Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-22 / 4. szám
53 képüsködést száműzzük az iskola falai közül s a tanár tnegbirálásának főfő kritériuma az legyen, hogy miként végzi kötelességét az iskolával szemben. így taláu-talán lesz bivatásszeretet, meglesz az iskola szeretető fiatalban és öregben egyaránt. Fabagó János. ffianüyy. A szemléleti oktatás, mint a népiskolai tanitás központja. A népiskolai tanterv-revizio kérdésének felvetése óta különösen két jelenség tűnhetett fel a mozgalom figyelmes szemlélőjének. Az egyik, hogy a kérdés vitatói a miniszteri tanterv hiányainak feltüntetésével a születendő tantervet illetőleg jobbára csak negativ képet nyújtottak; a másik, hogy a népiskola tantárgyainak bármelyikét is törölhetlennek tartván, a túlterhelés ellen a gyógyirt részint a csoportosítás elvének keresztül vitelében, részint a tantárgyak anyagának kvalitatio kijelölésében keresik. Mielőtt e két pontra, különösen a tananyag csoportosításának mikéntjére véleményt nyilvánítanék, jöjjünk tisztába egy látszólag egyszerű, mindamellett eléggé nem tisztázott kérdéssel: mi a népiskola célja? Minden valamire való neveléstani műben találunk erre vonatkozó ékes definitiót; de ezek olyannyira a nagy általánosság keretében mozognak, hogy a hányán, annyifélekép értelmezhetjük. En e célt ez egyszóval vélem leginkább kifejezhetni: népmiveltség. Átlagosabban szólva, a népet tartsuk meg népnek, azaz : a magyar népnek nyelvben, szokások- és viseletben stb. megnyilatkozó vonásait, a salaktól megtisztítván, tartsuk fenn; mármár elkallódott részeiben ujitsuk fel és nemesítsük meg. Mindaz, a mit szellemünk befogni képes, tudásvágy Ízlésbeli. Kétségkívül a tudás bizonyos foka a legősibb kincse az emberi nem előhaladásának; de társadalommá, népcsaláddá alakulás csak a fejlődő nyelv, szokások, viselet, életmód stb. közössége által volt lehetséges — melyekkel mindig a tulajdonképeni miveltségnek, az Ízlésnek bizonyos foka járt együtt, alapját képezvén a népcsalád életének későbbi folyamán kifejlett irodalomnak, művészetnek. Ez okból ez etnográfiái vonások a nemzeti nevelésnél különös figyelmet érdemelnek s a gyakorlati ismeretekkel egyenjogúak. Tehát tudás és ízlés a célja a népiskolának is. E meghatározás mellett szól a tapasztalás is. Mit hoz ugyanis magával az iskolába kerülő gyermek ? Képzeteket, fogalmakat, melyeknek legtöbbje homályos, hézagos és rendezetlen. Ez anyag kiindulási pont az értelmi képzéshez. Hoz e mellet egész kis tárházat a mesékből ; az altató- és hintaversikék-, rimes mondások- és dalokból, melyek mindenike a bennök lüktető rithmus, a nyelv zeneisége, sajátos szórend, mesteri rímek, szóval formaszépség tekintetében egy-egy kis csiszolt remek. Sőt a „sorolt“ mellű ingen, a „varrottas“ kéz-54 élőn ott van a magyar népies ornamentika, fő-főanyaga a felsőbb osztályok rajzoktatásanak. íme: a kezdő pont az Ízlés fejlesztéséhez ! Tudás és ízlés lévén a népiskolákét, egy végre menő (általános miveltség primitiv értelemben) célja, szerintem az első szolgálatában állanak : írás-, olvasás- és nyelvoktatás, a földrajz és hazai történet szoros értelemben vett anyaga, számvetés. A másodikéban: irodalmi oktatás, beleértve az erkölcsi oktatást is, valamint a földrajzot, nép- és tájrajzi és a hazai történetet, mondái vonatkozásában ; ének- és daloktatás ; rajzoktatás. Mindkét csoport a szemléleti oktatással volna kapcsolatba hozandó s erre támaszkodnék az egész iskolai tanfolyamon keresztül. Mikéntjét alább fejtem ki. Hát a természettudományokkal mi lesz ? Erre nézve röviden csak annyit: le kell tennünk arról, hogy a népiskola a tudományt kis kiadásban, tudományos rendszer nyomán s a haladás minden pházisán nyomon kövesse, mint a fennt repülő madarat földön futó árnyéka. Nincs szükségünk tudományos rendszerre (emlősök, madarak, hüllők stb. — mozgás tüneményei, nyugalom tüneményei stb.); nincs szükség oly ismeretekre, melyek tudásának a nép a gyakorlatban hasznát nem veszi (villamdelejes táviró, telefon stb.); sem olyanokra, miket iskolai tanítás nélkül is ép oly jól tud, teszem: mikor gyorsabb vagy lassúbb a gurulás a lejtőn ? Hát a természet háztartásába bepillantás által az istenkéz ujjainak láttatása semmis értékű? Kérdhetné valaki. Nagyon is értékes; de erre egy fűszál, egy madártojás,. egy kis bogárka is elégséges. A természet életéből vett képek, remekírók tollából, besorozva az irodalmi olvasmányok közé, e célra elégségesek. A természettudományokból csak az tanítandó és pedig „gazdasági oktatás“ cimén, a mire az egyszerű gazdaembernek az okszerű növény- és állattenyésztésnél szüksége van, s ez sem a mindennapi, hanem az ismétlő iskolában. Lássuk már most a szemléleti oktatás szerepét s az egyes tantárgyakkal való kapcsolatát. Említettem már, hogy az iskolába készülő gyermek képzetei, fogalmai, nem öntudatos képzés, hanem szükségszerűség következményei; ezért hézagosok, felületesek, homályosak, mindenek fölött pedig rendezetlenek. A gyermek lát és még sem lát; tud és még sem tud ; még kevésbbé képes ismereteiről beszámolni. Az iskola hivatása ezek tisztázása, újakkal kiegészítése, rendezése. A szemléleti oktatás anyaga a létező külvilág lévén, az részint a külvilági konkrét tárgyak, részint a személyek és körülmények s a társas élet viszonyainak helyes ismeretére törekszik. Két része van tehát: tárgyoktatás és társadalmi oktatás. Az első részénél fogva a tudás tárgyaival, a másodiknál fogva a szépérzék fejlesztésére szánt tárgyakkal — egészben véve tehát a népiskola összes anyagával szoros, válhatatlan kapcsolatban áll. Ezen sarkallik a csoportosítás elvének [keresztül vitele s a népiskola tananyagának két főcsoportra osztása. 4* A DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP
