Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-31 / 53. szám

845 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 846 itt élnék nyilvánosan, itt terjesztik erkölcsrontó moráljukkal az erkölcsi ragályt és — nincs senki nincs közöttünk, a ki kitiltásukat követelné. Felsőbb oktatásügyünk felett Dainokles kard­jaként függ a jog és államtudományi államvizs­gálatra vonatkozó törvényjavaslat, mely tervbe vette, hogy az említett vizgálatok csak ott vétethetnek fel, a hol kir. tábla van. Jaj nektek eperjesi, sá­rospataki és kecskeméti jogakadémiák! Ha a terv megvalósul, ha a javasolt törvény átmegy a tör­vényhozás retortáin, akár meg is szűnhettek, mert a végelgyengülés, az elsorvadás vár reátok. De talán nem is szabad erről már beszélnünk, hiszen akkor a politizálás terére lépünk, sajtóperbe foghatnak, mint ezt a Sárospataki Lapokkal tet­ték. Mert ide jutottunk, a vélemény szabad nyil­vánítása maholnap tiltott dolog lészen, legszentebb érdekeinket szóba is alig hozhatjuk. Azonban ha külső életviszonyaink kedvezőt­len képet tárnak fel, taláu megvigasztalnak egy­házunk beléletének mozzanatai. Hát bizony itt szomorú emlékek is újulnak fel lelkűimben. Nem tudunk még most sem egye­sülni, tömörülni. Irodalmi Társaságunk könyvkiadó vállalattá zsugorodott össze, az életre hatást gya­korolni alig tud. ügy kellene lenni, hogy a Pro­testantismus egyes gócpontjain, Debrecenben, Ko­lozsváron, Pápán, Eperjesen, Pozsonyban s az al­föld nagyobb városaiban egy-egy fiók-társaságban lobogna fel a protestantismus fénye s világitana; e helyett van hátrányokkal küzdő, életerejében nem gyarapodó, kiadványaival a tudomány minden ágát felölelni nem biró Társaságunk, mely hiába mozgatja vándor gyűléseivel a Bethesda tavát, maga iránt is alig tud tevékeny érdekeltséget költeni. Az idei debreceni vándorgyűléstől vártunk, remél­tünk sokan sokat, de mintha megkövéredtek volna füleink, mélyebb hatás nélkül hangzottak el még az oly lelkesedéstől láugoló remek beszédek is, mint a Társaság világi elnökének Hegedűs Sándor miniszternek beszéde. Nem, nem tudunk megmoz­dulni. Irodalmuuk pang, a kik Minerva oltárán áldoznának, nem találnak fogyasztó közönséget; még a mi valóban életnek kenyere volna: egy ma­gyarázatos biblia is a terv embriójában szendereg. Legfölehb prédikáció-iróink működnek anyagi vesz­teség nélkül, de szomorú jelenség, hogy a fogyassztó közönség csaknem kizárólag a lelkészi kar itt is. Ne legyünk azonban igazságtalanok a tűnő évhez. Mintha uj élet pezsdülne meg itt-ott ereink­ben. A szomorú tapasztalások hatása alatt iine meg­mozdultak jobbjaink s érintetve az evangéliom ujjászülő erejétől, kiadták a jelszót: mélyebbre a hálót! És megszületnek az evangéliumi összejöve­telek. Mintha megmozdulnának a szétszórt csontok s illeszkedni kezdenének egymáshoz. Lelkészi kö­rök s egyházi lapok egyházi fegyelmi rendszabályok felett tanácskoznak, a fürge Tiszáninnen párok hiá­­lis könyvtárak szervezése által óhajt lendületet adni a theol. tudománynak, ez által követésre méltó példát adva a többi kerületeknek. Kon van tünk uj alapokra készíti fektetni az egyházi teherviselést, a mi egy nagy, sok helyt égbekiáltó igazságtalan­ságot szüntetne meg s igazságot teremtene min­denütt az evangéliomi elv diadalával: a kinek többje van, attól több kívántatik! Fel, előre az igazság szent nevében! Sokan felismervén a bajok forrását, a nőne­velés emelése által remélnek egyházunknak jobb jóvöt. így a dunántúli ág. ev. egyházkerület meg­nyitotta négy osztályú felsőbb leányiskolát Kő­szegen, a dunántúli ev. ref. egyházkerület nagy­szerű interuátust adott át a használatnak Pápán. Debrecenben a felsőbb leányiskola mellett meg­­.nyílt a tanítóképző intézet, Kolozsváron szeretet­­ház öleli keblére a ref. lelkészek és tanárok leány­árváit, a felső-szabolcsi egyházmegye leányinter­nátus felállításán dolgozik stb. «Debuisset pridem I» az igaz, de Istennek hála, mégis csak mozgunk már és a legszerencsésebb eszközhöz nyúltunk jö­vendőnk biztosítása végett. Énekes könyvünk megújítása is egy lépéssel közelebb jutott a megvalósuláshoz. Ez óv megter­metté immár a VI. füzetet s az egyetemes ének­ügyi bizottság tevékeny elnöke, Fejes István buz­gón fáradozik a reform előkészítésén. Fényoldalául kell feljegyeznünk a búcsúzó évnek, hogy a mit az előző esztendő kezünkbe adott, a revideált ó-szövetséget munkába vette ki­pótolni a revideált uj-szövetsóggel. Vajha annak volua ez a jele, hogy szomjuhozunk az örök igaz­ság forrásai után! Emlékünkben él az u. n. szó­szék-paragrafus képviselőházi és főrendiházi tár­gyalása is. Örömmel jegyezzük fel a múló óv biz­tató emlékei közé az ultramontanismusuak ezen vereségét, mert ez azt jelenti, hogy a közvélemény felfogása szerint a lelkész tevókenycégi köre nem a kortespad, hanem a szószék; ne kortesvezér, de pásztor legyen. Csak itt, csak benn erősödjünk, atyámfiai, fér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom