Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-17 / 51. szám
Tizedik évfolyam. 51. szám. Pápa, 1899. december 17. Megjegyzések Csizmadia űr récén siójára. (Vége). Ügy látom, hogy Csizmadia ur leginkább a lelkészekben, azok lanyha, nem eléggé lelkes működésében keresné bajaink forrását, mert itt tüzes, bombastikus frázisokkal*) rajzolja, hogy milyennek kell lenni a jó papnak, hogy megtöltse hallgatókkal a templomot s végzi azzal, hogy «azUr utai kifürkészhetlenek, meglehet, az a két-hároin hallgató fogja képezni a magját, kiindulási pontját egy szép és fölemelő gyülekezeti életnek.» Bizony szép dolog ez. Olyan, mint mikor egy hatszáz holdas gazdának leapadna a birtoka hat holdacskára s ekkor lelkesülne fel, hogy a kis maradékból fel fogja állitani a szép birtokot. Helyesebb, ha akkor, mikor még csak kezd fogyni a birtok, gondolkozik az okokról, melyek a fogyást okozták s igyekszik azokat el hárítani **). Én bizony a szép frázisokkal szemben is csak főntartom, hogy ferde helyzet az, mikor a lelkésznek öt-hat hallgató előtt kell prédikálni. Hiszen azért talán felépülhet, felüdülhet a gyülekezet még; de azt se feledjük, hogy ezek az utolsó hallgatók igen tisztességes, de rendesen nagyon élemedett hölgyek szoktak lenni, a kiknek szive az erős föllángolásra, válla a teherviselésre már gyenge. «Megbocsásson Bari a ur — folytatja ugyan e tételnél a recensio szerzője — dé kénytelen vagyok kimondani, hogy akkor jutnánk valósággal ferde helyzetbe az igehirdetéssel szemben, ha magunkévá tennék azt a nézetet, mely bölcs tapasztalatból eredőnek és helyesnek találja a katholikusok részéről az igehirdetés elhanyagolását.» Mindenki, *) Szerintem pedig igazán szépen, bibliai és lélektani alapon s meggyőzően. Szerk. **) Ezt Cs. is aláírja; de a hat holdacskával is egész odaadással akar foglalkozni Sz e rk. a ki e lapot olvasta — láthatta, hogy én azt Írtam, miszerint a róra. kath. egyház ezer éves tapasztalatból megtanulta, hogy nem helyes lelkészeit a szónoklatok tartására szorítani. Es Csizmadia ur ezt így fordítja le, hogy ón helyesnek tartom az igehirdetés elhanyagolását. Ez ferdítés, mert én épen nem kívánom az igehirdetés elhanyagolását. A dolog érdemére vonatkozólag az olvasók kedvéért idézem a Prot. Egyh. és Isk. lap f. évi 42. számában dr. Szlávik által a svájci lelkészek társulata aug. 28 — 30 napjain Genfben tartott évi közgyűléséről közölt cikknek végsorait. A gyűlésen sürgették az éneklés emelését, a prédikáció megszorítását,, a liturgia kibővítését. Ezzel végződik a jelentés: «Van a liturgiában sok építő elem, a melyet a vallásos hivő lólekre nézve a prédikáció soha nem pótolhat. A rideg egyszerűség sokszor ártalmára van a vallásos, beusőségteljes épülésnek. Pedig az épülés célja és feladata első sorban a prot. istenitiszteleteknek a kálvini és lutheri templomokbau egyaránt. Bizonyos egyöntetűség sem ártana minekünk az istenitiszteletek körében. Gondolkozzanak felette a mi lelkész! értekezletein!?.» Ezt mondják a svájci lelkészek. Nagyon örülök, hogy előbb tartottam értekezésemet, mint ez a cikk megjelent. A belmisszióról irt soraira Csizmadia urnák nincs megjegyzésem. 0 azt mondja, hogy ha nincs rab, lelenc és bukott nő, van bűn s igy szükséges a misszió. Én is azt mondom. Tessék megnézni felolvasásom befejezését. Ferdének állítottam s állítom ma is helyzetünkben azt, hogy fizetésünket magunk szedjük, gyakran exekvállatjuk is (e szó hibásan volt kiöl
