majd ismét szót kért a jóságos atya, főtiszt, püspök ur — éltette a megjelent académiai ifjúságot. Utána Balogh Ferenc theol. acad. tanár mondott tartalmas beszédet szintén az ifjúságra, amelyre egyenként válaszoltak az aeadémiák. Beszéltek ezután még Erőss Lajos és Csiky Lajos theol. tanárok, egész lelkes hangulatba hozva az ifjúságot, kik, iiogy ezt a testvéries szeretetet megörökítsék, lefényképeztették magukat, középen a debreceni theol. académia tanáraival. Késő délutáni órákban volt már az idő. Már közelgett az elválás órája, midőn az ifjúságnak az a gondolata támadt, hogy a collegium kertben levő gályarabok szobrát megkoszorúzza. Balogh Ferenc academiai tanárt kérték fel az ünnepélyes beszéd tartására
