Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-29 / 44. szám

Tizedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1899. október 29. Ferde helyzetek. (Vége.) Istenitiszteletünk e berendezéséről a most el­mondottak vezetnek mintegy önkénytelenül egy má­sik ferde helyzethez, melyben — mint többnyire a föntebbiekben is — kisebb egyházakban szolgáló lelkésztársaink vergődnek itt és amott. Evange­­lisatió! Ez a szép szó hangzik pár év óta hazánk egyházi lapjaiban, ez a szó felzavarta a kis falusi papok lelkiismeretét is. Evangelisálni a templomon kívül is, a családiknál, az utcán; a mezőn, reggel, estve, mindenütt, mindenkor! Mikor a szép cikke­keket olvassuk, szinte megdöbbenünk, hogy meny­nyire elhanyagoltuk kötelességünket! S aztán kö­vetkezik . . . vájjon mi? az evaugelisatió ? Nem, ha­nem a ferde helyzet. A hat-, hétszász lélekkel bíró egyház lelkésze azon módon, mint Budapest­ről olvasta, elkezd esteli vallásos összejöveteleket tartani. Az összejövetelt előre hirdetik s össze is jönnek. Programm szerint énekelnek, azután felol­vasnak a Koszorúból vagy más vallásos iratból valamit, ismét énekelnek vagy imádkoznak és szét­mennek. Valóban szépen sikerült, akárcsak Pesten s az egyházi lapok következő számában szépen le van írva az egész esemény. De hogy az ilyen kezdet öt vagy hat hét múlva hova fejlődött, azt már hasztalan kérdezzük a lapoktól. Hiába kér­deznénk, mert az evangelisator ferde helyzetbe ju­tott. Még talán egyszer, kétszer sikerült nehány báránykát összeterelnie, de azután kénytelen be­látni, hogy hamis nyomon indult. Nem gondolta meg, hogyha Budapest negyvenezer reformátusából négy száz egy szép estéli vallásos összejövetelt tart, az annyi, mintha az ő hétszáz lélekkel biró egy­házából hét ember összejön. Nem fontolta meg» hogy még amott soknak ideje, helye, alkalma nincs a közös istenitiszteleten részt venni, az ő híveinek erre elég alkalma van. Hát ha a lelkes Gergely Károly egy gyönyörű cikket ir a rabok lelki épí­téséről, mi azonnal e cél után fussunk? Hu a le­lencek, tévedtnők felkarolása érdekében tett ne­mes tettekről hallunk, rögtön ezekre vessük erő­inket? De hát hol vesszük a rabokat, hol a le­lenceket és eltévedt nőket? Ne erőlködjünk mi a mi kis egyházainkban Edinburgot, Londont, Buda­pestet utánozni, egészen más a mi helyzetünk. Hogy miként gyakorolhatnánk kis egyházakban mégis ezt az evangeíisatiot, arra most nem terjesz­kedhetek ki, de még sem állhatom meg, hogy ki ne fejezzem azon óhajtásomat: vajha e célra egye­temes egyházunk — megszüntetve az eddigi rend­szert — oda adná a vasárnap délutánokat! Jézus tudományának egyik főtétele, hogy a lélek uralkodjék a test fölött, Isten akarata az emberi lelkek fölött. Szeriute boldogok a lelki sze­­géuyek, az irgalmasok, az üldözöttek, a sirók. A dobzódó gazdag szerinte pokolra jut, a telhetetlen gazdát, ki azzal dicsekszik, hogy sok esztendőkre eltett javai vannak, hallgatagnak mondja. Utasít az ég madaraihoz, a mezők liliomaihoz, melyek nem aratnak, sem szőnek, mégis eltartja őket Is­ten. Legfőbb törekvése, hogy követői győzzék meg a világot, hogy a lélek uralkodjék a test fölött. Röviden: ne aggódjunk a fölött, hogy mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk, hanem keressük először az Istennek országát s mindazok megadat­nak nekünk. Már ha mi igaz követői vagyunk Jé­zusnak, ezen eszméket magunkévá kell tennünk, arra kell szüntelen serkenteni hallgatóinkat., hogy ne e világnak, hanem Istennek éljenek, a testi jó-24

Next

/
Oldalképek
Tartalom