Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-12 / 11. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

166

165

ütközik.“ A bíborosnak ez irata még a klérikális „Kölnische, Volkszeitung“-ot is a következő érdekes ítéletre indítja : „Mélyen sajnáljuk azt a formát, melyben Satolli ezt a pápai megbízást teljesítette. Az ilyen kifejezések, mint „vad hajsza,“ „egy maroknyi háboruságszerző,“ „roszakaratu,“ „gonosz“ nem alkalmasak arra, hogy a ki ilyeneket használ, annak teljes elfogulatlanságáról bárkit meggyőzzenek, és ha ellenkezőleg, a hivatalukban maradt tanárok, a kilépettekkel szemben mint a tiszta és valódi katholieismus hívei vannak fóltüntetve, mely szembeállítás nem egynek a megdicséritek közül is alig tetszhetik. Ez irat nyilvános közlésének természetesen az lesz a hatása, a mi a lőporos hordóba esett szikrának, hatása nem csak a „vad izgatás“ képviselőire, hanem más, igen nagy, svájci és németországi körökre is felettébb kínos lesz. Nagyon óhajtandó volna, hogy Rómában az ilyen iratok megfogalmazása, kivált pedig nyilvánossátétele előtt olyan férfiak tanácsát kérnék ki, a kik a viszonyokhoz közel állanak, s az ilyen nyilatkozatok hatását megítélni tudják.“

Spanyolország. A Spanyolországra rászakadt szerencsétlenség az evangyéliom terjedésére nézve nem volt kedvezőtlen. A protestáns gymnasium építését befejezték adósság nélkül. Javukra szolgált e tekintetben, hogy a pénzhiány folytán a külföldről érkezett pénzküldemények értéke csaknem megkétszereződött. Hogy az egykor oly hatalmas ország mostani hanyatlása öszszefügg azzal a sötét fanatizmussal, mely eleitől fogva Spanyolországra és lakóira ránehezedett, arra egyikmásik gondolkodó spanyol kezd rájönni. Bizonysága ennek egyebek közt egy cikk, a mit a „Blätter aus Spanien“ közöl a Tarragonában megjelenő „El Orden“ után s igy hangzik :

„A protestáns nemzetek a katholikusokat az emberiség haladásának utján megelőzték és elhagyták, s a távolság köztük mind nagyobb-nagyobb lesz. Ez nyilvánságos, tagadhatatlan és brutális tény, és minden szőrszálhasogatás és mesterkélt okoskodás semmivé lesz ezen a megdönthetetlen tapasztaláson, még ha talán legkedvencebb gondolatainkat, öröklött és megszokott képzeletünket teszi is tönkre. Lássunk egyes, közönségesen tudott példákat. 1866-ban a református poroszok a katholikus délnémeteket és osztrákokat Sadovánál megverték, s most a hatalom úgy katonai, mint gazdasági és tudományos tekintetben a poroszoknál van. Az irlandiak, erős, szívós faj, az angolok alattvalói; a reformált Anglia gazdag, hatalmas, bölcs, boldog ; a katholikus Irland szegény, piszkos, tudatlan, tunya, gyenge. Svájcban a protestánsok legyőzték a Sonderbund katholikusait, és csak keresztül kell azon az országon utaznunk, hogy lássuk, a virágzás mily irigylendő fokára emelkedett a kálvinista kantonokban földművelés, ipar kereskedés, művészet, mig ellenkezőleg a katholikus kantonok babona s elfajult fanatismus áldozatai, nyomorba és ínségbe sülyedtek. Végre pedig csak most történt, hogy a protestáns Amerika, modern páncélosaival, tökéletes hadi eszközeivel, a halált megvető spanyol hajóhad bár költséges, de elavult és rosszul fölszerelt hajóit megsemmisítette és elsöpörte, s a katholikus Spanyolországtól harcosainak közmondásos vitézsége dacára ősi gyarmatait elragadta. . . . Mindebből — mellőzve személyes véleményeinket — a vallásra nézve csak azt következtethetjük, hogy manapság a katholieismus az elkorcsosult, elgyengült és legyőzött népek vallása . . . Nem tagadhatni, hogy a katholicisj mus egykor, az emberiség gyermekkorában kitűnő szol| gálátokat tett azzal, hogy gyámkodott, vezetett és iráj nyitott. De most ? noha jelenleg a népek már nagy j haladást tettek, a római egyházra nézve az ember még mindig csak az a gyenge, ingatag teremtés marad, a kinek segítségre és gyámolra van szüksége; innen van az egyes személy egyéniségének semmibe vevése, teljes megvetése. Csudálhatjuk-e, ha az oly lény, a ki örökös gyámság alatt él, utoljára munkakedvét is elveszti, ereje, akarata többé nincs; s ha ellenkezőleg a reformatio gyermekei, fölnőttekhez illő bánásmód hatása alatt szabad cselekvéshez, felelős, erkölcsi függetlenséghez szokva, józanabb, egészségesebb, mélyebb belátásról, gyakorlati, hatalmasabb szellemről tesznek bizonyságot. ... Mi a protestantizmus? Csaknem furcsa kérdés, de azért felelnünk kell rá; hiszen, hihetetlen bár — vannak elegen most is, a kik a protestánsokat nem tartják keresztyéneknek. Ismétlem, hogy szerintem a protestantismus távol van attól, hogy absolut igazság volna ... De ez nem tartóztat annak az elismerésétől, hogy tisztult keresztyénség............Hagyjuk el

most egy pillanatra a valóság színterét, s emelkedjünk a légvárak és ábrándok régióiba. Képzeljük, hogy a spanyol klérus igy szólna : „A katholikus nemzetek a pusztulás utján vannak, s a spanyol nemzet vezeti őket ezen az utón. Miért ne állanánk meg ? miért várnánk, mig az északi népek eljönnek, leigáznak, s a reformatiót magukkal hozzák. Ha azok nagyok és erősek lettek, miért ne alkalmaznánk ezt az eszközt a mi szegény hazánkban is ? Pusztulásra és halálra ítélve, ha katholikusok maradunk, sorsunkat talán elkerüljük, ha protestánsok leszünk, — az átokkal nem törődünk, előre!“ . . . De fájdalom, mindez csak képzelődés és ábránd. Abránduljatok ki és halljátok a valóságot: „A katholikus egyház egy és oszthatatlan; ez a halhatatlan, és a pokol kapui sem vehetnek rajta diadalt. Az egyházon kívül nincs üdvösség. Atkozott legyen a veszett eretnek, a sátánlélek, az antikrisztus; mi vagyunk az igazság, s Istennek egyedüli képviselői e földön. ..“ így hát nem számíthatunk a klérusra, hogy Spanyolországot megmentsük . . . Néha látom képzeletemben a jövő Spanyolországát, parlag földdel, elborítva romok halmaival, tövisbokrokkal, fenyvesekkel, tölgyesekkel, elszaporodott farkasokkal és —barátokkal.“

Ez igaz, hogy csak egyeseknek a hangja és a fölismeréstől a megbánásig hosszú az ut. De az ily nyilatkozatok mutatják, hogy a nép lélekismerete a bikaviadalok zajában nem aludt el egészen.

11*