Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-19 / 12. szám
181 DUNAX TM protest v.\s t.am 182 lati téren működnek ? De persze ezeket nem lehet megtalálni Végű tanító ur cikkében. Pedig lám-lám egy kevéssé gyakorlatilag működünk még mindannyian évenként a eonfirmatiói oktatás terén is. íme a gyakorlat! Szó van még a rátermettségről a fennti cikkben. Nevel a lelkész is, nevel a tanító is, mert ha nem, egyik sem teljesíti feladatát. Ugyan mi a lelkész feladata ? keresztyéneket nevelni. Mi a tanitóé ? Öntudatos embereket nevelni. Ha a tanításra nincs rátermettség, az a lelkésznek éppen olyan hibája, mint a tanítónak. A mi pedig a szakszerű továbbképzést illeti, erre nézve tartalomdúsabb cikkekből táplálkozhatik a lelkész a protestáns egyházi és iskolai lapokból — mint a tanító a száraz, kizárólag csak állami érdeket szolgáló „Néptanítók Lapjából.“ Szeretném tudni, hogy a tanfelügyelők, a kiknél qualificatió nincs kikötve, hanem fájdalom, a legtöbbnél a volt földesuraság és exképviselőség az alap , de a kiknek beavatkozása ellen a tanító urak éppen nem panaszkodnak, mennyivel szakképzettebbek és rátermettebbek az oktatásra a lelkészeknél ? Most pedig én kérdeni: elmélet és gyakori at karöltve, élet és a lélek ismerete, melg nélkül hiábavaló 'minden módszertan és szakképzettség alkalmazása; egyházi és iskolai cikkek olvasása, éveken át a nép lélekv'tlágának kiismerése, universalis műveltség, az ifjúkorban a legtöbbnél az iskolában tanítással eltöltött évek, ezek mind számba sem jöhetnek akkor, midőn kizárólag a tanítók számára vitatják a szakképzettséget; s ezek mellett a lelkész „a szakszerű dolgokba való káros, esetleg jogtalan beavatkozást“ követ el ? Értsük meg egymást; bizony ha nem volna benbünk szakképzettség, a fennti cikk írójának sem jutna eszébe azt tőlünk elvitatni. Jusson eszünkbe: „nem csak hivatalosok, hanem választottak is vannak.“ Ha elismeri a lelkész és tanító kölcsönösen azt, a mit mindkettő hosszas, fárasztó tanulás és munka által szerzett meg magának, akkor a paedagogiai szakképzettség sem lesz kizárólagos privilégium. Végh István urat elismerés illeti nemes intenciója, és az általam megcáfolt nézet kivételével, mindenben helyes cikkéért; vajha mindkettőnk felszólalása egy kicsivel is elősegitné azt a közös célt, mely tisztázza a lelkész és tanító közötti viszonyt. Ez a viszony legyen minél barátságosabb és bensőbb az egyház szolgái, a lelkész és tanító között. Érdemet nem akarok akgatni a mi állásunkra, csak azt, a mi megvan szolgálva. A tényeket és az igazságot használtam fegyvereimül, mert hiszen távolról nem c>iak a madarat, hanem az embert is tolláról (penna) ismerhetni meg ! Kerca. Csukás Endre r. lelkész. í Jó viszony a gyülekezet lelkésze és tanítója között. E cim alatt e Lap folyó évi 6. 7. és 8-ib számában egy cikk jelent meg „ V- s“ betűk mögött*), a mely Szalóki D. kartársnak, a Budapesten megjelenő „Protestáns 1 Lap“-ban közzétett cikkére kíván viszhangot adni. Én meg „ V— s“ ur nézetéhez óhajtók hozzászólni egy és más szempontból alacsony **) készültségemmel, de elfogulatlan lélekkkel. Távol legyen tőlem, hogy talán taniró-társaim hi- i báit akarjam palástolni, szépíteni. Ha ez volna célom : az nemtelen cél volna, csak azt bizonyítanám be általa: hogy nem vagyok méltó arra a szép nevezetre, hogy: „ref. tanító/“ Pedig e név oly szegletköve hazának, egyháznak és társadalomnak, hogy e nélkül megrendülne és semmiségbe dőlne haza, egyház és társadalom ! ,t 1 Su ur mindjárt cikke elején a lelkész és tanító közti rossz viszony szülő anyját az állami, tani tó-képző intézetekben látja, a midőn azt mondja : „hogy mivel a tanítók nagy része állami tanitó-képzőböl kerül ki : ennélfogva nem egyházias szellemben nő föl . . . s ma napság már mind jobban-jobban húznak az államhoz, kicsinyéivé a felekezetet . . . !“ Igazán meglepett e nyilatkozat, hogyan kelljen ezt érteni ? Rendet és törvényt nem ismerő embereket képez az á lami képző, avagy vallástalan protestánsokat szül a hazának és folekezetnek ? Korántsem ! CDak önérzetes, emberi és hivatali méltóságuk öntudatával biró egyéneket, kik úgy az állam, mint felekezeti felsőbbjeik törvénye előtt emberi méltóságuknak megjelelő alázatossággal hajolnak meg, nemes hivatásuk magasztos érzetében ! Es hogy vonzódnak az államhoz, felróható-e ez?.... Mi az állam ? A haza! S mi a haza? Mindnyájunk édes anyja 1 Különösen az utóbbi időkben mind jobban-jobban ; szerető édes anyja kezd az állam lenni a tanítóság munkás zömének 1 De meg miért ne vonzódnék a ref. tanító egy oly édes anyához, kiben vallási meggyőződésének ellenségét nem látja ? sőt jóltevőjét kezdi benne fölismerni és pedig olyan jóltevőjét, ki anyagi haszonnal korántsem akarja őt megfosztani lelke édes vallásától, üdvözítőnk újra reformált tanától! ? Szépösszegü államköltséggel mennyi tanítót nevel a felekezeteknek, úgy a reformált egyházaknak is a nélkül, hogy az egyes felekezeteknek ez külön culturadójába kerülne. De meg az állam távolról sem vádolható azzal, hogy nem adja meg az állami képzőkben a ref. taniiónövendékeknek az utat és módot arra, hogy azok felekezetiesen, ref. egyházi szellemben neveltessenek világi tanulmányaik mellett. Az ut és mód megvan adva és ha ez még sem történnék, úgy annak nem az állam, hanem vallásunk érdekelt őre az oka. Az én képezdész koromban a somogycsurgói állami tanítóképzőben nem egyszer zendiilt föl vallásvezetőink — nagyt. Dombi Vince, majd Ragályi í *) Abban, ha egy cikk név nélkül jelenik meg, absolute semmi gáncsolni való sincs, mikor személyt nem sért. Szerk. **) V—s cikkében nincs csufolódó szó. Ezt mint szer- 1 kesztőnek, meg kell jegyeznem. Szerk. 12*
