Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-20 / 20. szám

Tizenegyedik évfolyam.

20. szám.

Pápa, 1900. május 20.

ft----------------------------«I

A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség li ez

Kis József

felelős szerkesztő czímére külő enclők.

* ---------------------------ft

Az egyház és iskola köréből.

1 dunántúli ev. rét egyházkerület hivatalos közlönye.

—S*-ft-*S—

Megjelenik minden vasárnap.

ft------------„ —-------------------------Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reclamatiők

Faragó János

. főmunkatái-s ozimére küldendők.

#--------------------------*

Gondolatok

a legközelebbi kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 182. pontja felett.

(Vége.)

Tagadhatatlan, hogy legnehezebb feladat, legterhesebb, de éppen azért legszebb, legfelemelőbb kötelesség és munka vár vegyes vallásu helyeken s éppen városokban lakó, hivataloskodó lelkésztársainkra. Hiába a fény, a hatalom vonz, a világi előny, összeköttetés csábitnak, a tömegvonzás törvénye érvényesül a természetben ép úgy, mint az egyesek életében; szórványokban, csekély számban együtt élő híveink ki vannak téve a nagyobb tömeg elnyelő, asszimiláló tulajdonságának, ott van a legtöbb teendő, ott tárul elő igazán, s ott érvényesülhet a szó szoros értelmében vett pásztori hivatás a maga jézusi fenséges felfogásában. Világért sem akarok leckéztetni, sem tanácsot adni, hiszen nekem sohasem volt alkalmam küzdeni idegen áramlatokkal, szembe szállani a hitegetés, ámitás, vesztegetés ezerféle eszközeivel; nekem sohasem volt alkalmam reá mutatni annak a káprázatos fénynek csábitó, vonzó, pusztitó hatására, mely magához vonza, elnyeli a gyengéket, az ingadozókat, nálunk nem kellett sohasem a kálvinista öntudat ébresztésére hatni, világtörténelmi, nemzetiségi missióink kiemelésével, a múltak lelkesítő történelmének felidézésével: csak reá kivánok mutatni azoknak a helyeknek fontosságára, melyekben leginkább mutatkoznak a vegyes vallásu felek között súrlódások, versengések, számbeli veszteségeink hangosan kiáltó káros következményei. Csakhogy mig a clerus mindent elkövet arranézve, hogy nemcsak ne veszítsen egyetlen lelket sem, hanem megnyerhessen

bárcsak egyetlen-egyet is: fenyegeti az ingadozókat örök tűzzel, örök kárhozattal, megvonja a renitensektől az egyházi áldás ünnepélyességeit s a gyónás rettenetes hatalmával kezében tartja őket minduntalan: addig mi a lelkiismeretszabadság hibásan értelmezett, félreraagyarázott elvének téves szellemében: veszni, pusztulni hagyjuk s nem követünk el minden lehetőt megtartásukra.

Nem régiben olvastam, hogy egy uj szentet fognak Idomában praeconisálni, nehezen lehetett a szükséges minősültséget megállapítani, mert csak egyetlen csodatétele volt beigazolható, s a kiadott brevében a csalhatatlan pápa viszszatekintést vetve a szentté avatandott életkörülményeire : azt mondja, hogy születési ideje összeesik azon időszakkal, a mikor Franciaországban a «kálvinista pestis» pusztított!! Kitudna közülünk ilyet, kimerne mondani? avagy ki volna közülük annyira áthatva a kálvinista Önérzettől, kinek vérét és lelkét tudná úgy áthatni a hitéhez, vallásához, felekezetéhez ragaszkodás, mert hasztalan tagadjuk, van az ilyen nyilatkozatban — annak elitélendő hangja mellett is — valami olyan tiszteletre méltó meggyőződésféle is, mely egyedül jónak, helyesnek «sola fides salvificának» ismeri a maga hitét, meggyőződését. Nálunk ezzel szemben lágymelegség, kevés vagy semmi önbecsérzet, túlhajtott lelkismeretszabadság, mely azt mondja: csak menjen hát, ha ott jobban érezi magát;

mégis már kezdünk lenni valamit, kezdjük ki-20