Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-23 / 17. szám

269

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

270

külön díjazásban részesülnének. E miniszteri leiratra vonatkozólag a bizottság indítványozza :

Mondja ki az egyetemes konvent, hogy kántortanitóink nyugdíjalapjául szolgálható összes javadalmaiknak azon tételei, a melyek kifejezetten s a dolog természetéből következőleg a tanításért vagy pedig kántori teendők ellátásáért járnak, például tandíj, stóla elkülönitendők és az együttes javadalomnak igy fennmaradt 2/3-ad része tanítói, 1/3 része pedig kántori fizetésnek tekintessék és a jelen határozatot a vallás és közoktatásügyi miniszternek azzal a kérelemmel hozza tudomására, hsgy ezt a határozatot, az ez után és a már eddig megosztandó kántortanitói fizetéseknél irányadóul venni szíveskedjék.

tejes István úgy tudja, hogy az egyes egyházkerületek fel voltak hiva, hogy ebben az ügyben intézkedjenek és azok egészen máskép jártak el, mint a hogy most a javaslat proponálja. A tiszáninneni kerület ugyanis a földeket mind kántori fizetéseknek vette és ezzel nem károsította meg a tanítókat, mert a jövedelem felszámításánál a földek kataszteri jövedelme vétetik tekintetbe. Ezzel az eljárással a kerület biztosította a kántori állomások számára az értékes földeket, minden eshetőséggel szemben. Most már, ha a konvent egy ilyen határozatot fogad el, akkor a rektifikációt meg kell tenni az összes kántori fizetésekre nézve is és ez meggondolandó dolog. Kéri a konventet, ne hozzon ebben az ügyben határozatot a kerületek meghallgatása nélkül.

Antal Gábor felette szükségesnek tartja, hogy a konként elfogadja a bizottság határozatát, mert ha a miniszter csak felét számitja a kántor-tanitói fizetésből tanítói fizetésnek, adkor előáll az az eset, a mi tényleg be is következett, hogy például ott, a hol a kántor főtanitó és van neki 700 frt fizetése, s másik tanítónak pedig van 400 írtja, akkor a másik tanító több nyugdíjat kap, mint a kántortanitó. Többet kap pedig azért, mert a kántor - tanitó félfizetése kevesebb 400 írtnál. A fizetések kiegészítésénél pedig azt mondja a miniszter, csak akkor pótolom a fizetést, ha az összes fizetési összeg meg nem haladja a 400 frtot. így tehát a kántortanitó az ő esetleges 300 frt fizetése után kevesebb nyugdijat kap, 300 frt tanítói fizetését pedig az állam azért nem egészíti ki 400 írtra, mert összes fizetése 700 frt. Fejessel szemben megjegyzi, hogy helyesen járt el a tiszáninneni kerület, mikor a földeket a kteri fizetések keretébe osztotta be, de ezt az eljárást egyáltalában nem zárja ki az a javaslat, mit a bizottság elfogadásra ajánl.

Tisza Kálmán nem szeretné, ha a konvent ebben az ügyben határozna, mert kívánja, hogy a tanítók sérelme nélkül minél nagyobb legyen a kántori alap. Ha ugyanis az iskolák államosítása bekövetkeznék, akkor az egyháznak nem lesz szüksége tanítókra, de szüksége lesz mindig kántorokra.

Fejes István abban a véleményben van, hogy miután a kerületek intézkedtek, a konvent most ne határozzon ebben az ügyben. A kormány eddigi intézkedése kedvező volt az egyházra. Ne áldozzuk fel tehát az egyház érdekét néhány nyugtalan tanító érdekéért.

A konvent a bizottság javaslatát nem fogadta el.

(Folyt, köv.)

Bokor Benő

183R—1899.

Született Nemes-Déden, Somogymegyében, Bokor Sándor tanító és neje Veres Lidia szülőktől, mint első szülött; kívüle még öt gyermekkel áldotta meg az Isten szülőit, egy fiú s négy leánynyal. Hat gyermek neveléséről kell vén a később rinya-ujlaki praeoránssá választott atyának gondoskodnia: igy csak szerény anyagi viszonyok között végezhette iskoláit a megboldogult.

Gimnáziumi pályáját a csurgói akkor még - algimnáziumban kezdette s Pápán végezte. A pályaválasztásnál szeretett édes anyja óhajtásának eleget teendő, a theológiára iratkozott be a pápai akadémián. Itteni tanárai iránt érzett szeretete és tiszteletét gyakran nyilvánitá, s különösen nagytiszteletü Kis Gábor pápai lelkész urnák, mint volt tanárának rá nézve megtisztelő, szives barátságát nagyrabecsülte. Tanulmányait azonban Pápán befejezni nem tudta. Atyjának korlátolt anyagi viszonyai lehetetlenné tevék a további segélyezést, s igy mennie kellett oda, a hol conditió kínálkozott. Kecskeméten a Tormásy család gyermekeit oktatva, fejezhette be tanulmányait í 860-ban.

Ugyan ezen év őszén a Baranya megyei Kis.

Harsányba hivatott akadémikus-rektornak, a 61_62

iskolai évekre; ezek elteltével szülő megyéjébe Somogyba ment, papi oklevelét 1863-ban nyerte.

Segédlelkészkedett 1867-ig, a midőn Kisasszondra adminisztrátornak nevezték, a hol az egyház eladósodottsága miatt a rendes lelkészi állás betölthető nem volt. E gyülekezet ügyeinek rendezése után, Kisaszszondról 1869-ben Zala megyei Galambokra rendeltetett.

A templomépités következtében szintén tetemes adóssággal terhelt egyházban némi keserűséggel vette át, az egyébbként is elhagyatott gyülekezet vezetését. 1870-ben házasságra lépett K. Móricz Jusztina Alojziával; házasságából négy gyermek született, kik közül csak egy fiú maradt életben.

Megnősülvén, kétszeres buzgalommal látott a gyülekezet érdekeinek előbbreviteléhez, s ezzel kapcsolatosan a saját helyzetének javításához. Hathatós szónoklataival a gyülekezet ragaszkodását s a más hitfelekezetüek becsülését hamarosan kiérdemelte — s ez által az egyháztagok buzgalmát oly mérvben felébresztette» hogy rövid időn nem csak a templom építésből fennmaradt fedezetlen terhek egyenlítettek ki, hanem a rozzant papiak helyett csinos lakóházat emeltek neki. Munkás keze pedig a lelkészi belsőséget hasznos gyümölcsös és szőllőskerté alakította.

Ezek megtörténte után azon fáradozott, hogy a lelkészi dijazáshoz tartozó szántóföldek — közel esvén a faluhoz — házhelyekké parcelláztassanak, s az eladásukból befolyó összeg kamatjából a lelkészfizetés biztosittassék. E művelet által az addig IV. osztályú galamboki egyház III. osztályúvá emeltetett.

Helyzetét eként saját buzgalmával javitva, élt meg-