Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-29 / 44. szám
711 DUNÁNTÚLI PROTESTANö LAP. 712 szünk, elpusztulunk, dísztelen sírunkon az ellenség ül halotti tort s lelkünk idvességét is elvesztettük. Ha ezt nem akarjuk s hiszem, hogy nem akarhatja közületek senki: akkor sorakozzunk az istenországi egyesü'et tagjai közé, a Krisztus zászlója alá, kezünkben az evangélium szövétnekével, szánkban Isten igéjével, felövezve a hitnek, szeretetnek vértjével, harcoljuk meg ama nemes harcot, mert csak igy nyerhetjük meg az örök élet koronáját. Összevonva tehát az elmondottakat, ha szivünkön fekszik lelkűnknek örök idvessége, ha szent előttünk vallásunk, ha Istennek hű gyermekei, Krisztusnak igaz követői akarunk lenni; arra kérlek titeket, hogy félretéve minden nemtelen érzelmeket, egyesüljünk, együtt erősek, győzhetetlenek leszünk, ellenségeink ellen harcoljunk szivünkben egy szerelemmel, keblüukben egy akarattal, mint volt a Krisztus Jézusban is. így nem kell félnünk, soha sem külső, sem belső ellenségeinktől, mert legyünk bár számra kevesen, mint az apostolok kis serege, diadalt nyerünk, egyházunk felvirágzik. Isten országa terjedni fog és meggyőzzük az egész világot. Amen. jegyes §özlEményBl$. — Szász Károly dunáninneni ev. ref. püspök a napokban gyengélkedett, állapota azonban egyre javul; reméljük, hogy nehány nap alatt teljesen helyre áll egészsége. Adja Isten! — lelkészválasztás. A kocsi gyülekezetben f. hó 24-én volt a lelkész választás, 11 pályázó közül Sebestyén Dávid banai lelkész választatott meg 153 szóval a másik két jelölt 90 szavazata ellenében. Adja a Jó Isten hogy legyen boldog a nép s a választott lelkész „ad multos annos“! —A budai paedagogium uj igazgatója Gyertyán fy István nyugalomba való vonulása folytán dr. Kiss Aron, a jénevü paedagógiai iró és tanár lett. — Igazi örömmel gratulálunk ! — Egyliázkerületi felügyelő választás. A dunántúli ág. ev. egyházkerületben Rad<5 Kálmán halála folytán megüresedett felügyelői állásra beérkezett szavazatok felbontását e hé 26-áról nov. 1-re halasztották el. A díszes állás legkomolyabb jelöltjei Ihász Lajos hathalmi nagybirtokos és Schreiner Károly dr. ügyvéd. A pápai ág. ev. gyülekezet e hó 22-én szavazott le, és pedig Ihász Lajosra. — Művészet a népiskolákban. Wlassick Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter a múlt évben a középiskolai tanárok művészi képzettsége ügyében indított actiot, most meg a népiskolák kebelében akarja meghonositani a műérzék felébresztését és ápolását. Ez ügyben az ő elnöklete alatt közelébb értekezlet volt, melyre tanférfiak és művészek vegyesen voltak meghiva. — Engedélyezett tankönyv. A m. kir. vallásos közoktatásügyi miniszter a következő czimü tankönyvet: „M. T. Ciceronis pro A. L'cinio Archia poéta oratio ad indices1-1 magyarázta dr. Kipossy Luczián. Budapest, 1900 Franklin-Társulat, Ara 30 kr.“ a gymnasiumok számára tankönyvül engedélyezte. Örömmel közöljük e hirt, mely egyformán érdekli főiskolánkat és lapunk t. olvasóit; szívesen emeljük ki a hivatalos bírálat következő részét: „Kaposi L azt a czéit tűzte ki magának, hogy az ötödik osztályú tanulónak hű képet nyújtson a beszéd tartalmáról és szerkezetéről; ezt a czéit el is érte, dicséretes rövidséggel, kialakult szabatosággal, világosan beszámol mindarról, mire a tanuló rászorul. Szerzőnk műve gondosan, nagy szorgalommal s lelkiismeretességgel van egybeállitva; minden tekintetben csak elismerés illeti; kiállitá.-a is fölötte csinos; nincs benne semmi, ami a fiuk hazafias érzését, akár jó erkölcsét bántaná. Igen melegen ajánlom engedélyezésre. Kempt József.“ — Meghívó a kolozsvári ev. ref. theol. fakultás internátusának ifjúsági egylete által f. évi október 31 én délután 5 órakor, a fakultás dísztermében tartandó reformácziói emlék-ünnepélyre. Műsor. 1. Közének. XXXIII. zsolt. í. v. 2. Ima. Tartja: Gaál Ferencz, ifjúsági elnök 3. Karének. Előadja a fakultás énekkara. 4. Alakalmi beszéd. Tartja: Molnár Albert theol. tanár, 5. Largo. Händeltől. előadja: az ifjúsági zenekar. G. Kálvin és Fárel. Dialog, irta: Calvinista. Szavalják; Deési Sándor és Márton Árpád, theologusok, 7. Vonós négyes előadják: Rácz D. (I. heg.) Borsody K. (II. heg.) Csiky I. (violin) Seprődy J. (celló.) 8. „Okt. 31“ Irta: Tóth Gyula theologus Szavalja: Farkas Károly theologus 9. Közének. Erős várunk ..." Mirjam. Veszprémben, Köves és Boros kiadásában most jelent meg a „Mirjam“ cimü imakönyv második és jelentékenyen bővített kiadása, a melyet zsidó nők számára magyar nyelven dr. Kis Arnold veszprémi főrabbi irt. Ezen gyönyörű nyelvezettel megirott könyv hazafias tartalmánál, sok gondolatbeli szépségénél és fényes kiállításánál fogva méltán nagy pártolást érdemel. Menynyire hézagpótló és üdvös munkát végzett szerző e mű megírásával, legjobban mutatja az, hogy az első kiadás egy év alatt teljesen elfogyott. A könyv ára : vászonkötésben 2 frt 50 kr, bőrkötésben 3 frt 50 kr, diszes csontutánzati kötés 5 frt, legfinomabb bekötés 6 forint. — Ajándékok főiskolánk számára. Ebben a tanévben már sok szép ajándékkal gyarapították egyes buzgó pártfogók főiskolánk gyűjteményeit, igy például a könyvtárat és régiségtárat. Csapó (időn csajághi tanító ur 38 művet küldött könyvtárunknak. Különösen becsessé teszi az Ő ajándékát az, hogy a tőle küldött művek közt három magyar Ősnyomtatvány van, nevezetesen Káldy bibliafordítása, a Károli Gáspár-féle biblia 1700-iki s a zsoltároknak szintén 1700-iki kiadása. E két utóbbi hiányos ugyan, de igen ritka munka. A ki tudja, hogy minden hazai nagyobb könyvtárnak fődiszét az ilyen hungarikák képezik, az kellően fogja méltatni nevezett tanító urnák valóban nagybecsű ajándékát. Ugyancsak a könyvtárat gyarapította több szép történeti művel Noszlopy Bálint ny. számtartó ur. A régiségtárnak tizennégy darab szép és igen érdekes bronzkori edényeket hozott Kecskeméthy Jenő d.-almási lelkész ur, melyeket 1).-Almás határában ástak ki. Birjuk Ígéretét, hogy még több hasonló tárgygyal is gaz-