Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-24 / 52. szám
835 Fenti vonalak ismertetésekor, olvasási előgyakorlatul vehető a szavaknak sző tagokra való fölbontása természetesen nyelvérzéki alapon, illet-.' a it föl nyitás után, mert itt még azon szabályról szó sem lehet, hogy „minden szó annyi tagból áll, a hány magánhangzó van benne!“ Először a tanító mondjon előttük egyes szókat, figyelmesztetve növendékeit, hogy figyeljenek ajkfelnyitására, s midőn ezt megfigyelték, fölállíthatja a szabályt: hogy minden szó annyi tagból áll, a hányszor annak kimondásakor az ember a száját fölnyitja! Es ezt gyakorolja a kezdőkkel. Ezután következik az ismertetett vonalok tökéletes begyakorlús-i. Ütenyszóra váltakozva hol egyiket, hol másikat íratja a tanító s iratás után beemlézés végett fölállítja a következő képet: . kerék, , kasza,—, j ostor, balra dűlő vonal, balra dűlő létra, jobbra dűlő vonal, pad, balra dűlő vonal, | jobbra dűlő vonal, kút, ^/korcsma. Es ezt olvastassa velük, majd karban, majd egyenként, kikerestetve a rajzolatokból is az egyes vonalakat; Jön a nehezebb vonalok ismertetése, az előbbiek rövid ismétlése után. Bemutatok egy vasból készült szigonyt, táblához támasztom, alakját lerajzolom, ez lesz (1) szigony vonal. Ezt megismertetve iratom előbb a levegőben, aztán a palatáblán a következő vezényszóra ! „Szigony vonal! föl ! le !“ Előveszek egy madzagot s a gyermekek szemeláttára ily forma kötést teszek rajta: e, ezt a táblához támasztom, alakját lerajzolom ez lesz a (e) kötött vonal. Iratok a levegőben és a táblájokon ily forma vezénylettel : „Kötött vonal: föl, bebajolás, kereken le, ki!“ „Miért kötött vonal ez?“ Kelelet: „Mert a kötött madzaghoz hasonlit!“ Következik a kígyó vonal! Láttatok-e már gyermekeim kígyót ? Nézzetek ide rajzolok egyet: (kép). Most rajzolok a kígyóhoz hasonló vonalt is: w.v,vw.v.v! Milyen vonal ez?“ Felelet: „kígyó-vonal!“ Iratok velők a levegőben, majd a palatáblán a kettős vonal közé ily forma vezénylettel: „Kigyóvonal föl, le, föl, le, s igv tovább. „Fiát csigát láttatok-e már gyermekeim? „Felelet : „Igen?“ „No, nézzétek, itt van egy esigaház a kezemben! Lerajzolom ide a táblára: (kép), most rajzolok ilyenforma vonalat is: (kép), milyen vonal lesz ez tehát!“ Felelet: „Csigavonal!“ Vezényszava: csigavonal: le, kereken fel, kereken le! stb. „Miért csigavonal:“ „Mert a csiga csavarodó házához hasonló ! Következik az ív-vonal. „Van-e nektek földalatti pincétek ?“ Felelet : „ Van!“ „Egyenes-e annak a teteje belülről?“ „Felelet : „Nem egyenes!“ „Mutasd meg hát a levegőben az ujjjaddal, hogy milyen ! ?“ A gyermek megmutatja ! -„No, lássátok, a pincének az ilyen belső kerek tetejét boltívnek mondjuk.“ 836 Egy hajlékony pálcát hasonló alakban meghajlítok, s kérdem: „Ilyen ívalaku-e a pince teteje belülről ?“ Felelet: „Olyan ívalakú.“ „Ha én ezen ívalaku pálcának az irányát lerajzolom, az a vonal ív-vonnl lesz!“ „Milyen vonal ez —-?Felelet: ,,lt)-vanal.u Majd a meghajlított pálca domborodását jobb kéz felé fordítom s felteszem a kérdést : „Melyik kezetek felé hajol ennek a pálcának a domborodása?“ Felelet: Jobb kezünk felé!“ Ez lesz a jobbra dűlő ív-vonal ), igy ismertetem a balradülő (ívvonalat is. Ezután iratok a levegőben, majd a táblán — a következő vezényszóra: Jobbra dűlő ív-vonal! Kereken le! Balra dűlő ív-vonal! Kereken le! Hátra van még a lángvonal (S), mely elnevezését onnét veszi, hogy a fölcsapó lánghoz hasonló az iránya, ez az s betűnél és a nagy betűk íratásánál fordul elő. Ügy a csign,vonal, valamint e láng vonal megismertetése irvaolvasás kezdetével el is hagyható arra az időre mikor rájuk szükség lesz ; ekkor már a gyermekek fölfogása is erősebb lesz, de meg több kézügyeséggel is rendelkeznek. A mit hullámvonalnak neveznek (va/v^ac) az szerintem végkép el is maradhat! Olvasási gyakorlat: a szótagok hangjainak elomondás után történő tiszta kiejtése, hangoztatása! Ezeken tűi esve következik a begyakorlás-. Az ismertetett vonalak íratása váltakozva, vezényszóra! Mulattató beemlézés végett a következő alakokkal kevert rajz állítható fel: (kép h.) ív-vonal, iv-tetejü kalap, /, kerék, ( | ), öntöző, — létra, /, balra dűlő vonal, e, csigaház, láng vonal, kosár, balra dűlő vonal, gereblye, . , 1 j kígyó, kigyó vonal. És ezt mondatom velük majd karban, majd egyesekkel. Ha mindegyik eltudja mondani folyékonyan, a másik képet állítom föl: . , — jobbra és balra dűlő vonal, / l e ( ) | láng-vonal 1 j kígyó vonal, ha ezt is minden fennakadás nélkül eltudják mondani a kezdők, minden ütenyezés mellőzésével legkisebb segítség nélkül az egyes vonalakat megnevezve — iratom velük minden változatban, hol egyiket, hol másikat. Ha ez is jól megy, megkezdhető az első betű ismertetése. (Folyt, köv.) Darab Lajos, ev ref. ktanító. Kimutatás a dunántúli ev. ref. egyházkerületi lelkészt illetményeknek 1200 koionáig való kiegészítéséhez utalványozott összegekről. 1. A karai egyházmegyében : kot-, fill. 1. Garam- Szént-Gy ö rgy Kulifay Gyula 12 44 2. Mohi Nagy Sándor 241 90 3. Nemes-Oroszi Varannav Sándor 481 60 2. A belső-somogyi egyházmegyében : 4. Gige Császár István 43 96 5. Hatvan Ecsy Péter 470 41 6. Hetes Gaál Dénes 212 95 j 7. Kisasszond Kovács József 326 95 1 8. Kutas Mezey Pál 134 51 DUANTULl PROTESTÁNS LAP.