Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-31 / 53. szám

845

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

846

itt élnék nyilvánosan, itt terjesztik erkölcsrontó moráljukkal az erkölcsi ragályt és — nincs senki nincs közöttünk, a ki kitiltásukat követelné.

Felsőbb oktatásügyünk felett Dainokles kardjaként függ a jog és államtudományi államvizsgálatra vonatkozó törvényjavaslat, mely tervbe vette, hogy az említett vizgálatok csak ott vétethetnek fel, a hol kir. tábla van. Jaj nektek eperjesi, sárospataki és kecskeméti jogakadémiák! Ha a terv megvalósul, ha a javasolt törvény átmegy a törvényhozás retortáin, akár meg is szűnhettek, mert a végelgyengülés, az elsorvadás vár reátok.

De talán nem is szabad erről már beszélnünk, hiszen akkor a politizálás terére lépünk, sajtóperbe foghatnak, mint ezt a Sárospataki Lapokkal tették. Mert ide jutottunk, a vélemény szabad nyilvánítása maholnap tiltott dolog lészen, legszentebb érdekeinket szóba is alig hozhatjuk.

Azonban ha külső életviszonyaink kedvezőtlen képet tárnak fel, taláu megvigasztalnak egyházunk beléletének mozzanatai.

Hát bizony itt szomorú emlékek is újulnak fel lelkűimben. Nem tudunk még most sem egyesülni, tömörülni. Irodalmi Társaságunk könyvkiadó vállalattá zsugorodott össze, az életre hatást gyakorolni alig tud. ügy kellene lenni, hogy a Protestantismus egyes gócpontjain, Debrecenben, Kolozsváron, Pápán, Eperjesen, Pozsonyban s az alföld nagyobb városaiban egy-egy fiók-társaságban lobogna fel a protestantismus fénye s világitana; e helyett van hátrányokkal küzdő, életerejében nem gyarapodó, kiadványaival a tudomány minden ágát felölelni nem biró Társaságunk, mely hiába mozgatja vándor gyűléseivel a Bethesda tavát, maga iránt is alig tud tevékeny érdekeltséget költeni. Az idei debreceni vándorgyűléstől vártunk, reméltünk sokan sokat, de mintha megkövéredtek volna füleink, mélyebb hatás nélkül hangzottak el még az oly lelkesedéstől láugoló remek beszédek is, mint a Társaság világi elnökének Hegedűs Sándor miniszternek beszéde. Nem, nem tudunk megmozdulni. Irodalmuuk pang, a kik Minerva oltárán áldoznának, nem találnak fogyasztó közönséget; még a mi valóban életnek kenyere volna: egy magyarázatos biblia is a terv embriójában szendereg. Legfölehb prédikáció-iróink működnek anyagi veszteség nélkül, de szomorú jelenség, hogy a fogyassztó közönség csaknem kizárólag a lelkészi kar itt is.

Ne legyünk azonban igazságtalanok a tűnő évhez. Mintha uj élet pezsdülne meg itt-ott ereinkben. A szomorú tapasztalások hatása alatt iine megmozdultak jobbjaink s érintetve az evangéliom ujjászülő erejétől, kiadták a jelszót: mélyebbre a hálót! És megszületnek az evangéliumi összejövetelek. Mintha megmozdulnának a szétszórt csontok s illeszkedni kezdenének egymáshoz. Lelkészi körök s egyházi lapok egyházi fegyelmi rendszabályok felett tanácskoznak, a fürge Tiszáninnen párok hiális könyvtárak szervezése által óhajt lendületet adni a theol. tudománynak, ez által követésre méltó példát adva a többi kerületeknek. Kon van tünk uj alapokra készíti fektetni az egyházi teherviselést, a mi egy nagy, sok helyt égbekiáltó igazságtalanságot szüntetne meg s igazságot teremtene mindenütt az evangéliomi elv diadalával: a kinek többje van, attól több kívántatik! Fel, előre az igazság szent nevében!

Sokan felismervén a bajok forrását, a nőnevelés emelése által remélnek egyházunknak jobb jóvöt. így a dunántúli ág. ev. egyházkerület megnyitotta négy osztályú felsőbb leányiskolát Kőszegen, a dunántúli ev. ref. egyházkerület nagyszerű interuátust adott át a használatnak Pápán. Debrecenben a felsőbb leányiskola mellett meg.nyílt a tanítóképző intézet, Kolozsváron szeretetház öleli keblére a ref. lelkészek és tanárok leányárváit, a felső-szabolcsi egyházmegye leányinternátus felállításán dolgozik stb. «Debuisset pridem I» az igaz, de Istennek hála, mégis csak mozgunk már és a legszerencsésebb eszközhöz nyúltunk jövendőnk biztosítása végett.

Énekes könyvünk megújítása is egy lépéssel közelebb jutott a megvalósuláshoz. Ez óv megtermetté immár a VI. füzetet s az egyetemes énekügyi bizottság tevékeny elnöke, Fejes István buzgón fáradozik a reform előkészítésén.

Fényoldalául kell feljegyeznünk a búcsúzó évnek, hogy a mit az előző esztendő kezünkbe adott, a revideált ó-szövetséget munkába vette kipótolni a revideált uj-szövetsóggel. Vajha annak volua ez a jele, hogy szomjuhozunk az örök igazság forrásai után! Emlékünkben él az u. n. szószék-paragrafus képviselőházi és főrendiházi tárgyalása is. Örömmel jegyezzük fel a múló óv biztató emlékei közé az ultramontanismusuak ezen vereségét, mert ez azt jelenti, hogy a közvélemény felfogása szerint a lelkész tevókenycégi köre nem a kortespad, hanem a szószék; ne kortesvezér, de pásztor legyen.

Csak itt, csak benn erősödjünk, atyámfiai, fér-