Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

206

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

205

vallásos oktatásban és lám, mindenütt kínálkozik alkalom rámutatni a nyilvános istenitisztelet áldásaira s hivatkozni az illetők lelkiismeretére : ne hanyagoljátok el gyülekezetünket! Hűséges, türelmes és céltudatos föllépés és bánásmód bizonyára sohasem marad eredmény nélkül.

Az előbbivel kézenfogva jár a prédikáció tudományos előkészítése és a nyilvános istenitisztelet gondos gyakorlása. Ami ez utóbbit illeti, gondoljunk Schultz professor szavaira, melyeket egy Heidelberg melletti séta alkalmával intézett egyik tanítványához : „Ha Ön parochiára jut, a hol bizonyos évszakban a köznapi istenitiszteletek gyakorlatban lesznek, ne tartsa ezeket csekélységnek s ne ütközzék meg azon, ha csak néhány hallgatója lesz. Nem a szám, hanem a hallgatók lelkülete határoz és a ki a kicsiben hűséggel jár el, annak ez vasárnapra nyereséget hoz.“ A látszólag legjelentéktelenebb beszédet is ugyanoly gonddal és lelkiismeretességgel kell előkészíteni, mint a fontosabbnak látszót.

Tényleg egy ily hivatásos munkásság áldást hord magában úgy a lelkészre, mint gyülekezetére nézve, mely utóbbi elég finom érzékű arra, hogy amannak hűségét kiérezze, a ki az ő repraesentánsa és organumakánt szerepel és hűségét készségesen viszonozza hűséggel.

Végül még egyet, mely egész kérdésünkkel szoros összefüggésben áll. Ha a mi istenitiszteletünk nem olyan, mint lenni kellene, úgy ez és más egyéb is onnét van , mert népünk idővel megtanulta a lelkész állásában is a hivatalt és személyt külön választani. Az igazi protestáns többé nem adja magát arra, hogy egy oly lelkész prédikációját megilletődéssel hallgassa, a kit különben talár nélkül egészen más szellem gyermekének tanult megismerni. Ismeretes, a mit egy elszászi lelkészről beszélnek. Mikor lejött a szószékről, — hol a az irgalmas samaritánus példázata alapján gyönyörű prédikációt tartott a felebaráti szeretetről és adakozásról, egy szegény lépett hozzá és alamizsnát kért. Elutasítva a koldus igy gondolkozott: „De tisztelendő ur, hiszen éppen most prédikált olyan szépen az adakozó felebaráti szeretetről.“ Mire a lelkész igy válaszolt „Wer commandiert, — der exerciert nicht!“

Hányán lettek már talán hasonló módon kikommandirozva az egyházból ! Azért nekünk is kell exercirozni, hirdetni hűséggel az evangeliomot, hogy azután a hirdetett igéről, tehetségünk szerint, habár gyengén is, — de tények által bizonyságut tegyünk. Es e buzgalommal, ha keveset is, — de nyernünk kell és érvényben marad továbbra is Pál apostol szava: „Egyébiránt pedig az kívántatik meg a sátorokban, hogy híveknek találtassanak.“ (I. Kor. 4: 2.)

Az elmondottakhoz mások még tehetnek, kiegészíthetik, javítgathatják. De egyben mindenesetre egynek tudjuk magunkat, t. i. egyházunk forró, lankadatlan szeretetében és az ige szolgálatában. Ha pedig igy áll a dolog, akkor még egy kevésbbé egyházias időben is vigasztalást lelhetünk Ezsaiás próféta szavaiban : „Miképen leszáll az eső és hó az égből és oda vissza nem tér, hanem megáztatja a földet és azt műveli, hogy a föld teremjen és gyümölcsözzön és a magvetőnek magot adjon és kenyeret az éhezőnek : úgy lészen az én beszédem, mely az én számból kimegyen, nem tér én hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok és szerencsés lészen azoknál, a kikhez küldöttem azt.“ (Ézsaiás 55 : 10, 11.)

(Bécs.) „Zeitschrift, für Pr. Th.“ után.

Csomasz Dezső.

X'egyEs ^özlEményE^.

— Püspöki látogatás. Püspök ur ez évben az őrségi egyházmegyébe kebelezett gyülekezeteket fogja meglátogatni. Az egyházakat értesítő leveleket már meg is kapta Somogyi Gyula esperes ur. A látogatás pünkösd után lesz.

— Nemes adomány. Barcza Adolf ur, dunaalmási birtokos s a tatai ev. ref. egyházmegye tanácsbirája újólag megint szép jelét adta anyaszentegyháza, közelebbről főiskolánk iránt való szeretetének. Főtiszt. Antal Gábor püspök úrhoz ugyanis 30 frtot küldött, hogy azt tetszése szerint való tárgyra tűzze ki pályadijul a főisk. tanuló ifjúsága között. Püspök ur a pályázatot következőleg hirdette ki: „Pályázat hirdettetik egy egyházi hymnuszra, a mely hazafias ünnepélyeken, (márc. 15, ápr. 11. király születés napja) és egy másik egyházi hymnusra, a mely a reformáció emlékünnepén a templombani eléneklésre alkalmas legyen. A pályamüveknek a LXXIX., XC., CII. zsoltár vagy a 37-ik dicséret közül valamelyiknek dallamára kell énekelhetőknek lenni s három vagy négy versszakból kell államok. A viszonylag legjobb munka jutalma úgy a hazafias, mint a reformáció ünnepi hymnusnak 10—10 forint, a másodiknak 5—5 forint, tek. Barcza Adolf ur adományából. A pályaművek a szerző nevét magában rejtő jeligés levélkével f. évi május hó 31-ikéig adandók be a főiskolai igazgatóságnál. A pályadij a viszonylag legjobb műnek, ha ez a pályázati feltételeknek megfelel, kiadatik.“

— A uéniet császár a magyar evangélikusoknak. Vilmos császár palesztinai útjában tudvalevőleg részt vett Zelenka Pál, a tiszai ág. ev. egyház püspöke is, mint a magyarországi evangélikusok képviselője. A német császár szentföldi utazásának emlékére mindazoknak az evangélikus- uralkodóknak és szabad városoknak, a kik a jeruzsálemi Megváltó-templom beszentelésén képviseltették magukat, elküldötte a beszentelési okmány egyegy mását, azokban az országokban pedig, a melyeknek uralkodói nem evangélikusok, azok az evangélikus püspökök kapták meg e másolatot, a kik a beszentelésen résztvettek. így kapta meg e hónap elején Zelenka Pál püspök is a bécsi, német nagykövetség utján Eulenburg gróf nagykövet levele és a berlini evangélikus egyházi főtanács átirata kíséretében a pompás mivü másolatot. Ezt a remek ajándékot a minap mutatta be Zelenka püspök az ág.