Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-02-06 / 6. szám
93 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 94 szonyt. Megtalálva benne azt, a ki az ő igaz szeretetét, figyelmetes gondosságát teljes mértékben tudta viszonozni; a ki férje hosszas betegsége alatt igazán megragadó példáját mutatta fel a hitestársi hűségnek. E házasságból szintén három gyermeke maradt: István, Katalin és Ilona. Temetésére összesereglett nemcsak a hedrahelyi gyülekezet kicsinye, nagyja, de a szomszéd helységekből is számosán jöttek leróni a végtisztesség adóját. A háznál Kelemen Zsigmond segéd-lelkész mondott imát, a templomban Mozsonyi Sándor tartott gyászbeszédet, a sírnál Sebestyén László visnj’ei lelkész-tanitó beszélt, végül Körmendy Sándor helybeli lelkész búcsúzott el érzékenyen a több mint negyedszázadon át vele együtt működő munkatárstól. Valóban találó volt a presbitérium által nyújtott koszorú fölirata: „Hiv volt, legyen áldott! — a presbitérium.“ Kedves emlékézetü volt tanítóm, fogadd kedvesen az elismerésnek és kegyeletnek egykori tanitványod által sírodra tett eme szerény koszorúját! Is. ten veled! Kis József. Könyvismertetés. I. Idvesség útja. Szószéken tartott beszédek Irta: ifjú Csire István orczii (Somogyin.) ev. ref. lelkész Szerző tulajdona. Ára 1 frt 20 kr. A mai korban sokat lehet hallani arról, hogy a lelkészi kar nem teljesíti híven kötelességét. A legtöbb anyagiakért fut, fárad, a veszendőket keresi, a szellem országának javait, a tudás, az ismeret kincseit hanyagul veszi, azokkal nem törődik, azok megszerzésén és terjesztésén nem igyekszik úgy — a mint kellene, mint azt a régiek tették. Ha itt-ott felhangzik is az elismerés szava, nyomban megszólal utána a kárhoztatás, mely elmaradottságot, tudatlanságot, muukátlanságot emleget.. Pedig nem kell oly keményen, kíméletlenül suhogtatni a vesszőt, mert bár méltók vagyunk rá mindnyájan, de azért mégis joggal kérdehetjük: a te szemed azért-e oly gonosz, mert én jó vagyok?! Ha régebben egyik-másik lelkész irt egy fűvész könyvet, egy kis történelmet vagy valamit fordított, hát azt illő tisztelettel fogadták s az abból származott jó átszállót! a többiekre is. Most van a lelkészi karból akadémiai tag, képi viselő, regényíró, versiró, stb., nincsen oly világ ünnepély, nincsen oly mozgalom, melyből az igen • tekintélyes részét ki ne venné: henem azért az henye, dologkerülő, értéktelen munkát végző, s tenghet továbbra is a sovány mezőn, száraz kenyéren! Elismert dolog, hogy az egész európai társadalom mozgásban, bomlásban van. Lent rémes bűnök, forrongó elégedetlenség; fönt zür-zavar, önzés és gyűlölködés. Az eszmék nagy harczábau itt-ott vész kiáltás is hangzik; bősz hangzavar sir, átkoz és üvölt, alant a láva forr és sustorog; kél a vörös rém, mely mindent: oltárt, hitet, hazát romlással fenyeget. Hogy eddig nálunk veszedelmesebb kitörések nem voltak, sok tekintetben a lelkészi kar bölcs mérsékletet, lemondást, önmegtagadást tanusitó magatartásának is a következménye. Arra a hírre, hogy a tanítók közül 40-en el akartak menni a szocziálisták gyűlésére, egyszerre tele volt minden lap vészkiáltással s közeli földindulást, veszedelmet jósoltak; hanem a lelkészi kar magatartása, viszonyai, körülményei — úgy látszik, nem sok figyelmet érdemelnek. Pedig a lelkész a gyülekezetnek feje, szellemi vezére ma is és nagy befolyását hiába tagadja bárki! De hát azonnal csendessé lesz a tenger, eloszlanak az aggodalom felhői — mert a lelkészi kar úgy is ismeri kötelességét, az élet fejedelmét, s teendőit nehéz viszonyok között is a szerint végzi. Mindezek elmondására ösztönzött ezen kispréd. könyv, mely szintén a mai kornak eszméivel, mozgalmaival foglalkozik. Nincs ezen könyvben sehol semmi, mi az öszhangot zavarná; az elégedetlenségnek , idegességnek bántó szava nem hallik sehol, hanem a nyugalomra intés, a csendességre, bölcsességre való tanítás érzik ki minden sorából. A felebaráti szeretet, az alamizsnálkodás, a megbocsátás, a krisztushoz való hűség stb. vannak ezen 167 oldalon nyomtatott XX egyházi beszédben váriálva. A beszédek között tárgyalásra nézve kevés külömbség van ; egyik olyan mint másik, egyiknek kidolgozási menete épp olyan, mint a másiké. A textus megmagyárázása után következik egy kis véleménynyilvánítás a mai korról, a mai kornak eseményeiről, azután jön a lelkészi utasítás s végül a befejezés. Például a Il-ik, a legjobbak egyike, szól a szántó vető emberről. Annak kimutatása után, hogy mindenkinek dolgozni kell, óva inti hallgatóit az idegenből ide tévedt pálinkabűzös (erős kifejezés) zavargó munkásoktól. A hivatalnoknak a szolgálati szabályzat, a földművesnek pedig a szentirás olvasása és predikáltatása legyen utasítója. A gazdag ne legyen szívtelen, a szegény pedig ne felejtse el, hogy egyenlőség nem lehet, hogy az arató munkás csak egyszer úr — akkor, mikor az áldást segíti betakarítani, a gazdag pedig egész évben az, ki tud adui sok esztendőkre eltett javaiból a szegénynek mindig. Ilyen tárgyalási menettel bir valamennyi. Inkább olyan felköszöntőszerü, csendes és jó dolgok ezek. Van bennök használható elem, használható részlet. Egyébként pedig mélyebbre kell a hálót vetui,
