Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-01 / 40. szám
637 jár, vagy járhat, azt mondhatnám egészen kiment a divatból. Csak a szószékből való általános intésre szorítkozott. Az itt elhangzott intéseket pedig a tapasztalat szerint épen azok nem szokták magukra venni, kiket legjobban illet; ezért aztán alig is van valami látható eredményük. Korunk azonban mégis mintha kezdene fölébredni a közöny és a kényelem álmából. A lelkészek közül mind többen és többen sürgetik az egyházi fegyelem életbeléptetését, méltán sok jót várva tőle. De azért nem sürgeti s nem látja ám üdvösnek mindegyik. Es milyen együgyű kifogásokat emelnek ellene ? P. o. mi lenne, ha a templom-kerülőt megintvén a lelkész, ez azt felelné, hogy azért nem jár templomba, mert igen unalmas a prédikáció; nincs benne semmi, a mi figyelmet keltene. Mintha bizony nem lehetne egész nyugodtan és szégyenkezés nélkül azt válaszolni, hogy az isteni izenet lényegén nem változtat az semmit, ha még oly egyszerű formában közli is azt az Ur követe .... Vagy mi lenne — kérdik —, ha a lelkész valakit azért intene meg, mert részeges, istenkáromló, parázna stb. és ez mentségül azt hozná fel, hogy hiszen a lelkipásztorok között is akad nem egy, a kiket ugyanilyen bűnök terhelnek?! Mi lenne? Hát azt mondanánk Pál apostollal, hogy mindenki maga ád számot ő magáról Istennek. Senkinek se szolgálhat mentségére a más bűne. A kényelemszeretők azonban s mindazok, a kik hivatásukat nem képesek fölfogni a maga teljességében, továbbra is megmaradnak abban a véleményükben, hogy nem tanácsos a lelkésznek az egyeseket meginteni, mert ebből sok és nagy kellemetlenség származhatik rá nézve. Jól meg kell azért gondolnia, lenne-e haszna intéseinek vagy csak a kellemetlenség következnék be. De e mellett a kényelmi szempont mellett, úgy vélik, még a bibliával, a Jézus példájával is támogathatják álláspontjukat. Hiszen Jézus is szelíd és türelmes volt a bűnösök iránt. Nekem pedig nem szükséges talán mondanom, hogy a hivatásnak ez a felfogása ép oly gyáva, mint a milyen lelkiismeretlen. Gyáva, mert kényelemszeretetből fél az erény érdekében vívandó harc szenvedései és keserűségeitől. Lelkiismeretlen, mert semmibe se veszi az őrállóknak adott isteni parancsolatot: „Embernek fia, én küldelek téged Izrael fiaihoz, kik pártot ütöttek ellenem ; a keményorcáju fiákhoz és keményszivüekhez küldelek tégedet és ezt mondjad nékik : így szól az Ur Isten! Vagy hallják, vagy nem hall iák, mivelhogy pártos ház : de mégis megtudják, hogy próféta volt közötttük. Ne félj ő tőlük és az ő beszédüktől ne rettegj. Szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják vagy nem.“ Hivatásunk e gyáva és lelkiismeretlen felfogása mellett jutottunk oda, hogy a becsület és tisztesség lépten nyomon beleütközik a botránkozás kövébe; oda, hogy az emberek magaviseletét nem az Isten törvényéhez mérjük, hanem egyik embert a másikhoz s megvagyunk elégedve, ha nam lop, nem sikkaszt, nem hazudik és nem rágalmaz mindenki. így jutottunk oda, hogy 638 még a megátalkodott embert se sújtjuk az Isten törvénye szigorával, mert bőséggel találunk számára mentséget a sűrűn előforduló hasonló vagy még nagyobb bűnesetekben. így lett közmondássá, megnyugtató vezérelvvé, hogy : ha hibát keresünk, találunk mindenkiben. Ahol pedig mindenki vétkezik, ott senki se vétkezik. Tehát egyformán jók vagyunk mindnyájan. így felejtettük el azt a nagy igazságot, hogy az én bűnöm nem mentheti más bűnét, mert mindenki maga ád számot ő magáról Istennek. Úgy van biz az ; ha egyszer rálépünk az erkölcsi lazaság lejtőjére, akkor gyorsabban, mint gondolnánk, belejutunk a törvénytelenség posványába. Ha egyszer elfelejtjük azt az isteni intést, hogy a ki egyet megront a törvény parancsolatai közül, az az egész törvény megrontásában bűnös : akkor mindig szélesebb és szélesebb lesz a törvénytelenség határa. Azért csak tartsuk magunkat szigorúan Istennek azon kijelentéséhez, a mi a bibliában tárul föl előttünk. Csak arra fordítsuk minden igyekezetünket, hogy a Jézus példáját követhessük. O a mi egyedül bölcs tanítónk és példaadónk. És milyen kedves és vonzó az ő példája. Leereszkedik a bűnösökhöz, beszáll hozzájuk, eszik velük egy asztalnál. Miért ? Talán, hogy hasonlóvá legyen hozzájuk? Vagy talán azért, hogy egy szóval se figyelmeztetve őket botlásaikra, az általuk követett életirányban megerősítse őket s ez által még bátrabbakká, sót egyenesen szemérmetlenekké tegye őket a tisztesség, az erkölcs arculcsapásában ? . . . Tagadhatatlan, hogy manapság bizony sok előkelő, magasállásu férfi leereszkedésének ez a szomorú eredménye ; de Jézusénak nem ez volt. ö azért ereszkedett le, hogy tanítása és komoly intéseivel kiemelje a bűnösöket a tisztátalanság posványából és felemelje őket a tisztességtudás, a józan erkölcs magaslatára. Neki volt bátorsága rámutatni az erkölcsi betegségre és annak veszélyeire, volt bátorsága tanácsolni és isteni szeretettel egyeseket is, nem csak általában a tömeget . . . Ezt a munkát kell nekünk folytatnunk. Folytatni oly szeretettel és oly bátorsággal, a milyent Jézustól tanulunk. Mint a testi betegségek orvosainak veszély idején nem szabad visszariadni a sötét, szennyes kunyhók fertőzött levegőjétől: úgy nekünk se szabad a mi erkölcsi betegeinket orvoslás nélkül meghalni engedni, ha még oly kellemetlen lenne is a velük való érintkezés. Legalább a próbát meg kell tenni. Valamint attól se szabad visszariadni, hogy keserű orvosságot adjunk be, ha a betegség természete azt kívánja. Hamis humanismus ne vesztegesse meg ítéletünket. Sőt a rothadt tagot — mint Kálvin mondja — le kell vágni az anyaszentegyház testéről, hogy romlásba ne döntse az egészet. Elfojtani csak a betegséget, annyi mint még gonosszabbá tenni azt, hogy utóbb ellenállhatatlanul vihesse végbe pusztító munkáját. Principiis obsta ! Megvesztegette azok gondolkozását és érzületét a világ szelleme, a kik Jézusban mindig csak a szelídséget, a végetlen türelmet emlegetik. Hát ki volt az, a DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP
