Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-02 / 27. szám
421 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 422 minden más város fölött azt „több mint emberi rendeltetéssel“ maga számára szentelvén és állitván föl benne az ö „országának székét, és helytartójának trónusát“ azt nem hallgatjuk el szó nélkül, mert ez a beszéd a keresztyénség isteni fundamentumával ellenkezik, midőn földi dicsőséget is hirdet, a minőről a külsőségekbe tévedt és sülyedt zsidóság — földi messiást váró reményeiben ábrándozott. Hol van az Írásban csak egy szó arról, a mit az encyklika megdönthetetlen tényeként ál lit. Hol említette Krisztus Róma városát, vagy emelte éppen fővárosává az ő országának, a mi, mint maga mondja : „nem e világból való.“ A római-pápás egyház e bibliaellenes öndicsőitésével természetesen vele jár az „eretnekek kiirtására“ irányuló könyörgés is, hogy teljes fogalmat nyújtson a „szeretet“-ről, mellyel a kúria az egész emberiséget átöleli. A német irodalmi centrumpárt sajtója ugyan, hogy a kifejezés hatását enyhítse az „eretnekség kiirtásáénak fordítja az illető helyet. De még igy sem lehet a „kiirtás“ szót békés térítés értelmében venni, hanem a mint a középkor értette, a mikor az „eretnekek“-et „tűzzel vassal“ kényszeritettek, a megtérésre. Még ha mindezeket a legszelídebben akarnánk is megítélni még akkor is az emberi önhittség és fölfuvalkodás oly szertelen nagy mértéke maradna főn, a milyen legfólebb a középkorban járhatta volna meg. S Róma igy szándékozik megkezdeni a jövő századot! Ilyen tudományt hirdet híveinek! Szerencse, hogy a középkor, de még csak a harminc éves háború korának szellemét sem lehet visszaidézni; a hierarchiai szempontokat és érdekeket a mindinkább nemzeti törekvéseknek hódoló mai társadalom nem tartja annyira fontosaknak, hogy érettük az államok gazdaságilag tönkremenéssel fenyegető harcokba rohanni készek volnának. Éppen a „katholikus tudat“ főképviselői, Franciaország, Spanyolország, Austria sat. vannak legkevésbbé oly helyzetben, hogy a hierarchia kedviért politikai és katonai erőlködéseket tehessenek. Az „eretnekek“ sóvárogva várt „kiirtása“ tehát semmi esetre sem sikerül Rómának. Ellenkezőleg. Mert általában véve, Róma az évek folyamán folytonosan és következetesen tért vészit. Nem is lehet másként. S éppen ez a biztató és vigasztaló ránk magyarokra saját vigasztalan hazai felekezeti viszonyaink között. Ravenstein ismert nevű geographus, arra a kérdésre : megilleti-e a római egyházat a „katholikus,“ vagyis az „egyetemes“ név?“ ezekkel a számokkal felel : „Ma van összesen 1993/5 millió római katholikus, 1C5 milió keleti (orthodox) görög és 1952/5 millió protestáns. Még I8(’0-ban a római katholikusok száma volt miptegy 120 millió, a protestánsoké 60 millió; 150 év óta pedig a róm. kathol kusok száma az egész földkerekségét véve alig kétszereződött meg, mig a protestánsoké több mint megháromszorozódott. E számok világosan beszélnek. Elmúltak az idők, a mikor a keresztyének többsége — habár csak név szerint is — római volt. A rómaiak ma már nagyon szembetűnő kisebbségben vannak.“ A pápai bulla utolsó tételének illustrálása végett pedig nem hivatkozunk Luther római útjára, s annak erkölcsi haladását jellemző ismeretes mondására, valamint másoknak, protestánsoknak mint katolikusoknak, a pápa állításával teljesen ellenkéző tapasztalatára; csak azt az anekdotát idézzük, a mit Beyschlag „Aus meinem Leben“ cimü könyvében a mostani német kancellárius testvéréről, Hohenlohe kardinálisról közöl. Beyschlag e közleményt Friedrich müncheni tanártól, a vatikáni concilium érdemes történetírójától vette, a ki a conciliumon a kardinálisnak theologiai tanácsadója volt Friedrich egyik napon a kardinális szobájában volt. Beszélgettek. A kardinális egyszerre ezt a kérdést intézi hozá : „Látott-e már professor ur csudát ?“ Friedrich azt felelte, hogy még eddig nem volt rá alkalma. „Hát akkor nézzen meg engem,“ viszonzá a kardinális „úgy eleven csuda van előtte. Friedrichnek arra a kérdésére : Hogy-hogy eminenciás uram ?“ ezt felelte a kardinális: „Legnagyobb csudának tartom, hogy 2'ó évig voltam a pápai udvarban s a pápa közelében, s nem vesztettem el keresztyén hitemet.“ Fjgyíjázi élet. A barsi ev. ref. egyházmegye közgyűlése. A barsi reform, egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését junius hó 20-dik napján tartotta Léván a reform, templomban. Az ezt megelőző napon a tanügyi bizottság ülésezett az esperes elnöklete alatt, ki is a tőle megszokott rövid, de tartalmas megnyitó beszédében a tagokat buzdítja, hogy a nevelés nehéz munkájában tovább is hűséges, odaadó munkásai legyenek az egyházmegyének, melynek nevében örömmel tesz bizonyságot azzal, hogy a tanítók hivatásuknak magaslatán államiak ; az iskolák — egy kivételével — minden tekintetben megfeleltek a nevelés szent céljának. Hangsúlyozza, hogy ezen eredmény, mit különben vármegyénk kir. tanfelügyelőjének is az egyes iskolák látogatása alkalmával konstatálni módjában állott, csak úgy lehet állandó, ha a lelkészek és tanítók vállvetve, egyetértőén munkálkodnak, ha hűséges őrei az egyház és iskola bástyáinak. Ezután a bizottság a körlelkészek és körtanitók egyes iskolákra tett észrevételeit hallgatta meg, mely szerint a tanítás a már fentebb is említett kivétellel mindenütt sikeres volt. Fájón vette a bizottság tudomásul, hogy Bessén tanitó nem volt, hol is a gyermekek a róm. kath. iskolába kénytelenek voltak járni; reményünk van azonban, hogy a jövő tanévben e helyen is betÖlthetjük a tanitói állást. Kimondotta a bizottság és kötelezte tagjait, hogy a jövő tanévtől kezdve minden iskoláról ne csak általánosságban constatálják az eredményt, hanem az abban előadott minden tantárgyra, azoknak tanítására, az eredmény sikeres vagy sikertelen voltára különkiilön tegyék észrevételeiket és pedig Írásban beküldve a bizottság előadójához. Ezen észrevételek esetleg az illető iskola tanítójával miheztartás végett kivonatban közlendők. 27*
