Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-27 / 35. szám
559 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 5G0 leérő és buzdító szavát. Hiszen azon nagy, azon nehéz tusában, a melyet az újabb időben folytatunk, a melyben ev. ref. egyházunk híveinek száma szemmel láthatólag eddig folytonosan apad, egyházunk ügyének legerősebb védői, győzelmének biztosítói a hitbuzgó, egyházunk ügyéért lelkesedő tanítók lehetnek, a kiknek lelkiismeretes, minden viszonyok között helytálló közreműködése nélkül ezt a veszedelmet fel nem tartóztathatjuk. Igaz, hogy e küzdelemben a közfelfogás és a hivatalos elbírálás a veszteséget a lelkészek rovására írja, de ha xgazságosan akarunk ítélni, be kell látnunk, hogy a védelem legerősebb fegyverei a tanítók kezében vannak, őket illeti tehát a győzelem dicsőségének, valamint a veszteség szégyenének is oroszlánrésze. Hiszen példák mutatják, hogy több olyan leány-egyházunk van. a hol nincs lelkész, a más felekezetű testvéregyházak híveinek száma sokszorosan meghaladja a mieink számát és az uj egyházi törvények érvénybelépte óta még sem fordult elő egyetlen kitérés vagy gyermekeligérés sem, mert van az egyháznak jó tanítója. Ezért fektetek én nagy súlyt egyházunk tanítóinak lelkismeretes, buzgó működésére, ezért tartom a hivatásukat betöltő, kötelességüket buzgón teljesítő tanítóinkat az egyházak és azok hatóságai részéről minden tiszteletre, minden elismerésre, minden részről jutalomra méltóknak. De épen azért tartanám nagy veszedelemnek egyházunkra nézve, ha teljesedésbe menne némelyeknek azon mind gyakrabban hangoztatott óhajtása, hogy a vallástanitás az elemi iskolákban a tanítók kezéből kivétessék és a lelkészekre bizassék. Hiszen nem lehet vallásos kedélyű embert nevelni az elemi iskolában, ha nem a vallás annak az iskolának éltető levegője, a melynek hatása befolyással van minden más tantárgy tanítására. Hiszen ha a vallástanitás a tanító kezéből az elemi iskolában kivétetik, eltekintve annak heti 1—2 órára való összezsugoritásától, azzal kitöröltetik a rendes tantárgyak sorából, irányában nem lesz meg többé a tanulók részéről az a kötelességérzet, figyelem, a mi van a többi tantárgyak iránt, elveszíti jelentőségét, legtöbbnyire kísérletezés tárgyává tétetik. Csak a ki a gyermek értelmi és erkölcsi nevelésével állandóan foglalkozik, az oktathatja teljes sikerrel a vallási tantárgyakat is és nem habozom kimondani, hogy még ott is, a hol községi és állami elemi iskolába járnak felekezetűnk növendékei, ha azon iskolában arra alkalmas hitbuzgó ev. ref. vallásu tanitó van, a legjobb siker reményével bizható arra a vallástanitás, mert rendszerint több eredményt mutat fel, mintha a lelkész tanítja, mintegy mellékesen azon iskolában a vallást. Ezen meggyőződésemet a más vallásfelekezeteknél szerzett tapasztalatom csak megerősíti. Izraelita polgártársaink csak elemi iskolákat tartanak fenn és ezt nagy áldozatokkal fentartják ott is, a hol 8 — 10 család él együtt. Ezen iskolákban a fősulyt a vallásoktatásra fektetik és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a gyermekekbe itt beoltott vallásosság megmarad azokban egész életükön keresztül. De a tapasztalat bizonyítja azt is, hogy a tanítóknak a vallás tanításával való foglalkozása, nincs hátrányára a többi tantárgyak tanításában elérhető sikernek, mert köztudomású dolog, hogy a reál tantárgyak tanításában is az izraelita iskolák mutatnak fel aránylag legtöbb eredményt. Mindezen tapasztalatok arról győztek meg engemet, hogy a mi evang. reform.' iskoláinkban is a tanítók kezében van a vallástanitás a legjobb kézben és ha őseink akkor, a mikor majd minden lelkészünk először iskolatanitó volt s azután lett lelkész, nem gondoltak arra, hogy az elemi iskolai vallástanitást a tanitó kezéből kivegyék, mi mégkevésbbé vállalkozhatunk ma ilyen kétesértékü, sőt szerintem veszedelmes kísérletre. Nagy örömömre, de egyszersmind nagy megnyugtatásomra is szolgál, hogy ezen meggyőződésemnek olyan tanitó egyesületben adhatok kifejezést, a melynek tagjai át vannak hatva ev. ref. egyházunkhoz való ragaszkodástól, annak ügyei, felvirágzása iránti lelkesedéstől, a melynek tagjai egyházunkhoz való ragaszkodásuknak tanujelét szolgáltatják abban, hogy ámbár jelentékeny szerepet visznek és érdemeket szereztek az országos tanitó-egyesiiletbea, mégis szükségét érzik annak, hogy mint felekezetűnk tagjai felekezeti egyesületbe is tömörüljenek és itt szolgálják ev. ref. egyházunk iskola-ügyét, hogy lelkesedéssel kívánnak közremunkálni arra, miszerint iskoláink a többi felekezeti, községi és állami iskolákkal a versenyt az oktatás és nevelés ügy terén mindig megállhassák. Üdvözlöm az egyesületnek megjelent tagjait, mint nem csak a közoktatás, de az egyházi élet terén is szeretett és nagyrabecsült s ezen nagyrabecsülést mindenkor meg is érdemelt munkatársaimat, üdvözlöm egyúttal a taniiyynek ezen alkalommal megjelent, ezen egyesületen kívül álló munkásait, első sorban dr. Eőrinczy György komárommegyei kir. tanfelügyelő ur ö nagyságát, a ki méltányolva egyesületünknek a nevelésügy terén kifejtett munkásságát, oly szives volt gyűlésünkre eljönni; üdvözlöm az ezen városbeli és ezen vidékbeli tanitó urakat, mint kedves vendégeinket, a kik a gyűlésen való megjelenésükkel a tanügy iránti érdeklődésüknek és kartársi szeretető knek szép jelét solgáltatták. Fogadják az egyesület tagjai azon bizalmukért, hogy az elnöki megnyitó tartásával csekélységemet bízták meg, a vendégek pedig szives megjelenésükért hálás köszönetemet, egyszersmind azon Ígéretemet, hogy bárhol, és bármiben az oktatás ügyét, a tanítók érdekét szóval vagy tettel előmozdítani alkalmam leend, azt lelkiismeretesen felhasználni nem csak köteleségernnek, de egyszersmind legnagyohb örömömnek is tartom. És most Isten áldását és kegyelmét kérve mai munkálkodásunkra, a magyarországi ev. ref. tanítók egyesületének mai nap Rév-komárom városába összehívott közgyűlését megnyitottnak nyilvánítom. Komárom 1899 aug. 22. Antal Gábok dunántúli ev. ref. püspök
