Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-07 / 19. szám
295 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 296 aránylagos alapon oldatnék meg, a vagyonosabbak bizonyosan éreztetni fognák ^elsőbbségüket, a több fizetés címén több jogot is követelnének maguknak, lassanként háttérbe szorítanák a szegényebbeket, kik azután elkedvetlenednének, közönyösekké, az egyház testének élettelen tagjaivá lennének. I)e ha némi részben igazságtalannak látszik is a földbirtokos gazdáknak egy adó-osztályba sorozása, e látszó igazságtalanságot igen szépen ki lehetne egyenlíteni az által, hogy a nagyobb építkezések költségeinek fedezésére szolgáló rendkívüli egyházi adó mindig az állami adó arányában terhelné gyülekezetünk tagjait. Mert az valóban kiáltó igazságtalanság, pedig de sok helyen gyakorolják, hogy az ily természetű egyházi adó egészben vagy részben lélekszám szerint iratik elő. Kötelező rendelet, törvény hozandó arra nézve, hogy a rendkívüli egyházi adó kirovásánál kizárólag az állami adó szolgáljon kulcs gyanánt, Ks egy ily törvény előtt mindjárt nagyobb készséggel, zúgolódás nélkül meghajolnak vagyonosabb híveink is, ha más felől láják, hogy az egyház évi rendes szükségleteinek fedezéséhez kisebb birtoku társaik velük egyenlő arányban járulnak. A mi már az egyházi adóreform végrehajtását, annak az életbe átvitelét illeti, erre nézve a helyes utat a dunamelléki egyházkerület nagyérdemű főgondnoka jelölte ki, midőn azt mondotta, hogy annak a gyülekezeti életből kell kiindulnia. Egyformán kötelező szabályival vagy rendelettel akarni megoldani e kérdést valóban eredménytelen kísérlet lenne. Én azt szeretném, ha felsőbb egyházi haióságaink megelégednének itt az ellenőrzés és főfelügyelet jogának gyakorlásával. Nézetem szerint először is az egyházmegyéket kellene kötelezni, hogy gyülekezeteikben az osztályba sorozást záros határidő alatt keresztülvigyék. E célból az egyházmegyei gyűlés — tekintettel a kötelékébe tartozó gyülekezetek, illetőleg azok tagjainak vagyoni viszonyaira — meghatározná az egyházmegye területén kiróható egvkázi adó (gabona és személypénz) maximumát minden osztályra vonatkozólag; azután egyháziak és világiakból alkotott két-két tagú bizottságokat választana, mely bizottságok a nekik kiosztott egyházakban megjelenvén, a helyi lelkész és presbyterium segédkezésével eszközölnék az osztályozást, s az egyház évi rendes kiadásait tekintetbe véve, megállapítanák az egyes osztályok által fizetendő adó mennyiségét, vagyis elkészítenék a költségvetést, lehetőleg arra törekedve, hogy a fedezet legalább 50 írttal meghaladja a szükségletet. Küldetésükben eljárván, az egyes egyházakban végzett munkálataik eredményét felterjesztenék az egyházmegyére, ez a kerületre stb. s a mely egyházban a legmagasabb kulcs alkalmazásával számított egyházi adó sem fedezné az évi szükségletet, az részesülne a Konvent által az egyházi adóterhek könnyítésére adott segélyben. Ezekben óhajtottam összefoglalni az egyházi adókérdés megoldását illető nézeteimet, tekintettel különösen falusi egyházaink viszonyaira. Városi gyülekezeteinket nem érintettem, mert azokban már az osztályok szerinti adózás van gyakorlatban. Nem vagyok anv_ nyira elfogult, hogy javaslatomat tökéletesnek, nézeteimet bírálaton felül állóknak tartanám. írtam, mert a lélek ösztönzött. Szóljanak mások is, a hivatottabbak is, mert e kérdés közmegnyugvást keltő megoldásán nyugszik anyaszentegyházunk jövő virágzása. Tácz. Ifj. Kutasi Ferenc. Vélemények. A mi a vallásosság terén közönyösség volna, arról is azt mondom, hogy nem veszélyes baj és lehet orvosolni. Inkább azt mondhatnék, hogy felekezeti közönyösség létezik, de ne tévesszük össze ezt a prot. Öntudattal. Valamint a vallásos érzés, a hit: úgy a prot. öntudat se hal ki soha népünkből. Ha végig tekintünk a történelmen, látjuk ugyan, hogy volt idő, midőn nem volt szabad a keresztyéneknek és később a protestánsoknak nyilvános istentiszteletet tartani, szóval imádkozni. De épen ez a tilalom azt eszközölte, hogy a jó keresztyének, illetőleg jó protestánsok siettek titkos helyeken is összegyűlni és ott küldeni forró imákat az Egek Urához. Mindenki érezte, hogy neki imádkozni kell; hogy ki kell öntenie szive érzését Isten előtt. Életveszéllyel is összegyűltek titkos helyeken. Ez létszükség volt, nagyobb és drágább mint az élet és mint az élelem. Éheztek az emberek, szenvedtek, kinoztattak és haldokolva a kinpadon is imádkoztak. És most mit látunk ? Óriási szélsőségekkel találkozunk. Most mindenkinek szabad bármely felekezetnek tagjául beállni ; szabad bármely megtűrt vallást követni, sőt szabad, — a bölcs (?) állami törvényhozás értelmében, - — felekezeten kívülinek lenni és papot nem ismerni. És ez a nagy szabadság a lelkiismereti kérdésekben szabadossággá fajult. A szellemi élet egy aberratiója ez, nem egyéb. Téved az emberi szellem is fejlődésében. A lelkiismereti szabadság és a felekezetiség anyagilag is befolyásolva van erős mértékben. Nem csak a szegénység és az adófizetés, hanem az igazságtalan és méltánytalan követelések által is. A kinek 5—6 frt állami adója van és kell fizetnie 15—25 frt egyházi adót, ne csodálkozzunk, ha azt kérdi: Mi közöm nekem ehhez a felekezethez ? Én ezen kívül is, ha kilépek ennek kötelékéből, imádhatom Istenemet, lehetek derék, becsületes ember. Nem a felekezetek kebelében van az üdvösség, hanem a krisztusi életben. Krisztus nem alapított felekezeteket stb. Példa erre a baranyai feles számú kitérés. Nem a hit ingadoz itt, hanem elviselhetetlen az igazságtalan és méltánytalan adózási rendszer. Ha államon kívüliek lehetnének az emberek, hogy ne fizessenek adót, se megyéhez, se járáshoz ne legyenek kötve : onnan is kilépnének. A tehertől szeret menekülni mindenki. Az államkormány igen nagy szabadságot adott a népnek tudtára és birtokába, midőn kimondta, hogy felekezeten kívüli lehet. Egy eszmét is dobott közéje, a mely eszme testvére az anarckismusnak és vigyázzon az állam, ne hogy megbánja még ezt a tettét.
