Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-18 / 51. szám
821 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 822 tást, a melylyel hívei e parancsolat ellen vétkezhetnének. Az Isten igéje azt tanítja : Egy az Isten és egy a közbenjáró az Isten és az emberek között: az Ur Jézus Krisztus. Azért a mi egyházunk hívei nem keresnek Krisztuson kívül más közbenjárót sem élő, sem meghalt emberekben ; nem keresnek, de nem is reménylenek bünbocsánatot más által Istentől, mert szemük előtt tartják Péter apostol intését: nem adatott más név az ég alatt az embereknek, a mely által kellene megtartatnunk : hanem csak a Krisztus neve. Az Isten igéje azt tanítja, hogy mi mindnyájan Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. O visel gondot rólunk. 0 cselekszi mind azt, hogy akarjuk, mind hogy véghez is vihessük a jót. Azért a mi vallásunk istennel szemben semmi emberi érdemet el nem ismer, csak lelki alázatosságban közeledhetnek hívei a Mindenható<D hoz, a kinek gondviselésére bízzák sorsukat, megnyugodva az O bölcs, emberi értelemmel kifürkészhetetlen végzésén, még akkor is, ha az nehéz kereszteket rak vállainkra és emberi véges értelmünk előtt méltánytalannak látszik. így tették az Isten igéjét a vallás alapjává a reformátorok, elvetvén a vallásból minden emberi találmányt, a mely a bibliából nem igazolható. Nem a vallásos hitet vetették el, mint némelyek állítják* aőt azt megtartották és a legszilárdabb alapra: a meggyőződés erejére, a lelkiismeret szabadságra, az értelem világosságára, a keresztyéni szeretetre állitották. Ha nem lett volna a reform, egyház híveinek igaz, erős hite, hogyan is állhatott volna fenn ez a reformált egyház századokon keresztül akkor, midőn ennek követése az üldözések miatt csak áldozatokkal járt; midőn a hatalom erőszakkal, csábításokkal ennek élete ellen tört; hogyan tarthatták volna fel igaz hit nélkül hívei templomaikat, alsóbb és felsőbb iskoláikat, a midőn egyházszervezetéből kihagyták a patronátusi intézményt, s annak fentartásának alapjává egyedül a hívek vallásos buzgóságát és lelkesedését tették. Valóban, ha ev. ref egyházunk életére, annak fejlődésére, a rája nehezült sok üldöztetésekre tekintünk, alkalmazhatjuk rá Jézus ama szavait: a te hited megtartott tégedet. Istennek hála, az idők kedvezőbbre fordúltak, ma a hatalom részéről támogatással, más felekezetű testvéreink részéről igaz testvéri szeretettel találkozunk, erre azonban méltók mindig csak úgy leszünk, ha azt az alapot, a melyre egyházunk épült, el nem hagyjuk. Ezért ezen uj templom is úgy felel meg rendeltetésének, ha az igaz vallásosság terjesztésére szolgál. II. Továbbá megfelel ez uj templom rendeltetésének azzal, hogy szolgál a tiszta erkölcsiség ápolására. Leket a felett vitatkozni, a tudósok sokat is vitatkoztak, hogy megállhat-e az erkölcsiség vallás nélkül; de az, a ki az emberi természetet alapjában ismeri, egy perczig sem kételkedhetik a felől, hogy ha lehető is az erkölcsiség törvényét kiokoskodni Istenben vetett hit nélkül, nem lehet biztosítva annak betöltése vallásos érzület nélkül, pedig az erkölcsiségre nézve nem az a fontosabb, hogy törvényét ismerjük-e, hanem az hogy ezen törvényt betöltjük-e? Az az erkölcsiség, a mely a puszta okosság szüleménye, változik könnyen a vélemények alakulása és az érdekek szerint. Azért az erkölcsiségnek szüksége van oly biztos alapra, a melyen meg ne ingattassék az emberi okoskodás és a szenvedélyek vihara által. Ilyen biztos alapja már az erkölcsiségnek az Isten igéje és az ez által táplált vallásos érzület. Isten igéje kifejezi az erkölcsiség örök törvényét, a melyet meg nem ingathat semmiféle emberi okoskodás, meg nem tagadhat semmiféle bölcsészeti rendszer, kifejezi azt mindenki által megérthető, felfogható alakban, a midőn azt mondja: Szeressed Uradat, Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből és minden erődből ; szeressed a te felebarátodat, mint te magadat. Ezen utóbbi részt meg is magyarázza azzal: A mit akartok, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjetek másokkal. Egyszerű és érthető törvény ez, helyeslésével találkozik az emberi észnek és mégis mily nehéz annak betöltése, mert az irás szavai szerint, látok az én tagjaimban más törvényt is, a bűnnek törvényét. Epen e miatt az oly egyszerű erkölcsi törvény betöltése sok lemondást kíván. Mert le kell mondanunk annak betöltése érdekében sokszor legkellemesebb, testi gyönyörökkel biztató vágyaink kielégítéséről, önhasznunkról, a világ hiúságairól, az életkényelméről; meg kell tagadnunk önmagunkat, mert önmegtagadás nélkül nincs erény. Hol tanulhatjuk pedig meg ezen önmegtagadást, hol szerezhetjük meg az ahhoz szükséges lelkierőt ? Talán a világ zajában, a hol mindenki saját érdekét hajszolja ? Talán a társadalmi élet versenyében, a hol minden eszköz jó, a mely sikerre vezet? Talán a társadalmi osztályok viszonyában, a hol egyik osztály vakon tör a másik osztály érdeke és jóléte ellen, mert minden előnyt csak magának akar megtartani s minden terhet csak a másikra hárítani; vagy a nemzetek és országok érintkezésében, a hol a jogot, az igazságot legtöbbnyire az erőszak helyettesíti ? Bizony az erkölcsiség alapját képező önmegtagadás iskolája nem lehet ezek közül egyik sem, de lehet igen is a templom, a hol az erkölcsi törvény teljesítése, mint Isten parancsolatja tétetik kötelességünkké, a hol az erkölcsiségnek, a kötelességtelj esitésnek, az önmegtagadásnak nagyszerű példányképei felmutattatnak az Ur Jézns Krisztusban, az apostolokban, a vértanukban, a kik valamennyien elmondhatták Pál apostollal: az én életem is nekem nem drága, csakhogy elvégezhessem a munkát a melyet vettem az Úrtól. Igen is, Isten igéjében van felmutatva az erény a maga legragyogóbb alakjában, a bűn a maga legvisszataszitóbb, legelrettentőbb formájában és ebből az Isten igéjéből meríthetünk erőt arra, hogy a testi bűnös indulatoknak, kisértéseknek ellentálljunk, az igazságtól semmi kényszerítés és erőszak hatása alatt el ne térjünk, azért még életünket is feláldozni készek legyünk, mindenek felett pedig az általános emberszeretetet, a melynek a mi Megváltónk megtestesülése vala, gyako
