Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-11 / 24. szám
373 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 374 ducalhatná. Én azt hiszem, hogy neköuk az iskolában az önállóság, akarat és kötelessógt udás nevelésére nagyobb gondot kell fordítanunk. Önzetlen jellemeket, tiszta leiekből való embereket kell nevelnünk a jövő számára, ha élni akarunk, mert az erkölcsi tönk szélére jutunk. Meghozza-e ezt az uj tanterv ? A jövő kérdése. De hogy hozza meg, minden igaz magyarnak hó óhajtása, Antal Gábor dunántúli ref. püspök beszéde dr. Bartók György erdélyi ev. ref. püspök felavatása alkalmával 1899. évi máj. hó 26-án.*) Főtiszteletii Egyházkerület! Istennek Hívei ! Istenfélő Keresztyének ! Azon kegyeletes emlékünnepély és méltó gyász után, a melylvel tegnap az erdélyi ev. ref. egyházkerület elhunyt nagy nevű s fáradhatlan tevékenységű püspöke, egyetemes reformált egyházunknak nagy szolgálatokat tett oszlop-férfia elévülhetlen érdemeinek adóztunk s áldott emlékezetét fájó érzésekkel, de a Mindenható végzésén megnyugodva, szivünkbe zártuk: öröm-ünnepre gyűltünk össze ma ezen szent helyre, hogy kiiejezzük hálánkat a jó Isten iránt, a kinek gondviselése őrködik anyaszentegyházunk felett és a ki az ő jóságát most sem hagyta tanúbizonyság nélkül, hanem az ő elhívott hű szolgája helyébe bölcs végzéséből rendelt az ő népének lelki vezért, a ki ő előttük járjon. Örömérzéssel jelentek meg ez alkalomra az erdélyi ev. ref. egyházkerület közgyűlésének tagjai, a gyülekezetek lelkészei és hívei, az iskolák tanárai, a hatóságok és testvér-felekezetek képviselői, s e város és vidék nagyérdemű közönsége, hogy őszinte szívvel üdvözöljék az egyházkerület új vezérét s áldást kérjenek Istentől minden jó munkájára. Eljöttem én is, a magyarországi ev. ref. egyház püspöki karából a legkisebb és legérdemetlenebb, hogy úgy az egyetemes magyar ref. egyház, mint saját dunántúli ev. ref. egyházkerületem képviseletében atyafiságos érzéssel osztozzam ezen testvérkerület örömében, a mely mindnyájunkkal közös és mert a nálam érdemesebbek és hivatottabbak abban akadályozva vannak, beiktassam hivatalába az én uj pályatársamat s ezzel közreműködjem szerény tehetségem szerint annak felavatásánál. Érzem ugyan a rám váró feladathoz képest erőm kicsiségét, de mégis készséggel engedtem az állandó Igazgató-Tanács megtisztelő felhívásának, mert vonzott ide a testvéri összetartozás érzete és ösztönzött a hála, a mely kiolthatatlanul él itt lakó véreink iránt mind*) Miután az Erdélyi Prot. Lap csak igen ritka helyre jár egyházkerületünkbe: uery véljük, hogy igen kedves dolgot cselekszünk olvasóink előtt, a midőn ft. püspök urunk e maradandó becsű beszédét a nevezett lap után közöljük. S z e r k. azon magyar református egyház tag keblében, a ki Erdély dicső múltját s abban a magyar nemzetnek és a lelkiismeret-szabadságnak tett elévülhetlen szolgálatait ismeri. Mert, hogy azon nehéz időkben, a mikor a nemzet jogai, alkotmánya s ezzel együtt a lelkiismeret-szabadsága az önkény, az elfogultság, a türelmetlenség uralma miatt a megsemmisülés örvényének szélére jutott, Erdély mentette meg a nemzet ezen legdrágább kincseiből a megmenthetőt, azt elfelejteni a magyarországi ev. ref. egyháznak soha nem lehet Erdély nagy fejedelmeinek a magyar haza történetében mindenkorra kimagasló helyet biztositó bölcsessége, hősiessége, elszántsága, hithűsége volt megalkotója Magyarország azon alaptörvényeinek, a melyekre támaszkodva szilárd alapot talált a nemzet jagai, alkotmánya, leginkább pedig vallásszabadsága védelmére a legkedvezőtlenebb körülmények között is. Nem is léphetünk mi, magyarországi reformátusok e hazarész földére úgy, hogy kegyeletes és hálás érzések ne támadnának keblünkben a nemzeti és vallásszabadság egykor itt élt hősei iránt és hogy a tisztelet és csudálat érzelme ne dobogtatná meg szivünket azon, a vallási küzdelmek korában szinte példátlan, mai műveltebb korunk felfogása mellett is bámulatra ragadó szellemi emelkedettségben, a melynek fénye Erdély törvénykönyveiből messze századokból ragyog felénk. Mert ezen törvényekben azon időben van kimondva a különböző felekezetek egyenjogúsága, vallásszabadsága, úgyszólván testvérisége, a mikor még a legműveltebb nemzeteknél is az erősebb felekezetek saját egyházuk sérelmének tekintették, ha a más, gyengébb felekezetek velők egyenjogúságot nyertek. Minden alkalmat örvendetesnek kell tehát tartanunk, a mivel e magasztos, igazán evangéliomi szellemet felújíthatjuk, ápolhatjuk, a mi által annak ősi talajával, az azt képviselt dicső ősök emlékeivel érintkezésbe léphetünk. S úgy tetszik nekem, midőn ez ünnepélyes alkalomra összejött közönségre tekintek és a mai ünnepélyen azon hősöknek, a kik a haza- és lelkiismeret szabadságért életet s vért áldoztak s az ő magasztos törekvésük azon osztályos társainak, az evangéliom egyszerű szolgáinak, a kik a tiszta evangéliomi ige és szabadság magvait e hazarész minden zugában fáradhatlan kitartással, fáradság és nélkülözések között ültették, ápolták, gondozták, növelték, utódait magam előtt látom : mintha a megdicsőült nagy ősök szellemei lengenének bennünket körül s érthető szóval buzdítanának bennünket az ősi erényekre, a hithűségre, a lelkiismeretszabadság ápolására és a hazaszeretetre. Oh, az a hang, midőn itt a nagy ősök emléke által megszentelt helyen állok, szól én hozzám, hallom azt a dicső múlt emléke által meghatott lelkemben, szól mindnyájunkhoz, de szól különösebben tehozzád, szeretett pályatársam és testvérem, a kit a főtiszt, erdélyi ev. ref. egyházkerület, tudományodra, közhasznú munkásságodra, az egvház ügyeiben eddig tanúsított buzgó-24*