Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
Kilenczedik évfolyam. 52 szám. Pápa, 1898. december 25. * *-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czimére küldendők.-- —------------------^ Az egyház és iskola köréből. A ééiÍ ev. ref. egyMzkerfllet hivatalos közlönye.-sh*-s-Megjelenik minden vasárnap. #-------T----—-----— #-A.Z előfizetési dii'ak (egész évre 4L írt, félévre 3 írt), hirdetések, r eclam atiők Faragó János fomunbatárs ozimére küldeixd ők.------------------------:--$ Karácsony.Felragyogott a tündöklő betlehemi csillag, a melynek fényénél a napkeleti bölcsek, szivükben égi vágyódással eltelve, igyekeztek a jászol- bölcső felé, a melyben a nyomorúság rongyaiban, jámbor házi állatok társaságában feküdt a ma született Megváltó. A képzelhető legegyszerűbb történet ez, a mely egyúttal minden magasztos eszme születésének története. Ki van benne fejezve, bogy a porban születnek a világ gyökeres átalakítására, boldogitására hivatott bajnokok, a nyomorúság rongyaiban bontogatják lelkűk szárnyait s ott telik el szivük őszinte szánakozással, mélységes irgalommal az élet nehéz keresztjét a Golgotára vérük hullásával emelők iránt. Igazolja e történet, hogy az isteni gondviselés, midőn nagy lelkeket támaszt, a kik a társadalom elavult szokásainak, megcsontosodott elveinek hadat üzenve, szellemük előkelőségével, szivük nagyságával boldogságra vezéreljék a világot, — nem tekint rangfokozatokra, nagy és fényes múltú ősökre, hanem, hogy az egyenlőség magasztos eszméjéről bizonyságot tegyen, végéremehetetlen bölcsesóge szerint az erőtlenekben dicsőiti meg magát. Igazolja e törtóuet, hogy az isteni gondviselés a válság legnehezebb pillanataiban sem hagyja magukra teremtményeit, sőt a midőn az emberiség a bűn örvényében már-már elsülyedni látszik, a midőn az erkölcsi világrend hatalmas alkotásai, mint Sámson érintésére a dágoni csarnokok, szinte összeroskadnak: akkor érezteti legnagyobb mértékben kegyelmének gazdagságát a szabaditás csodálatos munkájával. A végső romlás örvénye előtt állt az emberiség, midőn a betlehemi mezőkön az angyali szózat felhangzott: «Dicsőség a magas mennyekben Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat!» «Sötétség boriktta a földet és homályosság a népeket.» Porban vergődött a lélek, melynek fejlődését gátolta a vakhit és bftbona, a melyeken — mint a nap a földön kúszó ködön — áttörni nem birt. Hamvadozott a szív boldogitásra hivatott eszményeivel, érzelmeinek végtelenül változatos világával. Az önzés, a mely már csirájában elfojt minden magasabb eszményt, virágzása korát élte. Az ólvezetbajbászás százféle neme megvesztegette még azt a gyenge erkölcsi érzést is, a mi a nemesebb lelkek szivében itt-ott épen maradt. És ime a tudatlanság s az erkölcsi romlottság éjszakájában felragyog a betlehemi csillag és fénye világosságot gyújt az elmékben, hogy eloszlassa a vakbit borulatát: lehat a szivek mélyébe, hogy lángra szitsa az erények hamvadozó szikráit. Melegére felérez a kebel, mintha tavasz mosolyogna fel a jégmezőkön ezer virággal hirnzett szőnyegével. Mily szembeötlő az ellentét annak az egyszerű ácsmester fiának gondolkodásmódja, élete és a korában hatalmas Kóma szokásai, szelleme és erkölcse között! A fényűző Róma, költséget, áldozatot nem kiméivé, emeli pazar palotáit, a melyeknek mindegyik kövéhez rabszolgák hulló vére, égre kiáltó átka tapad. Öblös átriumának oszlopaihozPhrygiáából tarka, Numidiából biborvörösen pontozott fehér márványt hozat, s hogy magának minél nagyobb kényelmet biztosítson, mesés kincseket költ tyrusi bíborra, babyloniai szőnyegekre. A világ leendő Megváltója pedig ott fekszik 52
