Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-03 / 49. szám
787 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 788 kellett, hogy halált szenvedjen, hogy a ki ha átkozódni akar, nem egy szegény szolgán, vagy vargán kezdi; hogy őrültség kell ahoz, hogy valaki, pláne egy keresztyén acceptáljon egy átkozódó Jézust, ki szelíd volt mig élt s végzetes sorsának tudatában is fölénynyel bir nála az Atya akaratában való teljes megnyugvás. De mikor maga a fanatizmus is nem egyéb, mint az őrültségnek bizonyos foka, tünete; ilyen lévén akkor az egész kér. világ, Ahasver legendája jó talajra lelt benne. A Talmud megőrizte, hogy mikor Titus Jeruzsálemet ostromolni kezdte, megkérdezte előbb isteneit, hogy a küzdelemben ki marad győztes ? Nyilat röpített a szent város fölé s az süvöltve szállt neki a kapunak s abban fennakadt. Hátra fordul, úgy bocsátja ki a nyilat. Az ismét Jeruzsálem kapujába száll. Fordu jobbra, fordul balra, a nyil csak megy Jeruzsálem felé s belefuródik a kapuba. Azóta is Izrael teste az a kapu, a melybe a nyil belefuródik mindig. Még a léhanyatló 19-ik század is repiti nyilait a vérvádak és antiszemitizmusban s akadnak fanatikusok, kik azt természetesnek találják. A judaizmus már a legelső időkben ismerte Ahasver legendáját, mert az ezt kitaláló és terjesztő szellemnek volt gondja rá, hogy a legilletékesebb factor, a zsidóság tudjon róla. Ne csak tudjon pedig, hanem érezze és szenvedje egy bizonyos mértékben Ahasver bünhödését, Titus nyílvesszejének sajgását. A zsidók rituáléjában felsíró mély bánat, üvöltő sikongás, jajongó riadalom, egy-egy panasz Ahasver kegyetlen végzete ellen, egy-egy rimánkodás Adonájhoz, hogy az igazságtalan, sőt botor tragikum nyerjen már befejezést. Elkezdve a középkortól, vezetve azt egész a legutolsó időkig, a rabbik legidősbbjei hozzá nyúltak ehez a fájó kérdéshez, hogy annak szerencsétlen és hibás létalapjáról a világot meggyőzzék, hogy annak borzalmaiban hitsorsosaiknak vigasztalást nyújtsanak. Világos fejtegetéseik, az emberi legszentebb jogokra való hivatkozásaik, hitük mélységeinek való feltárásával bebizonyítani igyekeznek, hogy az emberiség túllépi hatalmi körét akkor, a midőn Ahasvér-féle legendákkal az isteni jogokba avatkozni akar. Okoskodásuknak a veleje ide megy ki: Ahasver tragicuma nem egyéb, mint az egész zsidóság szenvedésének, bolyongásának, hontalanságának történelme. „Ahasverben a világtörténet délibábja egy alakot mutat, melynek eredete, typusa maga a zsidóság.“ Vándor nép volt ez a zsidó örökké, de az a vándorság nem azért lön sorsa Jehovától, hogy hontalan maradjon mindörökre, hanem azért, hogy legyen a föld összes emberei között az egy Isten eszméjének terjesztője. Abban látják a zsidóság hivatását, hogy a szent, az abszolút, az irgalmas Istennek, az egységes vallás ideáljának s az emberi egységnek apostola legyen. A judaizmus hivatása a thora e 4 föeszméjében csúcsosodik ki: Isten egyetlen egy, az ember erkölcsi ideálja a szentség, a társadalmi élet alapja a szeretet, az állam talpköve a szabadság és jogegyenlőség. Ahasver sorsába ott látják a maguk végzetét, elkezdve Ábrahámon. w „eregy ki a te országodból. (Jer. XII. 1.) A Kánaánban folyton vándorol. Majd fiának itt sincs maradása, megy Egyptomba, Majd mikor itt sem maradhat, Mózes alatt elhagyja Egyptomot is, uj hazát keres. Bemegy újra Kanaánba egy zagyva nép közé, hogy legyen ott battériája eredeti hivatásának. Minthogy azonban a gyülevész sokaságban mindig voltak elemek, melyek nem akartak vagy nem tudtak a martiriummal járó hivatásnak szolgálatába állani, az ős tiszta népfaj számkivetésbe megy Babillonba, hogy ennek vizei az utolsó szenyfoltot kimossák leikéből (? !). Hivatásához itt egy újabb hivatás járul, egy uj fogalom, minőt eddig a világ nem ismert: a felekezet intézménye. Uj köteléket teremt a judaizmus, az egyházat, a hitközséget, a mit nem a faj, a nyelv, a terület közössége köt egybe, hanem az egységes meggyődés, a közös hivatás és cél tudata. Mig ezek történtek izraeliéi, a pogányság már végét járja. Épülete bomladoz, döngetik a keleti invasiő hatalmas áramlatai. Átállása, morálja elvesztette tekintélyét, felette még Összetalálkozó papok is egymás szeme közé nevetnek. A haldokló világ és haldokló vallás egyet gondol, megalkuszik a kényszerrel, végelgyengülésben sinlődő vallását beoltja az őserejü judaizmussal (!) s létrehoz egy uj vallást, (?) melyről azt állítja, hogy ez a jövő vallása, ez az igazi Izrael, a próféták jóslatai, Isten Ígéretei mind erre vonatkoznak, erről szóiknak. A judaizmus helyzete itt nem lehet egyéb, mint az élő tiltakozás; a transactiót el nem fogadhatja, azt merőben tagadja s e tagadás és tiltakozás megszerzi számára ismét a vándorbotot. Hazáját elveszik, templomát feldúlják, szent városát elpusztítják, őt magát hontalanná, űzött vaddá teszik. Osszeroskadna inkább, a szent falak alól örömestebb menne a sírba, mint az ismeretlen rideg világba, ellenséges hitü és érzelmű népek közé. De meghalnia nem szabad; leroggyanhat, földre zuhanhat, de fel kell kelnie, tovább vándorolnia, hogy eleven tanúbizonyságot tegyen Jézus hatalmáról, csodáiról, életéről. Majd ha beköszöni „az idők teljessége“ és Jézus visszajön a földre, akkor Izrael megtagadhatja múltját, meghódol előtte és meghalhat. Ahasver nem egyén, hanem typus; nem egy zsidó, hanem a zsidó. A zsidóság a maga összeségében, missiójának tudatával, törhetlen szívósságával, hűségével, a vándorló, bujdosó zsidóság, az örökkön élő, mindenkor megifjuló zsidóság. Ez a judaizmus felfogása Babai Kálmán. ÁEgyEs kjüzlEményEl^. — Az előfizetési pénzek sürgős beküldését kérjük. — Személyi hir. Főtiszt. Antal Gábor püspök ur Czike Lajos főiskolai gondnok úrral múlt hó 26— 30-ig iskolalátogatást végzett Pápán.
