Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-22 / 4. szám
Tizedik évfolyam. 4. szára. Pápa, 1899. január 22. Az iskola szeretete. A sok jogos és jogtalau bírálat között, melyben nálunk az .iskolát és annak embereit naponként részesítik, méltán számíthat1 érdeklődésre az a bírálat, melyet Beöthy Zsolt, az országos középiskolai tanáregyesület elnöke az egyesület választmányának 1898. dec. 28-án tartott gyűlése alkalmából mondott a magyar középiskoláról s annak tanárairól. Szavai főleg azért nyomatékosak, mert ő egyúttal a budapesti orsz. tanárvizsgáló bizottság -elnöke is,- így nálánál s^nki sem Tát hatja jobban az esetleges hiányokat; de viszont őt terheli a felelőség is a legnagyobb mértékben. Talán épen a felelőség érzete nyitotta meg ajkát, mikor rámutatott egy olyan hiányra, mely régóta rontja a magyar középiskolai oktatást és a tanárok gyűlésében volt bátorsága jj^ogy a tanárokban nálunk hiányzik az iskola szeretete .... Merész szavak, kemény igazságok, kivált szemtől szembe mondva. Csak az igazság roppant erejének, meg az Ő ritka népszerűségének tulajdonítható, bogy a gyűlés tagjai még meg is éljenezték érte ... De halljuk őt, magát! Azt mondja, midőn a tanárképzést emliti: »A mi már most a tanárképzést illeti, arra vonatkozólag egy mozzanat hívja fel különösen figyelmünket, a melyről az én nézetem az, hogy most az egész magyar középiskolai életnek ennél fontosabb kérdése nincs. Ez a mozzanat pedig, ha röviden akarom kifejezni — egy szóval kitudom: az iskolának szeretete, a tanárnak erre való nevelése; ezen fordul meg a magyar iskola ügye. A nevelendő, képzendő tanárban az iskola szeretetének, az ő pályája szeretetének a begyökereztetése és ápolása legyen fő törekvésünk, még pedig minél előbb, minél határozottabban, minél egyezőbb értelemmel, mert proximus ardet. Épen erre nézve a láthatáron, különösen a fiatal nemzedékben olyan jelek mutatkoznak, a melyek nem nagyon biztatók. A fiatal nemzedéknek kivált azokra az elemeire kell gondolnunk, a melyek tehetségüknél, hivatottságuknál fogva a legképesebbek, a melyeknek e szerint a jövendő középiskola a legtöbb hasznát venné. A fejlődés azt az aggasztó jelenséget mentette fel és állítja a szemeink elé, hogy a tudományos munka és az iskola szeretete" ezekben a mi legkiválóbb fiatal embereinkben már a küszöbön bizonyos meghasonlásba kerül. A mily mértékben jelentkezik nálok a tudományos ambitió, abban a mértékben, legalább számos szomorú tapasztalat szerint, távolodnak az iskola szeretetétől. Hogy az iskolára milyen veszedelemmel jár ez a jelenség, azt hiszem, hogy részletesen bizonyítgatni nem kell. Fiatal embereinkben a tudományos munka szeretete, ambitiója felébred, hivatottság, képesség, kedv mutatkozik: de mutatkozik ezekkel együtt az a gondolat is, hogy ennek a kedvnek, hivatásnak az ő pályájuk nem tere, hanem akadálya. Mi következik ebből? Egy korai belső távolodás attól a pályától, a melyre az ifjú lépni készül; felébred egész sereg olyan ambitio, a melyet az élet nem elégíthet ki, még a fejlettebb nemzetek viszonyai között sem. Fiatal embereinkben, — épen a legkészültebbekben — a tudomány igényei akárhányszor előbb ébrednek fel,, mintsem a tudományt igazáu megszerezték volna. Én azt hiszem, hogy ebben az irányban a tanárképzésnek lehet, sőt kell is legtöbbet tenni. A tanárképzés főfeladatául azt kell ismernünk, hogy az iskolát, a jövendő pályát megszerettesse, necsak a tudományt, hanem a műveltséget is. És ez a kettő abban az egyetértésben mutatkozzék, a melyre 4
