Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-02-13 / 7. szám
Ill DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 112 alanynélküli vagyon, czél-vagyon. Csakhogy alany nélkül jog ép úgy nem létezhet, a mint nem létezhet erő anyag nélkül. Az olyan jog, a mit senki sem bir, senki sem gyakorol, nem jog. Viszont a gyakorlati élet olyan joggal, mely senkié, nem képes bánni. 7. Kettős alanyiság elmélete szerint az egyházi vagyonnak az egyes egyház, vagy község stb. az igazi közvetlen tulajdonosa, közvetve pedig az egyetemes egyház a pápa főnöksége alatt. Egy és ugyanazon dolognak azonban ugyanegy időben csak egy tulajdonosa lehet. Condominium plurium in solidum kép. telenség. Másrészről meg az egyházi felsőségnek vannak ugyan jogai a külöu egyház jogai felett, e jogok azonban hivatali jogok s köztük és a magánjogi tulajdon között nagy a különbség. A hatóságnak pl. joga van az árvák vagyona felett, de azért senkinek se jut eszébe azt állítani, hogy hatóság és kiskorú együttes tulajdonosok. 8. Az egyházközség tulajdonának elmélete. Itt bizonyos keserűséggel kérdi: Egyházközség? Létezik ilyesmi a kath. anyaszeniegyházban ? Az egyházjogi Írók köteteket Írnak az egyházban élő jogokról, de. a laikusokkal rövid pár sorban hamar végeznek. A laikusok kormányzottak, de nem kormányzók is egyszersmint. Ok szolgáltatják a derűs számára a kormányzás anyagát. A laikusok egyházközséget nem alkotnak, testületi jogokkal nem bírnak, lelkészeikkel szemben csak kötelességeik vannak, jogaik nincsenek. Legfelebb csak személyes jogokkal bírhatnak, ezekkel is csak kiváltságképen. testületi jogokkal azonban nem és hitközséggé nem szervezkedhetnek. Lelkesen polemisál a canonisták véleményével s végül kimondja, hogy habár az egyházközségi tulajdon elmélete sem az egyház törvényeivel, se az egyház szellemével nem áll ellenkezésben, habáraz egyháznak nevezetes előnyöket ígér és jogilag is konstruálható volna, gyakoratilag nem áll fenn s nem is valósulhat meg mindaddig, mig a híveknek községgé alakulását gátló s őket az egymás mellett élő emberek puszta halmaza gyanánt nyájmódra igazgatni kivánó áramlat nem változik. 9. A derűs tulajdon jogának elmélete a tulajdon fogalmát összezavarta a haszonélvezet és joghatóság fogalmával; különben pedig az egyetemes egyház tulajdonának elméletéből ágazik ki s a törzsnek leroskadásával megdől. 10. Az egyházi intézmények jogala nyiságának elmélete a különböző egyházi iustitutiókat jogi személyeknek tekinti s az egyházi vagyonnak őt illető részére jogalanyisággal ruházta fel. Ez az elmélet bár sok igazságot tartalmaz, azért mégse általánosítható s igy a megoldani szándékolt kérdés absolut megoldásának nem tekinthető, mert bizonyos, hogy nem minden „res sacrae“ képezi szükségkép az illető intézmény tulajdonát. Lehetséges ugyanis, hogy fölszentelt dolgok, patenák, kelyhek, oltárok, harangok egy, az illető intézménytől különböző személy tulajdonában vannak, sőt plébánia, templomok, kápolnák, oratóriumok felett is világi személy vagy a fiscus tulajdonjoggal bírhat. ( Ezek az elméletek mutatják, hogy a canonisták nagy fáradsággal igyekeztek megállapítani az egyházi vagyon fölötti tulajdonjog alanyát, de működésük nem vezetett sikerre. Elméletek felállításával itt nem is lehet boldogulni, hanem vizsgálni kell azon sokféle és különböző körülményeket, a melyek között az egyház vagyonhoz jutott; a jog u. i. nem egy örök, változhatatlan elv; úgy jött az létre az időben, együtt él és fejlődik az emberrel s annak életviszonyaival, alkalmazkodik a szükséghez és változik a korral és az élet körülményeivel. Innen van, hogy az egyházi vagyon jogalanyisága egy absolut "elviről le nem vezethető. Ellenkezőleg; minden egyes vagyontárgynál, minden egyes dolognál és jognál kiilön-külön kell vizsgálni a coneret viszonyokat és csak ezen viszonyok természete szerint lehet esetröl-esetre megállapítani, ki azon alany, kit a kérdéses esetben a tulajdonjog megillet. Most fölveti a kérdést, hogy az egyháznak a vagyon feletti tulajdonjogát melyik jogrendszer szabályozza ? S oda lyukad ki, hogy nem szabályozhatja se a természetjog, se az isteni jog, se a canoni jog, hanem egyedül csak a kérdéses esetben illetékességgel biró polgári jog, mert a hol polgári magánjogi kérdésekről van szó, ennek más szabályozója, mint a polgári jogireud maga, sohasem volt és nem is lesz. Ezen alapvető általános fejtegetések után szól csak „a magyar egyházi vagyon tulajdon jogának alanyárólA Itt rámutat arra a nagy nehézségre, a melylyel a magyar egyházi vagyon eredetének nyomozása jár és pedig azért mert a fönnmaradt emlékek nem hitelesek föltétlenül. Különböző vidékekről, éles szemmel kell összehordani azokat az érveket, a melyeknek alapján a szent István alatti egyházi vagyon viszonyait megismerhetjük. E végből megvizsgálja a X. sz.-ból a nyugoti egyház vagyon viszonyait s az ide vonatkozó egyházi törvényhozást; aztán a nyugoti népek birtokviszonyait s végül a X. sz.-beli magyar birtokviszonyokat. Ez utóbbiakat illetőleg úgy találja, hogy: Szent István idejében a magyar vagyoni élet elemei voltak: a) a királyi birtokok, melyek a királyi hatalomnak, mint ilyennek vagyonát képezték; b) az egyházi vagyon ; c) a várbirtokok : á) a köztisztségek tiszti földjei, melyek eredetükhöz és rendeltetésükhöz képest szintén közjogi jellegűek és végül e) a magán-vagyon, vagyis a törzsszállások. — Az egyházi vagyont a magyar felfogás olyan vagyonnak tekintette, melyet a király mint államfő, a nemzet közvagyonából vett, azzal a rendeltetéssel, hogy a magyar államnak egyházi czéljaira szolgáljon, s a mely ezen közvetlen czélon túl nem szűnik meg a nemzethez, illetve a király hatalmi köreihez tartozni, ép úgy, mint a várbirtok, vagy a tiszti birtokok.—Ezen birtokok magántulajdonba nem mehetnek, elidegenithetetlenek, jövedelmeik különös czélra fordítandók»
