Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-02 / 14. szám
211 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 212 Nagypéntek .... Husvét. A fájdalmas és örvendetes események egész raját idézi fel lelkűnkben ez a két szó. A nagypéntek feltárja előttünk nemünk teljes i romlottságát. Egymás után vonulnak el lelki szemeink előtt a ravasz népámitók, kik az együgyű, I jobb sorsra érdemes nép hiszékenységét kizsákmányolva, átkozottul szorult helyzetükből, hihetetlen gyorsasággal kiszabadulnak, nem csak: de teljes diadalt nyernek az igazság királyán. Furfangjuk és mesterkedésük az üdvözlő „hozsánát“ kárhoztató „feszítsd meg“ kiáltássá változtatja. A hamis tanuk, kik illő ár fejében mindig készek feketének mondani a fehéret, mert lelkiismeretük, a mi őket ettől visszatarthatná, a sokszoros vereség után elvesztette minden erejét. A kezét mosó hideg közöny tipusa: Pilátus, kiuek éppen nem okoz lelkimardosást az, hogy Barabbást bocsássa-e szabadon, vagy Jézust?! Neki egészen mindegy, hogy a cégéres bűnös igazoltatik, az ártatlanság báránya pedig keresztre reszittetik, csak őt ne zavarják nyugalmában; csak neki hagyjanak békét! Mélyen megdöbbentő jelenségek ezek, mik tetőpontra emelik a világ bűnét. A könyörülő Isten véghetetlen szeretettel elküldi az emberekhez az üdvösség utjának föltárása végett az ő egyszülött fiát, a megváltót, s ezek elleue fordulnak. A szőlőnek ura azok után a szolgák után, a kiket szőlője munkásai megverének, megölének vagy megkövezének, a próféták után «elküldé a maga fiát, mondván: megbecsülik az én fiamat,> Kit mikor megláttak a munkások, mondák: «ez az örökös, jertek öljük meg — és megölék etet.» Ésime: aki maga a megtestesült szeretet volt, a gyűlölet prédája lesz; keresztre feszitik s a legkeresettebb módokon megcsufolják. Kis környezetének, a kevés igaznak gyötrő fájdalma határtalan. Jóságos szeretettel elkérik a meggyalázott testet, s forró könnyek közt helyezik el sirjába; drága keneteket készitnek és vasárnap korán reggel sietnek velük a koporsóhoz. Oh mily hosszú, mily borzalmasan sötét és gyötrelmes lehetett bánatuk éjszakája! Ah de hiv és igaz az Isten, nem engedé, hogy az ő szentjének teste rothadást lásson. Nem engedé, hogy a halál fejedelme legyőzze az élet fejedelmét; a lelketlen hamisság a szinarany igazságot és ártatlanságot. A nők, kik drága kénetekkel sietének harmadnap a koporsóhoz, olyan csodálatos örömhirt hallanak a sir szélén álló angyal szájából, a mi megrémíti és szótalanná teszi őket. Idő kell hozzá, mig az ámulásból és félelemből magukhoz térnek s másoknak is elmerik hirdetni a nagy örömöt: a názárethbeli Jézus, a kit ti kerestek, nincsen itt, feltámadott. Az Isten által küldött megváltó legyőzte összes ellenségeit, le a félelmek királyát, a halált is. Feltámasztásában értésére adta Isten a világnak, hogy csakugyan ő az a szerelmes fiú, kiben neki kedve telt és hogy a váltság munkája, a kiengesztelődés benne és általa tökéletességre jutott. Hiveit boldogítja a tudat, hogy megváltójuk ól ma is, és mint főpap az Atya trónusa előtt esedezik érettük s mint az általa alapitott lelki országnak királya ő maga kormányozza azt és diadalra is vezeti igéje és a Szent Lélek erejével. Ezekre a húsvéti tényekre támaszkodó hit csalja milliók és milliók ajkára eme diadalmi éneket: El a Jézus, a mi fejünk, Keresztyének énekeljünk, Elvén husvét innepeket. Ej győzedelmi éneket. Nagypéntek . . . Husvét! Hiv ábrázolója az igazak, az Isten gyermekei élete folyásának! A tömeg félrevezetése a lelketlen ámitók által s ebből folyó porba tiprása a légszebb jellemeknek; hamis tanuk s ezek miatt keresztre feszitése az igazságnak : kényelmet hajhászó közöny, a melynek szemeláttára verdesik arcul az ártatlant! Kétségbe kellene esni a nemeseknek, ha fényesen nem ragyogna a húsvéti igazság napja, hogy az igaznak győzni kell. Hála neked igazság Istene, hogy lelkünk egén ragyogtatod ezt a napot. A mig ez fényesen hinti ránk sugarait, addig ha szorongattatok is, kétségbe nem esünk, mert felemel, éltet és boldogit a reménység, hogy a mi igazságunkat is kihozod világosságra. Halleluja! Az ev. ref. egyház és — tanítói. Vallásom s egyházam iránti meleg szeretetem — annak boldogulása s jövendője feletti elmélkedésem stöprenkedéseim közben indított a lelkem arra, hogy a fennti cim alatt egy buzdító cikket tegyek közzé a „Tanítók Lap jában. Nagy örömömre szolgált, hogy e cikket tekintélyes egyházi lapjaink (köztük a Dunántúli Prot. Lap is) egész terjedelmében, illetőleg bő kivonatban közölték. Eljutott megszivlelésül mindazokhoz (papokhoz és tanítókhoz) a kikhez intézve volt. A nevezett czikkben kimutatni igyekeztem azt, hogy hitfelekezeti tanítóink minden időben, de különösen a mostani megpróbáltatások nehéz időszakában mily fontos tényezők lehetnek — lelkészükkel egyetértve és karöltve végzendő hű
