Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-09 / 28. szám

439

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

440

valami után keresgél . . . így imádkozom jelenleg, nem tudva, bogy miért, de abban a reményben, hogy valami az utat világosan megjelöli előttem . . . sat.

De békességet és nyugalmat nem talált, mig végre ott kereste és találta, a hol az Övéhez hasonló természet kereshette és találhatta. Huszonöt éves korában katholikussá lett. Ettől fogva azt tekintette Istentől elibe tűzött életcéljának, hogy ezt az egyházat szolgálja, s nem volt kisebb szándéka, mint az, hogy az egész protestáns Amerikát megtéríti. Hogy magát téritővé kiképezze, 1845-ben 4 évig egy belga redemptoristazárda növendéke lett. De e 4 év alatt úgy zárdái elöljáróira, mint Heckerre nézve az volt a legboldogabbb nap, mikor a zárdát odahagyta ; mert Hecker a klastromi fegyelmet nem tűrhette.

Angliában pappá szentelve, 1850-ben Amerikába ment, s megkezdte téritő munkáját redemptorista eszközökkel. De ezek akadályozták a szabad mozgásban. Hiába folyamodott a szerzet generálisához, hogy könynyitse meg rá nézve a szerzet szabályait, és hogy szabadabban élhessen. A válasznak, a mit kapott, itt is ez volt az értelme : Sint ut sunt, aut non sint. Egy római tartózkodás alkalmával azután IX. Fiústól mégis kieszközölte Hecker az absolutiot szerzetesi fogadalmai alól s az engedélyt egy uj téritő társaság alapítására, így alapította 1858-ban a Paulisták congregatioját (Pál apostolról elnevezve.) E congregatio tagjainak az uj korhoz s az uj világhoz alkalmazkodó, modern gondolko* zásu, modern érzésű és szabású valláshirdetőknek kellett lenni. Eredetiség s határozott egyéniség legyen ismertető jelűk. Inkább egy kis több szabadság, mint gyámságalattiság. Isten maga nevelje és vezérelje a rend tagjait, s nem valami elöljáró. A közönséges zárdái nevelési rendszer halála minden személyes belső életnek. „Nincs két teljesen egyenlő orr, még kevésbé két egyenlő lélek. Isten soha nem ismétli magát.“A keresztyén tökéletesség nem megfutamodás és menekülés a világtól, hanem a világnak megdicsőitése. Még maga szent József sem volt zárdái növendék. Családi körben gyakorolta erényeit. Századunk még kevésbbé a barátok százada. Kortársaink a világ piacán, hivatalokban, műhelyekben, gyárakban élnek. Ezekbe kell bevinni a szentséget.

Harminc évig állott Hecker a congregatio élén, s tett nagy szolgálatokat a katholikus egyháznak. Legjobb fia is volt neki mindaddig, mig saját szabadságvágya a hierarchia érdekével összefért. A vatikáni zsinat határozatait örömmel üdvözölte, mert azok — szerinte — véglegesen megállapították az egyház tekintélyét, s azzal az egyház ideje fölszabadult arra, hogy „a maga és hívei figyelmét teljesen oda irányíthassa, hogy az emberi lélekben egyedül a szent lélek tekintélye legyen az uralkodó.“

A vatikáni zsinat után egészsége is megromlott reményei valósulásában is csalódott. De azt még sem kellett megérnie, hogy életcélja és törekvése fölött a jezsuiták halálos Ítéletét is meghallja; Hecker pater tiz évvel előbb — 1888-ban — meghalt. E halálos Ítélet

fölött különben is csak ábrándozók csudálkozhattak. A dologhoz értők mást nem is várhattak. Mert hát a katholicismus éppen nem a haladás elve *. Meg azután Hecker és a paulisták reform elvei nagyonis radikális természet üek voltak. Általánosan végrehajtva, a pápás egyházat irgalom nélkül halomra döntötték volna. De azért ez elvek Hecker halála után egy darabig még tovább éltek, az amerikai katholikus egyházi életre irányító befolyást gyakoroltak. Ezt az irányzatot nevezik amerikanismusnak. Főképviselői voltak Gibbons kardinális, balti morei érsek, s Ireland és Keane érsekek. Alapeszméi ezek :

Azon országokra nézve, a melyekben a katholikus egyház mai mivoltában uralkodó befolyást gyakorol, jellemző, hogy politikai, vallásos és tudományos tekintetben alantabb állanak. Politikailag alantabb állanak, mert növendékeik az önkormányzatra képtelenek. Oka ennek: a nevelésnél a passiv erényeknek, mint az engedelmesség, a személyes életről való lemondás, askesis, alázatosság sat. túlságos hangoztatása és követelése. Valamikor volt értelme, hogy az egyház az embertől először is ezeket követelte meg, de ma nincs. Az amerikai államnak például demokratikus alkotmányával tevékeny emberekre van szüksége, olyanokra, a kik jogokat szereznek és jogokat gyakorolnak. Azért az egyháznak, ha ott „só“ akar lenni, ilyen embereket kell nevelnie. Erre azonban csak úgy képes, ha több műveltséget, több erélyt, több függetlenséget, több initiativát, a mai kor methodusaiboz több alkalmazkodási képességet, a mai korba illő gondolatokat fejt ki. A cselekvő erényekben való fogyatékosság az alapja a katholikusok vallásos inferioritásának is. Áhitatoskodásukban nincs bensőség, eredetiség, elevenség, Istennel való közvetlenül személyes viszony. Teljesen külsővé és latin-rómaivá lett. Ezért taszítja el magától a germán fajt. A bensőség hiányából folyik végre tudományos alárendeltségük is. Ha Isten és ember közt a belső lelki viszony közvetlenebb, elevenebb volna, akkor az egyház veszedelem nélkül állhatna ki a természeti és szellemi tudományok gyakorló- és vívóterére. A dogma történeti fejlődése bizonyítja, hogy az egyház a múltban az idők szellemi áramlatával érintkezett. Miért ne lehetne úgy ma is ? Ha Isten az igazság Istene, nem szolgálhatjuk hazugságokkal, és azzal, hogy az igazságot tudva elrejtjük. Azért a katholikus egyházban is érvényesülni kell annak, a mit a mai protestáns theologiának köszönhet a világ.

Világos, hogy ilyen gondolatok egy jezsuita elvek szerint kormányzott egyházzal nem férnek össze. Azért, a mint Heckernek Ireland érsektől megirt életrajza megjelent, nem kellett több, azonnal megindult ellene a bősz harc. A Vatikán maga eleinte ovatos és tartózkodó volt. Úgy gondolkozott, hogy az amerikánismust a saját hazájában megtűri, hogy Európában minden

*) Mint Schell würzburgi tanár, a római egyház gondolkozó és ez egyház jövőjén aggódó híveinek helyeslésével képzelte és jobb hiszembeu hirdette ; de a mib 1 Schel't és elv társait maga a római curia csakhamar kiábrándította és észrehozta.