Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-11 / 50. szám
8U5 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 80G vatalokban, a hadsereg, közigazgatás, bíráskodás, nyilvános oktatás, jegyzőség) v. Wysz hollandiai őrnagy elnökölt, a ki az Atchinézek elleni harcokban magát kitüntette. Egyes, igen fontos pontokat figyelmen kívül hagytak a tárgyalásban, a mit épen nem lehet eredményesnek ítélni. Mégis a gyűlés nem ment szét a nélkül, hogy nagy többséggel el ne határozta volna, hogy „megbízza az ügyvivő bizottságot és az egyes egyesületeket, hogy mindazon országokban, a hol arra szükség van, az illető hatóságoknál tegyen lépést, hogy legyen gondja arra, hogy a különböző nyilvános hivatalokban a vasárnapi nyugalmat jobban megtarthassák.“ A harmadik és utolsó napon, pénteken a francia v. Nordling elnöklete alatt tanácskoztak. A pár nap alatt Nordling a leggyakrabban és a legtüzesebben vett részt a tárgyalásokban. Az Ötödik tétel: vasárnapi nyugalom és az állam kötelességei, volt napirenden. A kérdés elméleti részénél nem sokáig időztek; csahamar rátértek a gyakorlati oldalára ; állami törvénynyel kell-e szabályozni a vasárnapi nyugalmat, vagy nem ? Az első szónokok, a szabadság tüzes prókátorai Belgiumból és Franciaországból, nehéz helyzetbejutottak. Látták, hogy kénytelenek engedményeket tenni. Közülök egyik megengedte és helyeselte, hogy törvény tiltsa meg a vasárnapi munkát a nőknek és gyermekeknek a gyárakban; ennek sziikségképeni következménye lenne az, hogy a gyárak általában megtartanák a vasárnapot, mivel a nők és gyermekek munkájának férfi munkák által való pótlása nem fizeti ki magát, mert drágább. De mi történjék az olyan foglalkozásoknál, a mik csak férfi munkát ismernek ? És ott volt előttünk a hajógyári munkásoknak és a kereskedelmi hajók matrózainak segély kiáltása. Vagy a szakadatlan vasárnapi munka a kereskedelmi üzletekben és a nyilvános boltokban a mint azt a kongresszus tagjai pár nappal előbb maguk tapasztalták Brüsszelben ! Hozzá még az a törvény nem terjedne ki a bolti árulónőkre! Mily következetlen és nem is nyílt eljárás lenne, hogy a nő- és gyermekmunka helyeselt megtiltása által, állami törvény nélkül, vegyük le lábáról a férfi munkát. Az igazságoknak mint szabad embereknek szemtől-szembe kell küzdeni; silány győzelem az : hátulról, amolyan fél állami törvénynyel fittyet hányni a magasztalt szabadságnak. Egy másik belga hangsúlyozta, hogy a vasárnapi nyugalomnak a nép erkölcse gyümölcsének kell lenni, nem az állami törvény kényszerének. Az államnak csak az a kötelessége, hogy a saját alkalmazottaméi jóakarólag mozdítsa elő az ilyen népszokást. Es ismét mások, a kik az állami hatalom minden beavatkozásának ellenségei, más javaslatokkal álltak elő, hogy a vasárnapi nyugalomnak önkéntes megegyezés utján törjenek utat; különösen egy francia terjeszkedett ki nagyon a vasárnapi nyugalomnak bármiféle állami szabályozása ellen. A schweitzi Gambini legalább részben mellé szegődött; ő se akar általános törvényt e dologban, hanem csak olyant, a mi - a munkásoknak oltalmat nyújt arra, hogy az Ur napján dolgozzanak, vagy ünnepeljenek. Érdekes volt, hogy a belga demokratikus szövetség titkára a vasárnapi szünet állami rendezése mellett szállt síkra. A hosszú tanácskozás végeredménye azt mutatta, hogy a túlnyomó többség a vasárnapi munkaszünet állami rendezése mellett van. Csaknem egyhangúlag (4 szavazat ellen) fogadták el az alaptételt, hogy a vasárnapi munkaszünet szabályozását nem lehet a magán kezdeményezésre bízni. Egyhangúlag (csak 1 szavazat hián) fogadták el a további alaptételt: a közhatalom „beavatkozásának mértéke és kiterjedése fölötti döntés elhalasztatik; előforduló esetekben a beavatkozás minden egyes személyre a munka-egyeség szerint terjed ki.u A reformáció emlékünnepén. 381 év! Majdnem 4 század mullott már el ama nagy horderejű esemény óta, midőn a nagy reformátor határozottan szakit a régi egyházzal és a pápa arany pecsétes bulláját elégeti, hogy ez által is kijelentse hajthatatlanságát. Minden év október Sl-ike megeleveníti előttünk Luther Márton nagy alakját: egy felvilágosultabb kor felvilágosultabb eszméinek dicső harczosát. Ma, midőn a reformáció emlékére ünnepet szentelünk: emlékezzünk meg vallásunk elterjedéséről hazánkban, sőt még azon tényezőkről is, melyek elősegítették terjedését és egyengették útját. Főcélom lesz annak a kimutatása, hogy a hitujitás menete hogyan függött Össze az akkorbeli politikai és társadalmi viszonyokkal, mennyiben fejlesztette az emberi művelődést, ami bizonyára élénk világot fog vetni szegény, sokat szenvedett hazánk felfordult állapotára Mátyás halála után. Ha igy a reformáció hatását és működését vizsgáljuk, önkéntelen felmerül az a kérdés, hogy hát mi is volt tulajdonképen az a reformáció, mi volt annak a szülő oka és hogy lehet az, hogy annyi üldözés és viszály után, mind e mai napig áll változatlanul ? Külömböző nézeten levő és külömböző felekezetű irók e kérdésekre más és más választ adnak. De mindamellett alig van manapság az ultramontán Írókon kivül olyan, ki a reformáció dicső harczosára a „forradalmár és eretnek“ nevet adná, ki magát az eszmét egy nehány ember szánalomraméltó tévelygésének tartaná. Ilyen felületes vizsgálódással bizony nem tudnánk a reformatio magasztosságát ama küzdelem nagyszerűségét megmagyarázni; nem értenénk meg amaz óriási mozgalmakat, melyek alapjában rázták meg a régi rend roskadozó alkotmányát. A reformáció csiráját senkisem fogja manapság már Teczel bűnbocsátó visszaéléseiben keresni. Szikra volt az csak a rég előkészített mozgalom és újítás olajára. A reformáció okait mélyebben kell keresnünk. Tudjuk azt, és a történelem számtalan példájából igazolva látjuk, hogy az elnyomott és leigázott emberiség annál nagyobb lelkesedéssel és annál nagyobb elkeseredettséggel harczol, minél nagyobb, minél keményebb volt az elnyomatás, a zsarnokuralom. Ez áll az eszmék világára is. A XV. században a zsai'noki önkény, a pápai despotizmus minden szabadabb gondolkozást, minden magasztosabb eszmét elnyomott. De az eszme újra meg újra kikelt a sírjából és életet kért, éle
