Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-03 / 49. szám
781 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 782 ered, a mi nem mindenkor mértéke a jólétnek is. S ha jóllét nincs az országbau, ha a gazdasági viszonyok kedvezőtlenek, megérzi azt miudenki, nemcsak az állam, hanem az egyház is, különösen református egyházunk, mely egyenesen hiveink vagyoni támogatására van utalva. Pedig vagyonra, anyagi javakra szüksége van neki is, hogy azzal egy magasabb érdeket szolgáljon. Csak hogy úgy a vagyonszerzés, mint a meglevő vagyonnal való gazdálkodásnál nem követheti mindenben, akár az állam, akár egyes pénzintézetek vagyonszerzési és kezelési módozatait. Kérdés tehát, hogy hogyan gazdálkodunk helyesen az egyházi javakkal? Ha a számvitelt nézzük, az egyszerűen csak azt mondja: «abban áll a helyes gazdálkodás, hogy a rendelkezésre álló vagyonforrások termőképességének fejlesztése mellett minden szükséglet gazdaságosan, tehát úgy fedeztessék, hogy minél kevesebb jószág feláldozásával mentül több szükséglet legyen kielégítve,« vagy más szóval: a gazdának úgy kell bánnia a bevételekkel és kiadásokkal, mint egymással szervesen összefüggő részekkel. A múltban nem sok gondot fordított egyházunk ezen egymással szervesen összefüggő részekre, illetve az egy házi vagyon kezelésre, s talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy e miatt sok elkallódott és sok pénz gyümölcstelen tőkeként hevert. Ma azonban, gondolom, minden egyházmegyében van rendszeres pénzkezelés. S ha összehasonlítjuk az eredményt a régivel, nagy különbséget látunk a vagyongyarapodásban, világos példa rá, nem említve a többi pénztárakat — az egyházkerületi és főiskolai közpéuztár. A kerületi közpénztárnál az 1895. évi költségvetési előirányzat, a mikor már a pénztárak úgy egyesítettek, mint mai nap is van} 19880 korona bevételt helyezett kilátásba. Ma, tehát 5 év múlva ugyanezen pénzalapnál 27156 korona fedezet van a költségvetésben fölvéve. A főiskolai közpénztárnál 1895. évben, az évi államsegélyt egész összegében hozzá véve 99527 korona, 1900 évre 119098 korona bevételt irányzott elő, noha ez időtől fogva mindég építés és sok rendkívüli szükséglet volt. És ez legnagyobb részben a rendszeres vagyonkezelés eredménye, melynélfogva bátran válaszolhatjuk a feltett kérdésre, hogy úgy gazdálkodunk helyesen az egyházi javakkal, ha azokat első sorban is rendszeresen kezeljük. De a rendszeres kezelés alatt nem takarékpéuztári üzletszerű berendezést értek; hanem ér tem a meglévő vagyonnal való szolid gazdálkodást, hol soha sem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az egyház egy olyan erkölcsi testület, melynek még a vagyonkezelésnél is tekintetbe kell venni mivoltát s mint egyesek, speculatiók s hitel igénybe vétele által — az egyház nem gazdálkodhatik vagyonával. Intő példa rá az erdélyi ref. egyházkerületben nem régen előfordult zavarok. Nagyon helyesen jegyezte meg egy alkalommal Nagyméltóságu főgondnokunk, hogy: „mindenben szeretem a bátorságot, csak az adósság csinálásban nem “ Az egyházi javaknál, általában minden szolid gazdálkodásnál, szintén fődologként veendő az adósságtól való tartózkodás. A uetaláni félreértés tekintetéből kijelentem, hogy nem vonatkozásként mondom ezt a kerület által nem régen felvett kölcsönre, mely beszerzés és építésre fordittatott, mivel a hitelnek igénybevétele ott, a hol olyan megterheltetéssel nem jár, mely megzsibbasztaná, illetve megakasztaná a gazdálkodásnak rendes mederben való előbbvitelét, nem csak hogy nem ártalmas, de uéha szükséges. Hanem mint általános elvet állítom fel, mivel a megszorult hitelt kérő rendszerint nem szokott számot vetni azon körülménynyel, hogy válságos pénzügyi helyzetben, midőn tudniillik a reményiéit jövedelem nem folyik be, de a tartozást fizetni kell, —- könnyen tönkre teheti magát. A pénzügy terén is nagy kapacitású püspök urunk vezetése mellett nem félthetjük sem egyházainkat, sem egyházkerületünket, ha a pénzpiacon váltság állana is be, mert mindig meg fogja találni a helyes utat és módot a bajok elhárítására. Mint mondám: a mi gazdálkodásunk nem lehet azonos a pénzintézetek szervezetével, moly nem annyira gazdálkodás, mint pénzüzlet. Éppen azért adósainkkal szemben sem követhetjük minden tekintetben a pénzintézetek eljárásait. Pénzkezelési szabályzatunk a múlt évben revideáltatok de a számviteli részt kivéve, még mindég nem egészen nekünk való. Meglátszik rajta az idegen termék, a világi rendszerek utánzása. Nincs figyelemmel specialis kálvinista intézményeinkre. Hiányzik belőle az igazi hamisítatlan kálvinista szellem. Ez a szellem pedig ne hagyjon el bennünket, még ebben a tekintetben sem, mert erős várunk az nekünk! . . . Kemenczky Lajos, egyházker. pénztárnok.
