Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Tizedik évfolyam. if* 4 1 szám. r Pápa, 1899. január L Az újév kezdetén, mikor a legszívesebb jó kí­vánattal köszöntőm e lap minden egyes munka­társát és olvasóját, egyúttal kérelemmel is fordu­lok hozzájuk: legyenek kegyesek becses pártfogá­sukkal e lapot ebben az évben is legalább oly mér­tékben megajándékozni, a milyenről a lefolyt év tanúskodik. Nem titkoltam a múlt év kezdetén se, de most is megvallom, hogy nagy aggodalmak között vet­tem at é lap* szerkesztését és kiadását. Aggodal­maim egy részt abból eredtek, valyon lesznek-e annyian, a kik a lap szükséges és hasznos voltát belátják, hogy az általuk fizetendő dijak a kiadás költségeit fedezik ? Örömmel vallom meg, hogy ez az aggodalmam csakhamar eloszlott. A lap előfizetői nem csak hogy nem fogytak, de örvendetesen sza­porodtak. Ezt, a mit most mondtam, természetesen csak az ón rendkívül szerény igényeimhez móltóz­­tassanak mérni. A fáradtságnak megfelelő honorá­riumra ugyanis, elődeim szép példáját követve, ón se számítottam. Elég az hozzá, hogy ha a lap múlt évi előfizetőit újra a támogatók sorában tisztelhe­tem: akkor az anyagi gondok épen nem aggasz­tanak. Másrészről meg a miatt aggódtam, hogy ké­pes leszek-e kielégíteni olvasó közönségem igé­nyeit ?! Féltem, hogy sok lesz a kritikus, de ke­vés lesz a munkás. Nem az én dolgom megítélni, milyen munkát végeztem; ez a kritikusok dolga. Én valósággal utánna mentem a kritikának, ha valahol elérhettem volna. Abban a meggyőződésben élek ugyanis, hogy ez a lap, nem csak az én la­pom, hanem a dunántúli ev. ref. egyházkerületé is. Azért hát a szerkesztő mellett egyházkerületünk egész intelligentiájának melegen kell érdeklődnie iránta. Figyelemmel kell kísérnie irányát, szelle­mét; s a mi hiányok mutatkoznak benne, azoknak orvoslására fel kell emelnie szavát. Ha nem teszi: magára is vessen a fogyatkozásokért.' Nem tudom közönyösségre mutat-e, vagy megelégedésre: azaz egy bizonyos, hogy a sok kritikus miatt való ag­godalmam is fölöslegesnek bizonyult, Kevés lesz a munkás, véltem. Hát a mint vesszük. Ha arról van szó, hogy ne napi kérdést vitassunk csaicp hanem mélyre- ftreritő tanulmányt adjunk: akkor még mindig kevés a munkás. De itt nem szabad felejtenünk, hogy e lap nem any­­nyira a tudomány,- mint inkább az élet, a gyakor­lat szolgálatában áll. A szorosan vett tudományt megint más orgánumok szolgálják. ... A gyakor­lati kérdések iránt pedig teljesen kielégítő érdek­lődést találtam. A szellemi támogatásról is csak elismerőleg és köszönettel szólhatok hát. A múlt itt is szép reményre ád jogot. Múlt évi programmomban kivánatosuak jelez­tem népiskoláink tanítóinak lapunk olvasói és mun­kásai közé való bevonását. Hadd lenne ez rájuk nézve is szellemi központ, a hol nagy tapaszta­lattal és széles látókörrel biró férfiak tollából nyer­hetnének iráuyitást a haza és anyaszentegyházunk boldigulását célzó nemes munkájukban. Yiszont egyházi vezető fórfiaink és lelkészi karunk egész zöme itt értesülne azokról a sürgető kívánalmak­ról, a miket tapasztalt, lelkiismeretes és folyton eszmeiődő tanítóink szivük mélyéről hangoztatnak. Áldás csak az egyetértő munkán van. Óhajtásom e részben is szépen teljesült. Tanítóink közül né­melyek csak anyagi támogatással, mások ezzel is, meg szellemi erdőkkel is segítségemre jöttek. Lapunk ez újévben tizedik évfolyamába lép. 1 m. —--------—. ■■ , ■« Az egyház és iskola köréből. *—r— .—*-A. lap szellemi részét 0,/ A.z előfizetési dijak illető közlemények a I ,1,1* 0 , 1 „I l 1 1 J 1 .. (egész évre 4 írt, fél­—— A itónii ev. rét. miméi hivatalos közlönye, rtrsssr* Kis József ^ Faragó János felelős szerkesztő czi— * fi—* foxmxnkatáirs czimére mére küldendők. - , ' küldendők. $------------------------------$ Megjelenik minden vasarnap. « ■— ----------------------* Felhívás előfizetésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom