Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-31 / 53. szám
bői DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 852 római egyház gyakorlatát nem ijesztő, liánéin utánzandó például hozza föl. Hát volna értelme különben e hivatkozásnak? Hát e kifejezés: „mégis megtanulta“ nem a megpecsétlése-e annak, hogy helyesli ? és nem vád-e a mi egyházunk ellen, hogy ez eddig nem tudta „megtanulni?“ De menjünk tovább. Arra a feltevésemre, hogy az apostolokra való hivatkozással mit akar elérni, miféle gondolat lappang alatta ? Az-e, hogy nekünk úri gusztusunkra bizassék a prédikáiás ? A „megjegyzésekbeni£ határozottan igy felel: Az a gondolat? hogy a prédikáiás száma kevesbittessék, nem lappangott bennem, mert kimondtam. Ugyan a „megjegyzésekben“ az igehirdetés elhanyagolására vonatkozó megjegyzésemre azt feleli: „Ez ferdítés, mert én épen nem kívánom az igehirdetés elhanyagolását.“ És most bátor vagyok kérdezni; vájjon a prédikáiás kevesbbitése nem az igehirdetés elhanyagolásának számába megy-e ? Hát vájjon az alatt, hogy a római egyház az igehirdetést elhanyagolja, nem épen azt értjük-e, hogy a prédikálás számát kevesbbitette, hogy lelkészeit nein szorítja minden vasárnap délelőtt és délután prédikáció tartásra? Hát mit ferdítettem el? A"an még egy másik ferditési vagy micsoda esetem is, a mi szintén tisztázásra vár. A „ferde helyzetekben“ ott, a hol Barla ur, a mi Urunk tanításait iparkodik összhangzatba hozni, az az mit beszélek ? éles ellentétbe állítani az egyház anyagi ügyeinek vezetésével és hosszasan beszél az egyházi adók kivetésének és beszedésének mizériáiról erre a conclusiora jut: „felülről kellene itt komoly intézkedésnek jönni, mely egyszerűen kivenné a lelkészek kezéből, az anyagiak kezelését s teljesen elválasztva a lelkészi teendőktől, nem csak papiroson, de tényleg is a világi elemnek adná át.“ Külföldi példára is hivatkozik. Én ugyan ez eszmét — bátran megvallhatom — magában véve helyeslem, de időszerűnek nem tartom. S midőn kifejeztem, hogy nem tartom időszerűnek, most a „Megjegyzésekben“ azzal áll elő, hogy itt is fordítottam a dolgon. Mert O ferdének azt állította és állítja ma is helyzetünkben, „hogy fizetésünket magunk szedjük, gyakran exekváltatjuk is, s bár volnának határozatok arra, hogy ne maga szedje a lelkész a fizetését: annak ódiuma mégis az ő vállait nyomja.“ Nos, én erre a kijelentésre nem reflektáltam, nem is reflektálhattam, mert az igy, a mint elibém veti, nem is volt a „ferde helyzetekben;“ ezen felül még azért sem reflektálhattam rá, mivel Barla is nagyon jól tudja, hogy vannak határozatok, melyek megtiltják a lelkészeknek, hogy fizetésüket közvetlenül a hívektől vegyék át. A ki a törvény e rendelkezését nem tartja: az törvényellenesen cselekszik. Hanem igen is reflectáltam conclusiójára, melynek érdekében fölhordta mindazt, a mit elősorolt. Tehát itt sem beszélhet jogosan ferdítésről — elforditásról. Egyedüli hibám, hogy tágabb körű kifejezés helyett sziikebb körül: az anyagiak kezelése helyett a számadások vezetését találtam használni. Ezt készségesen elismerem. Ezek azok, a miket most szükségesnek tartottam elmondani. Ha malicia volna bennem, elronthatnám Barla úrnak a svájci hírre vonatkozó örömét. De nem nyúlok kozzá. Végzek. Isten velünk ! Lepsény. Csizmadia Lajos. Az irvaolvasás kezdetén. (ATége.) Felrajzolom a következő alakokat: ostor, kosár, létra, kalap, kasza, pad, gereblye, ház, / . I ezt elmondatom velők s aztán megjegyzem, hogy nem csak azt lehet ám lerajzolni, a mit az ember lát, pld. ostort, kalapot stb. hanem azt is le lehet ám rajzolni, a mit az ember hall: például mondok én előttetek egy hangot : i! Hangoztatom velük s aztán folytatom : Ha én a jobbra dűlő vonalat /, a függő horogvonalat l összeírom és egy pontot (.) irok fölibe: ez lesz az i hangnak az alakja. Ezt másképen i betűnek mondjuk, mert a hangnak az alakja a betű. „Mi tehát a betű?“ Felelet: „A hangnak az alakja.“ „Micsoda betű ez (/) tehát?“ Felelet „i betű.“ „Micsoda hangnak az alakja ez (i)?“ Felelet: „Az i hangnak az alakja !u „Micsoda vonalokból lesz i betű?“ Felelet: „Jobbra dűlő vonalból és függő horogvonalból, fölibe pont!“ „Nyújtsátok ki jobbkezeteket! fogjátok ujjaitok közé a pala vesszőt, Írjuk le az i betűt a levegőben ! Kezdjük ! Jobbra dűlő vonal föl, függő horogvonal le, kereken ki, pont fölibe ! Ezt iratom a levegőben mindaddig, kezemet előttük vezetve — inig kézmozdulataik eléggé nem biztosak, s minden iratás után hangoztatom velük az írott betű hangját. Ezután áttérek a palatáblán való íratásra. Itt már a rövidebb vezényletet lehet alkalmazni. „Helyezzétek pala vesszőtök végét a kettős alsó vonalra! Meg van? Felelet: „Igen.“ „Kezdjük: i betű fel, le, kereken ki, fölibe pont!“ Hangoztatom velük, s addig iratom ezt, mig egész határozottsággal nem tudják azt írni. Minden egyes betű íratása után hangoztatni is kell azt, mert ha a gyermek nem csak ir, hanem olvassa is, csak igy lesz a gyakorlat irva-olvasás ! Ha a fenti dolog mind jól megy, következik az i betű időtartamának megjelölése. A már jelzett módon előállítom újból a rövid i-1, aztán mellé a hosszú í-t s fölteszem a kérdést: „Mi van ezen i betű fölött?“ Felelet: „Pont!“ „Hát ezen másik í fölött?“ Felelet: „Vonás!“ Ezután előttük hangoztatom, úgy a rövid, mint a hosszú í-t, s megjegyzem, hogy a melyik betű fölött pont van, azt röviden, a melyik fölött pedig vonás van, azt hosszasan kell hangoztatni. Begyakorlása a) Rövid és hosszú í-k íratása vezényszóra. Beemlézés végett fölállítom a következő képet : gereblye, / * l i ostor /’ l í pad, / • l i ház, j ’ l í
