Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-14 / 20. szám

813 A több intézmények között, ennek elérésére rendelte Isten a házasságot, két szív egyesülését ezt mondván: „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítőt.1-1 A házasság azonban nem czélja, hanem csak eszköze a boldogságnak, a mint hogy vannak boldogtalan házas­ságok is. Nem született még költő, tudós, hitszónok, ki elő­tudná sorolni, megtudná rajzolni a boldog házasság ezer féle finom vonását, érzelmi értelmi, árnyalatait. Istennek egyszerű szolgája, én sem dicsekedhetem e tehetséggel. De ha a tudomány egy adott tételből kiszámítja a távolságot, a következményeket, én is, kezemben a szentkönyvel, megkísérlem a boldog házasság főbb alap­jainak felmutatásával a kiszámítást. Az alap, mint maga a Szentháromság, hármas u. m. a vallásosság, becsület és szeretet. Keresztyén testvéreim! 1. Kell-e nekem rajzolni a vallásosság hasznait a társadalmi téren és a családi életben? Elég ha rámutatok, hogy a hit az erkölcs szülője, s a hol nincs hit: nincs ott erkölcs. A hol nincs erkölcs, ott nincs boldogság. Elég legyen — szemben az anyagelvüség híveivel — rámutatnom, egy mai európailag képzett államférfinak ezen arany szavaira, melyet a vallásról nyilvánosan mondott: „Erőt, kitartást, megnyugvást csak a vallásos hit adhat az emberi léleknek. Nem mondhatok egyebet, mint 32 éves közpályám azon resullatumát : hit nélküli csele­kedet, nem csak jó cselekedet, de erélyes cselekedet se le­het.“ „Tapasztalatból mondom, hogy mikor tetterőmet, a habozás vagy kétkedés vagy talán a fájdalom vagy aggo­dalom emészteni indult, agyamból mindig kivetettem, szi­vemből kizártam azért, mert azt mondottam : Isten igy akarta, igy határozta, igy legyen,“ Arany szavak egy euró­pailag képzett tudós szájában. Ez a tudós dr. Hegedűs Sándor m. k. közlekedési miniszter. 2. A boldog házasság második szilárd alapja a be­csület. Egyik házasfél a másik kezébe helyezi le becsüle­tét őrzésül. A jellemes ember, a nemes lélek oly kincsnek tarja ezt, melyet őrizni kell, minden őrzésnek felette ; oly kincs­nek, melyhez homálynak járulni nem szabad, oly kincsnek, melyhez még a gyanú sem férhet. Letét az, bizalmi kér­dés, melyet a ki megsért, tolvaj és felgyújtja a házi bol­dogságot. Ide vonatkozólag mondja a szent iró: „Boldo­gok, a kik az utjókban ártatlanok, a kik járnak az Ur­nák törvényében (CXIX; 1. zsoltár.) 3. A boldog házasság harmadik alapja : a szeretet. A szeretet, mely mindeneket elhordoz, mely soha el nem fogy. A nagy apostol, Pál erre vonatkozólag igy nyilatko­zik : „Ha az embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szól­nék is, a szeretet -pedig nincsen én bennem, ollyá lettem, mint a zengő érc és a pengő cimbalom (1 Kor. 13, 1:) Megmarad a hit, a reménység, a szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.“ (1 Kor. 13: 3.) Keresztyén Testvéreim ! Meg van adva az alap, az •építés, az ember kezében van, kezében az alkotás, szépí­tés és az e térenni működést irányozza a szív és ész. 314 Indítsátok azért életsajkátokat, mondjátok : Hajlong sajkám, verdesi a hullám, de leng a lobogó, rajta a jel­szó: Istenért, becsületért, szeretettel. Eel! fel! a ki Istené­ben bízik, soha meg nem csalatkozik. Fel! fel! Kinek becsülete van, mindene van. Fel! fel! Ki hisz, reményi és szeret, az üdvözül és boldogul. Hogy pedig ez a boldogság minél inkább megvaló­sítható legyen, esküdjetek egymásnak örök hűséget Isten előtt . . . Mondja a férfi: Én stb. Mondja a nő: Én stb. Keresztyén házaspár! most már igy szóllitalak, üdvözöllek, és kívánom, hogy vallásoságod, becsületed szereteted meghozza az óhajtott boldogságot. Hogy ez meglegyen, mi is imádkozzunk a ti boldog­ságtokért. Tma. Láthatatlan szellem, ki betöltesz mindent! Szerető Atyánk, ki a sziveket egymással egyesíted, téged kérünk, árazd kegyelmedet ezen házaspárra, ki im előtted áll. Vezesd őket a boldogság kies mezején, hol az öröm és megelégedés mindig viruló rózsái nyillanak. E végre ruházd fel őket szent akaratodoni meg­­nyugvással, hűséggel és szeretettel! Amen. Utó beszéd. Vedd magadhoz most már keresztyén férfiú szived hölgyét, és ott a más légkörben boldogítsd a fenti hármos alapon, tisztelvén elvét, vallási meggyőző­dését, Menj el most már te is édes leányom összeválasz­totta utadon, hiv voltál szent vallásodhoz és buzgó légy ezután is mindvégig. Ne feledkezzél el e szent helyről, hol oly sokszor nyertél vigasztalást és jöjj el minél több­ször. Az Isten áldja meg házasságtokat lelki és testi ál­dásaival. Adja ti nektek a maga szent lelkét és kegyel­mét, hogy éljetek egymással megelégedésben, békesség­ben és boldogságban. Amen. Takácsi. Szekeres Mihály, esperes. VfeyyES P$nzÍEményB§. Személyi hir. Főt. püspök urunk a VIII. o. osztályvizsgálatai vezetése végett pénteken és szomba­ton körünkben időzött; s ez alkalommal a főiskolai ta­nári kar ünnepélyesen tisztelgett nála. — Gyászhir. Mély és igaz részvéttel vettük és közöljük az alábbi gyászjelentést! Szűcs Dezső ev. ref. lelkész és neje Czike Eleonóra és gyermekeik : Adél, Dezső, János, mérhetlen fájdalommal tudatják a maguk, az alulírottak és az egész rokonság nevében, forrón szeretett leányuknak, testvérüknek, illetve rokonuknak Szűcs Antóniának, a győri állami tanitónő-képezde első éves növendékének élete 17-ik évében, folyó évi május hónap 6-án este 3/48 órakor, hosszas szenvedés után be­következett gyászos elhunyták A kedves halott teme­tése Csajágon, folyó évi május hó 9-én d. e. 9 órakor leend. Csajág, 1899. május hó 6-án. Öreg szülői : Szíics János, ev. ref. esperes, a Ferencz József rend lovagja; Czike Lajos, ev. ref. esperes, kir. tauácsos és neje DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom